2015. nov 03.

F1 Hamilton összeesküvés elmélete - Villámhírek az elmúlt 24 órából

írta: FormaNet
F1 Hamilton összeesküvés elmélete - Villámhírek az elmúlt 24 órából

Hamilton összeesküvés elmélete – Hat hét börtönt kapott a szingapúri betolakodó – Sergio Pérez és a felejthetetlen Mexikói Nagydíj – A németek miért nem rajonganak úgy az F1-ért 

mercedes_mexiko.JPG

Hamilton összeesküvés elmélete

Nico Rosberg vasárnap pole-ból rajtolva magabiztos győzelmet aratott, és a mögötte autózó csapattárs, Lewis Hamilton ugyan próbálta megnehezíteni a dolgát, de valódi támadásra nem volt lehetősége. A Mercedes menet közben változtatott stratégiáján, és az egykiállásos taktika helyett másodjára is behívta versenyzőt gumicserére, mondván, az biztonságosabb. Előbb Rosberg állt ki, így Hamilton rövid időre átvette a vezetést. A brit nem is akart kereket cserélni, mert úgy érezte, az ő abroncsai rendben vannak, ám második figyelmeztetésre engedelmeskedett a csapat utasításának. Később persze magyarázatot kért, miért volt fontos neki is kiállni, de úgy tűnik nem nagyon nyugodott bele, sőt arra utalt, hogy a Mercedes tulajdonképpen megnyerette Rosbeggel a Mexikói Nagydíjat azzal, hogy elvették tőle az egykiállásos stratégia lehetőségét.

"Tudom, hogy a csapat szükségét érezte annak, hogy extra kedvesek legyenek Nicóval. Én tudom, hogy mire gondolok, de nem fogom kimondani. Kérdezzék meg Totót (Wolff) vagy Nikit (Lauda)! Tőlük kellene megtudakolni, hogyan is látják a dolgokat, majd ők elmondják mit is kell tenniük azért, hogy Nico jól érezze magát”- célozgatott a háromszoros világbajnok.

Hat hét börtönt kapott a szingapúri „betolakodó”

A szeptemberi Szingapúri Nagydíjon egy brit állampolgárságú férfi zavarta meg a versengést, amikor a korláton átmászva besétált a pályára. A hatóságot természetesen hamar elfogták és letartóztatták a 27 esztendős férfit, és mivel nem tudta kifizetni az óvadékot, ezért előzetesbe került. Az eljárás végén a bíró hathetes elzárásra ítélte a bűnét beismerő - ügyvédje szerint gyógyszerek hatása alatt álló - felelőtlen rajongót.

Sergio Pérez és a felejthetetlen Mexikói Nagydíj

A Force India mexikói pilótája, Sergio Pérez múlt vasárnap egy szerény nyolcadik helyet szerzett hazai közönsége előtt, és bár kissé csalódott, hogy nem tudott ennél jobb eredményt elérni, ettől függetlenül úgy érzi, ez volt élete legjobb F1-es versenye, amit sosem fog elfelejteni.

„Amit hétvégén átéltem, az örökké bennem marad. Nagyon szerencsés embernek és versenyzőnek érzem magam, hogy mindezt megtapasztalhattam. Szeretném győzelemmel megköszönni ezt a hazai közönségemnek, és remélem, hogy egy napon lesz rá lehetőségem. De ezt a nyolcadik helyet is úgy éltem meg, mintha győztem volna. Az egyik legjobb F1-es versenyem volt. Én voltam az egyetlen, aki egy kiállással megkockáztatta futamát, és bár nagyon nehéz volt, de hihetetlenül boldog vagyok”- összegezte hétvégéjét a mexikói.  

A németek miért nem tudnak így rajongani az F1-ért?

A hétvége során 335 ezer rajongó látogatott ki a a mexikói pályára, és fantasztikus hangulatot varázsoltak, ami lenyűgözte a száguldó cirkusz összes szereplőjét. Többek között Sebastian Vettelt, aki ezzel együtt kissé elszomorodott amiatt, hogy saját hazájába nem lehet ilyesmit tapasztalni mostanság.  

"Szerintem több német zászlót láttam itt, mint Németországban. Nem tudom, mi történhetett. Régen nagyon jó volt, de az elmúlt években nem teltek meg a lelátók. Nem tudom miért. Meglehet, hogy az emberek túl drágának találják a belépőjegyet, vagy többet szeretnének kapni a pénzükért, mint máshol. De a jegyek más országokban sem olcsóbbak. Sajnálatos, hogy egyre kevesebben látogatnak ki a pályára, pedig német csapat és német versenyző is az élen harcol. Ennél jobb nem is lehetne számukra. Úgy tűnik, mintha más országokban az emberek sokkal jobban lelkesednének az autósportért.”

konyvajanlo.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 hamilton vettel mexiko formula-1 pérez f1-hírek