2016. feb 20.

F1 Új év, új remények

írta: FormaNet
F1 Új év, új remények

Pénteken bemutatkozott a 2015-ös szezon konstruktőri második és harmadik helyezettjének idei versenyautója, a Ferrari SF16-H és a Williams FW38. A maranellóiak jelentős változtatásokkal rukkoltak elő, míg Sir Frank Williams csapata a tavalyi autó erősségeire építve fejlesztette tovább új versenygépét. A cél viszont mindkét alakulatnál ugyanaz: az előrelépés.

ferrari_2016.jpg

Első ránézésre karcsúbb lett az új Ferrari, színezetében pedig újra több a fehér, de emellett is számos területen változott az SF16-H elődjéhez képest. Többek között a vonórudas első futóművet a nyomórudas rendszer váltotta fel, módosult az orr-rész, és keskenyebbek lettek az oldaldobozok, és az autó hátulja is.

Az innovatív szemlélettel a Ferrarinak egyértelműen csak egy célja lehet – befogni az elmúlt két év domináns csapatát, a Mercedest. James Allison technikai igazgató nagy büszkeséggel beszélt az új gépről, és nem tagadja, minden reménye ebben az autóban van.

"Tudjuk, hogy tavaly és azelőtt a Mercedes nagyon erős volt, de azt is tudjuk, hogy rendkívül tehetséges emberek dolgoznak Maranellóban. Közel ezer ember munkája van ebben az autóban, és abszolút mindent beleadtunk, hogy merész lépéseinkkel egy versenyképes, győztes autó szülessen. Remélem, eleget tudtunk tenni ennek a célnak, de igazán majd csak akkor tudjuk meg, ha megkezdjük vele a versenyzést. Az viszont biztos, hogy hatalmas erőfeszítés és nagy bizalom van az autóban. Tavaly egy tisztességes fejlődést értünk el, és reméljük ez az autó egy újabb előrelépés lesz. Minden reményem ebben a kocsiban van, nagyon büszkék vagyunk rá, és alig várjuk, hogy vére pályára vigyük.”

Sebastian Vettel csodálatosnak nevezte új „munkaeszközét”, és úgy véli, idén jobb alapokról indultak, jobban sikerült a téli felkészülés, ezért abban bízik, hogy a tavalyi második helyről egyet előrelépnek 2016-ban. Csapattársa, Kimi Räikkönen is úgy érzi, megfelelően felkészültek az újabb kihívásra, de a tesztekig még türelemre int.

ferrari_2016.png

williams.JPGA Williams szokásához híven, mindenféle felhajtás – és előzetes bejelentés – nélkül hozta nyilvánosságra az első képeket idei konstrukciójáról, ami ránézésre egyértelműen elődjére épült. Mindemellett Claire Williams helyettes csapatfőnök elárulta, hogy ez természetesen még nem a végső eredmény, már most készülnek az újítások a szezonnyitóra.

Ami a célokat illeti, a versenyzők egyértelművé tették, hogy a tavaly elért eredmények tükrében az elvárások is magasabbak lesznek idén. Felipe Massa és Valtteri Bottas is futamgyőzelmekért szeretne harcba szállni, és persze alig várják, hogy élesben is kipróbálják, mit tud az FW38-as.

„Ez az időszak mindig izgalmas, hiszen alig várjuk, hogy pályára hajtsunk az új autóval, és megtudjuk, milyen gyors. Jól sikerült a téli felkészülésünk, és amennyit eddig láttam, abból úgy vélem, jó irányba fejlődött az autónk. A jövő heti teszten kiderül, mennyit javultunk az utolsó versenyünk óta. Az adatok alapján jónak tűnik, de hamarosan kiderül, mit tud a pályán. A célunk mindig a futamgyőzelem, és biztos vagyok abban, hogy minden téren előreléptünk” – fogalmazott Bottas.

williams_2016.jpg

A hétfőn kezdődő barcelonai négynapos teszten a Ferrarit először Vettel vezetheti, a Williamsnél pedig Bottas kezd.

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 williams formula-1 fw38 sf16-h