2015. okt 31.

F1 Rosberg vezetésével újabb Mercedes első sort hozott a mexikói kvalifikáció

írta: FormaNet
F1 Rosberg vezetésével újabb Mercedes első sort hozott a mexikói kvalifikáció

Nico Rosberg zsinórban negyedik alkalommal indulhat pole pozícióból, miután a Mexikói Nagydíj kvalifikációján sem talált legyőzőre. Lewis Hamiltonnak ezúttal is csak a második rajtkocka jutott, míg a két Mercedes mögül Sebastian Vettel és Danyiil Kvjat rajtolhat. Kimi Räikkönen nem került be a Q3-ba, Jenson Button pedig meg sem tudta kezdeni az időmérőt. 

 rosberg_mexiko.JPG

89 ezer néző előtt kezdődött meg a Mexikói Nagydíj első szabadedzése, amiből Jenson Button sajnálatos módon kimaradt, mert nem készült el az autója. Button a harmadik szabadedzésen mindössze négy kört tudott teljesíteni, ahogy Kimi Räikkönen is, mielőtt műszaki problémája akadt. A ferrari finn versenyzőjének autóját azonban sikerült összerakni a kvalifikációra, de a hírek szerint váltót kellett cserélni, ami öt rajthelyes büntetést von majd maga után.

A Q1-ben a Mercedesek rögtön az élre álltak – Lewis Hamilton a keményebb keverékű abroncsokon 1:20-as köridővel adta fel a leckét, mögötte csapattársa, Nico Rosberg bő három tizeddel maradt el. Legkésőbb Sebastian Vettel és a két Lotus hajtott ki. A négyszeres bajnok már lágy gumikon próbálkozott, és ugyan első körét megszakította, de második nekifutásra a tabella élére ugrott 1:20.503-mal. Sokáig azonban nem élvezhette, mert Rosberg utolsó gyorskörén pár századdal túlszárnyalta.

A mezőnyből végül egyedül Hamilton nem rakta fel a lágy abroncsokat, ám így is harmadikként zárta az első etapot. A legjobb három után Valtteri Bottas, Danyiil Kvjat és Carlos Sainz triója sorakozott fel, Räikkönen pedig csak a 13. helyen jutott tovább, majd egy másodperces hátrányban a Mercedesektől és csapattársától.

Az edzés kihagyó Button, és a Manorok mellett Felipe Nasr és Fernando Alonso esett ki az első etapban.

A Q2-ben Hamilton a lágy gumikon már 1:19-es idővel szárnyalt, az ellenfelek egyelőre még nem mentek be 1:20 alá. A brit bajnokhoz Vettel került legközelebb, de Rosberg is csak hajszállal maradt el a ferraristól. Vettel finn kollégájának autóját nem sikerült tökéletesen összerakni. Räikkönen egyedüliként közepes gumikon hajtott ki, de egy megpörgést követően be is fejezte a kvalifikációt, és csapatának fékproblémára panaszkodott.

Az utolsó percekben Massa és Verstappen küzdött a továbbjutásért, végül mindketten sikerrel jártak, Carlos Sainz és Romain Grosjean nagy bánatára. A top3 mögött Bottas, Kvjat, Massa, Pérez, Ricciardo, Verstappen és Hülkenberg volt a továbbjutók sorrendje.

A kvalifikáció középső etapjának végén néhány elkezdett szemerkélni az eső, így az utolsó 12 perc elején mindenki igyekezett minél előbb megfutni gyorskörét.

Elsőként a két Mercedes iratkozott fel a listára, és ezúttal Rosberg villantott 1:19. 690-nel bő négy tizedet adott legnagyobb riválisának. Következő körükben a brit egy pillanatra átvette a vezetést, de a csapattársa máris válaszolt, és mindhárom szektorban a legjobb időt autózva végül 1:19.480-nál állította meg az órát.

Miközben a Mercedesek egymásra „licitáltak”, Vettel a harmadik helyre kormányozta autóját, mögöttük Kvjat, Ricciardo, Bottas, Massa, és Verstappen sorrend alakult ki. A Force Indiák csak az utolsó percekben csatlakoztak.

A hajrában a tűzijáték elmaradt, senki nem javított, így Rosberg maradt pole-ban Hamilton és Vettel előtt. A Force Indiák sem zavartak be az első körök után kialakult sorrendbe - Pérez kilencedik lett, Hülkenberg pedig 10.

konyvajanlo.jpg

Az időmérő végeredménye:

. Nico Rosberg Mercedes 1:19,480
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:19,668 +0,188
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:19,850 +0,370
4. Danyiil Kvjat Red Bull-Renault 1:20,398 +0,918
5. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:20,399 +0,919
6. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:20,448 +0,968
7. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:20,567 +1,087
8. Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:20,710 +1,230
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:20,716 +1,236
10. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:20,788 +1,308
11. Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:20,942 +1,462
12. Romain Grosjean Lotus-Mercedes 1:21,038 +1,558
13. Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:21,261 +1,781
14. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:21,544 +2,064
15. Kimi Räikkönen Ferrari 1:22,494 +3,014
16. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:21,779 +2,299
17. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:21,788 +2,308
18. Alexander Rossi Manor-Marussia-Ferrari 1:24,136 +4,656
19. Will Stevens Manor-Marussia-Ferrari 1:24,386 +4,906
20. Jenson Button McLaren-Honda -

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg időmérő formula-1 mexikói nagydíj