2015. dec 04.

F1 Hivatalos: Gyári csapattal tér vissza a Renault

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: Gyári csapattal tér vissza a Renault

Csütörtökön késő este a Renault hivatalosan is megerősítette, hogy a Lotus felvásárlásával jövőre gyári alakulatként tér vissza a királykategóriába.

renault.JPG

A Renault gyári alakulatként való visszatérését jó ideje tudni lehet, hiszen szeptemberben már aláírták a Lotusszal a vásárlási szándéknyilatkozatot, ám ezután hosszú csend következett, egészen a csütörtök esti bejelentésig, amit közleményben a Renault elnöke és ügyvezető igazgatója, Carlos Ghosn tette meg. 

"A Renault-nak két lehetősége volt: száz százalékban visszatérni, vagy elhagyni a szériát. Részletes tanulmányozás után úgy döntöttem, hogy a Renault 2016-tól ott lesz a Formula-1-ben. Az F1 főrészvényesei által szolgáltatott utolsó részletek kellő önbizalmat adtak ahhoz, hogy elfogadjuk ezt az új kihívást. A célunk a győzelem, még ha ez egy kis időbe is telik majd.”

A Renault gyári csapatként és motorszállítóként is nagy múlttal rendelkezik a száguldó cirkuszban, hiszen közel 40 éve van jelen a szériában, és összességében 12 konstruktőri- és 11 egyéni vb cím megszerzésében vett részt valamelyik formában. Gyári alakulatként két világbajnoki címet szerzett mind egyéniben, mind csapatbajnokságban 2005-ben és 2006-ban (Fernando Alonsóval), ezen belül F1-es statisztikájában összesen 300 nagydíj, 51 pole pozíció, 35 futamgyőzelem, és összesen 100 dobogós helyezés szerepel a neve mellett. Gyári csapatként utolsó futamgyőzelmét 2008-ban ünnepelhette, amikor Fernando Alonso megnyerte a Japán Nagydíjat.

Nem csak a Renault, de a Red Bull jövőjének kérdése is lezárult, ugyanis a csapat bejelentette, hogy 2016-ban is a francia gyártó erőforrásait használják, a motorok névadója viszont a McLarennel nemrégiben szakító óragyártó, a TAG Heuer lesz. Az energiaitalosok tehát ugyanazt a motort fogják megkapni, amit a Renault gyári csapata, mindössze az elnevezése lesz más.


konyvajanlo.jpg

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 lotus forma-1 renault formula-1