2016. már 01.

F1 A Mercedesnél ráléptek a gázra, Rosberg az élen a teszthét első napján

írta: FormaNet
F1 A Mercedesnél ráléptek a gázra, Rosberg az élen a teszthét első napján

A barcelonai tesztek második hetének első napján a mercedeses Nico Rosberg volt a leggyorsabb. A német verseyző még délelőtt érte el a mai nap legjobb eredményét a Pirelli lágy abroncsain. Mögötte Valtteri Bottas és Fernando Alonso zárt a legjobb háromban. 

rosberg_mercedes.JPG

A második teszthét nyitónapjára is maradt még autóbemutató, hiszen a Sauber mostanra készült el teljese idei konstrukciójával, illetve a Toro Rosso STR11-es kódjelű gépe múlthéten még csak egy átmeneti verzió volt, és egyszínű festéssel körözött, ma azonban lehúlott a lepel mindkét csapat 2016-os versenygépéről.

Ami a délelőtti tesztet illeti, a Mercedes végre kezd valamicskét megmutatni tempójából, ugyanis Nico Rosberg nem sokkal az ebédszünet előtt előbb a közepes Pirelliken állt a tabella élére, és ezzel eggyel hátrébb szorította az éppen élen álló Kimi Räikkönent, majd a lágy abroncsokon 1:23.022-es kört villantott. Ez a múltheti legjobb szupelágy gumis időnél is jobb volt, de persze az ultralágy abroncsokon volt ennél gyorsabb kör (Sebastian Vetteltől –1:22,810), de ezeket a Mercedes eddig még nem próbálta ki. Toto Wolff egyébként elárulta, hogy a következő napokban sem fogják felrakni a leglágyabb keverékeket.

Räikkönen mögé a harmadik helyre Fernando Alonso McLarenje ért fel a lágy gumikkal. Egy apó kis baki azért becsúszott a wokingiak téli felkészülésének eddigi legjobb időeredményébe, mert pár perccel a leintés előtt a spanyol alatt megállt a kocsi. Ezzel együtt előkerült a teszthét első piros zászlója, és itt véget is ért a nap első fele a csapatok számára. A top5-be még Valtteri Bottas Williamse és Max Verstappen Toro Rossója fért be délelőtt.  

A Manor idő nélkül zárt, és a Red Bull is mindössze 22 körig jutott műszaki gondok miatt. A Haas csapatnál Esteban Gutiérrez sem vitte túlzásba délelőtt a munkát – ő 23 kört tett meg, viszont ezzel véget is ért számára a nap, ugyanis az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt egész délután szerelték az autóját. A legtöbb kört (82) nem meglepő módon a Mercedes német versenyzője tette meg.

Délután Lewis Hamilton versenyszimulációval folytatta a munkát a Mercedesnél, a manoros Rio Haryanto is kigurulhatott, míg Alonso nagyjából plusz egyórás kényszerszünetet tartott mire autóját ismét menetkészre hozta csapata.

Mire az ebédidő után végre megélénkült a forgalom a katalán pályán, addigra újra elő kellett venni a piros zászlót, mégpedig Räikkönen 1-es kanyarban leálló Ferrarija miatt.

A Mercedest leszámítva, először a Verstappen lépte át a 100 kört nagyjából két órával a nap vége előtt, később persze többen is csatlakoztak hozzá. Többek között Bottas, aki időközben a lágy gumikkal felzárkózott Rosberg mögé másodiknak. Rajta kívül még Alonso előzte be Räikkönent, aki egy órával a leintés előtt tért vissza pályára, végül negyedik helyen végzett.  Hamilton a versenyszimuláció után is közepes keverékeket maradt, végül hatodik lett Kvjat Red Bullja mögött. 

A leintés előtt 10 perccel harmadjára is meglengették a piros zászlót, ezúttal Kevin Magnussen megálló Renault-ja miatt, majd az utolsó percekben még néhányan kihajtottak, de már csak egy-egy körre volt idő. Egyébként Magnussen is bekerült a százasok klubjába.

Első tesztnap eredménye:

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Kör

1.

Nico Rosberg

Mercedes

1:23,022

82

2.

Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:23,229

+0,207

123

3.

Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:24,735

+1,713

93

4.

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:24,836

+1,814

72

5.

Danyiil Kvjat

Red Bull-TAG Heuer

1:25,049

+2,027

69

6.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:25.051

+2,029

90

7.

Max Verstappen

Toro Rosso-Ferrari

1:25,176

+2,154

144

8.

Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:25,336

+2,314

121

9.

Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

1:25,493

+2,471

103

10.

Kevin Magnussen

Renault

1:25,760

+2,738

119

11.

Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:26,661

+3,639

23

12

Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:27,625

+ 4,603

45

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

teszt barcelona mercedes f1 forma-1 rosberg formula-1