2015. sze 27.

F1 Hamilton és a Mercedes visszatért a csúcsra

írta: FormaNet
F1 Hamilton és a Mercedes visszatért a csúcsra

Lewis Hamilton idei nyolcadik futamgyőzelmét szerezte meg Szuzukában, miután a rajtnál átvette a vezetést, és magabiztos versenyzéssel elsőként szelte át a célvonalat. Csapattársának, Nico Rosbergnek küzdelmesebb futama volt, végül második lett Sebastian Vettel Ferrarija előtt.   

lewis_hamilton_szuzuka.JPG

 

Az időmérő eredményéhez képest három helyen változott a rajtrács: 3-3 rajthelyes büntetés miatt Nico Hülkenberg valamint Max Verstapen került hátrébb (13. és 17. hely), illetve a Q3-ban autóját rommá törő Danyiil Kvjat csak a boxutcából kezdhette meg az 53 körös Japán Nagydíjat.

Az élről a két Mercedes rajtolhatott Nico Rosberg és Lewis Hamilton sorrendben, de a rajt után, az első kanyarban a brit átvette a vezetést, sőt csapattársa egészen a negyedik helyig csúszott vissza Sebastian Vettel és Valtteri Bottas mögé. Kimi Räikkönen egy pozíciót javítva az ötödik helyre lépett fel, az előle rajtoló Felipe Massa viszont összeakadt a hetedik rajtkockából induló Daniel Ricciardóval. Sergio Pérez a rajt után kavicságyba sodródott, de vissza tudott térni a pályára. Mindhárman kerékcserével kezdték versenyüket, Massa egy új orrkúpot is kapott.

ericsson_szuzuka.JPGRäikkönen mögé így a két Lotus lépet fel Romain Grosjean és Pastor Maldonado sorrendben, rajtuk kívül még Nico Hülkenberg, Carlos Sainz és Fernando Alonso autózott pontszerző helyeken.  Ez utóbbit hamarosan könnyedén hátrébb tessékelte Marcus Ericsson Sauberje, mire a spanyol bajnok rádión annyit mondott csapatának „ez nagyon kínos”. Előzése után Ericsson a Spoon kanyarnál egy kicsúszást mutatott be (a hétvége során már nem először), de utána folytatta versenyét.

A 10. kör környékén megkezdődtek az első kerékcserék, addigra Hamilton közel nyolc másodperces előnyt autózott ki ferraris üldözőjével szemben. A top3-ból elsőként Bottas (12. kör), majd Vettel (14. kör) tudta le boxlátogatását, míg a Mercedesek közül előbb Rosberg (16. kör), egy körrel később pedig Hamilton is letudta kiállását.

Ezt követően a brit simán visszatért az élre Vettel, Bottas és Rosberg triója elé. Räikkönen megtartotta ötödik helyét, Hülkenberg átugrotta a két Lotust, mögöttük pedig még Sainz és Alonso fért be a top10-be.

A McLaren mögött Danyiil Kvjat és Max Verstappen harcolt egymással néhány körön keresztül, de nem lett nagy csata belőle, Kvjatot ugyanis inkább kihozta onnan a Red Bull. Verstappen viszont ott maradt Alonso nyakán, és a megfelelő pillanatot kivárva körbeautózta az egy pontért küzdő spanyolt, aki ezt sem hagyta szó nélkül. A Honda hazai pályáján Alonso dühösen kiabált a rádióba, hogy „ez egy GP2-es motor”.

Közben az élmezőnyben Rosberg a sikánnál meglepte Bottast, és egy sikeres manőverrel a harmadik helyre lépett fel, majd megindult Vettel után.  Hamilton a 20. körre már nagyjából 10 másodperccel volt a német bajnok előtt, bár ők ketten eltérő taktikán voltak. Vettel ekkor a keményebb gumikat használta, míg Hamilton az opciós Pirelliken szárnyalt.  

vettel_szuzuka.JPG

Räikkönen is közelített Bottashoz, de még mielőtt komolyabb harc lett volna belőle, megkezdődött a második kerékcserék hulláma. A finn bajnok a kiállások során átugrotta honfitársát, és Rosberg is úgy tudta maga mögé utasítani Vettelt, hogy egy körrel hamarabb váltott, azaz csaták helyett az elévágások taktikái nyertek. Ezzel két Mercedes és két Ferrari sorrendben folytatódott a verseny az élmezőnyben.

Miután mindenki letudta második kiállását, a két top csapat mögött Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Sainz és Verstappen sorrend alakult ki a pontszerző helyeken.

Miközben Hamilton kényelmes előnnyel haladt F1-es pályafutásának 41. győzelme felé, az utolsó 10 körben Rosbergnek Vettelre kellett figyelnie. Hátrébb, az utolsó pontszerző helyeken a két Toro Rosso csatázott, majd Sainz és Verstappen könnyedén helyet is cserélt.

manor_szuzuka.JPGA pontszerzők mögött, is kialakult egy vonat Ericsson, Pérez és Kvjat részvételével. Ők hárman még jót meccseltek a hajrában, miközben még hátrébb, a mezőny végén a 130R-nél egy ijesztő piruettet láthatott a közönség a manoros Will Stevenstől.

Ennél nagyobb izgalom a hajrában nem történt – Hamilton könnyedén behúzta idei nyolcadik futamgyőzelmét, mögötte csapattársa majdnem 20 másodperccel később ért célba, Vettel pedig ugyan mindent megtett, de végül be kellett érnie egy harmadik hellyel. A leintés után a négyszeres bajnok elnézést kért csapatától, hogy ennél előrébb nem sikerült jutnia, de mint mondta, a gumikban ma ennyi volt.

Hamilton a bajnoki pontversenyben 48 pontra növelte előnyét Rosberggel szemben. Vettelnek 59 egység a hátránya, Räikkönen pedig már a matematikai esélyesek közül is kiesett.

A Japán Nagydíj végeredménye:

        Versenyző               Csapat                          Idő/hátrány       
1 Lewis Hamilton Mercedes 1h28m06.508s
2 Nico Rosberg Mercedes 18.964s
3 Sebastian Vettel Ferrari 20.850s
4 Kimi Raikkonen Ferrari 33.768s
5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 36.746s
6 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 55.559s
7 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1m12.298s
8 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1m13.575s
9 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m35.315s
10 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1 kör
11 Fernando Alonso McLaren/Honda 1 kör
12 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 kör
13 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1 kör
14 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 kör
15 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1 kör
16 Jenson Button McLaren/Honda 1 kör
17 Felipe Massa Williams/Mercedes 2 kör
18 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 2 kör
19 Will Stevens Marussia/Ferrari 3 kör
20 Felipe Nasr Sauber/Ferrari kiesett 

 

konyvajanlo.jpg

 FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hamilton japán nagydíj szuzuka futam formula-1