2015. okt 24.

F1 Hamilton úszott leggyorsabban az ítéletidőben

írta: FormaNet
F1 Hamilton úszott leggyorsabban az ítéletidőben

Az időjárás nem javult péntek óta, ettől függetlenül néhány körre mindenki kimerészkedett a harmadik szabadedzésen. A legjobb köridőt Lewis Hamilton futotta, Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg előtt.

hamilton_3.JPG

Az Amerikai Nagydíj szombati napján folytatódott a heves esőzés, és ugyan üres lelátók előtt, néhány ellenőrző kör után, de végül a versenyirányítás úgy döntött, hogy zöld utat enged a harmadik szabadedzésnek, kötelezően az extrém esős gumikon. A nézőket egyébként a hatóságok már előre figyelmeztették, hogy senki ne induljon útnak, és biztonsági okokból nem is engedtek be senkit a pályára.

A mostoha körülmények ellenére viszonylag hamar munkához láttak a csapatok, ami nem is csoda, hiszen pénteken, a második szabadedzést törölték. Ráadásul az is benne van a pakliban, hogy az időmérőt nem tudják ma megtartani, ebben az esetben át tehetik vasárnap délelőttre, vagy a harmadik edzés végeredménye lesz a rajtsorrend.

rosberg_austin.JPGNem kellett sokat várni az első kicsúszásra: a pénteki nap legjobbja, Nico Rosberg a 7-es kanyarnál sodródott neki a falnak, és az autó első szárnyát meg is törte. Nemsokkal ezután Max Vertappen pörgette meg Toro Rossóját a 17-es fordulónál, és ugyanitt Lewis Hamilton is hibázott.

Félidőnél Sebastian Vettel 2:00.380-as köre volt a legjobb, őt követte Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen triója. Az időjárás egyre rosszabb lett, ettől függetlenül mindenkinek próbálkoznia kellett minél jobb kört összedobni. Hamiltonnak ez sikerült is, és két perc alatti köridővel átvette Vetteltől a vezetést.

Húsz perccel a leintés előtt végül mindenki feladta, miután például Vettel és Bottas zsinórban kétszer is kicsúszott, és persze többen is hibáztak, közben pedig a csapatrádión mindenki rettenetes feltételekről, hatalmas vízátfolyásokról számolt be. Mivel a köridőkön már esélytelen volt javítani, így gyakorlatilag véget is ért a gyakorlás. Páran ugyan még kimerészkedtek, de nem volt sok értelme.

red_bull_pitwall.JPG

Hamilton és Vettel mögött Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Carlos Sainz, Danyiil Kvjat, Kimi Räikkönen, Daniel Ricciardo, Nico Rosberg és Felipe Massa volt a legjobb tíz sorrendje.

Az előrejelzések szerint a továbbiakban sem fog javulni az időjárás, így kérdéses, hogy mi lesz a kvalifikációval. Ha Charlie Whiting úgy dönt, akár vasárnapra is áttehetik, ám egyelőre a verseny napjára is hasonló körülményeket jósolnak. 

Frissítés: Nagyjából három órás várakozás után a kvalifikációt törölték, és vasárnap, magyar idő szerint délután három órára tették át. 

Harmadik szabadedzés eredménye:

        Versenyző              Csapat                         Köridő          Hátrány   Kör 
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m59.517s - 9
2 Sebastian Vettel Ferrari 2m00.380s 0.863s 9
3 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 2m00.496s 0.979s 12
4 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 2m00.523s 1.006s 14
5 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 2m00.687s 1.170s 11
6 Danyiil Kvjat Red Bull/Renault 2m00.694s 1.177s 12
7 Kimi Räikkönen Ferrari 2m00.785s 1.268s 9
8 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 2m01.008s 1.491s 12
9 Nico Rosberg Mercedes 2m01.474s 1.957s 7
10 Felipe Massa Williams/Mercedes 2m02.199s 2.682s 13
11 Sergio Perez Force India/Mercedes 2m02.660s 3.143s 12
12 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 2m02.825s 3.308s 10
13 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 2m02.921s 3.404s 11
14 Fernando Alonso McLaren/Honda 2m03.375s 3.858s 9
15 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 2m04.399s 4.882s 13
16 Jenson Button McLaren/Honda 2m05.283s 5.766s 7
17 Will Stevens Marussia/Ferrari 2m05.378s 5.861s 10
18 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 2m05.607s 6.090s 10
19 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 2m06.792s 7.275s 10
20 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 2m09.994s 10.477s 7

 

konyvajanlo.jpg

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 hamilton austin szabadedzés amerikai nagydíj formula-1