2016. már 02.

F1 Bottas beelőzte Hamiltont a teszthét második napján

írta: FormaNet
F1 Bottas beelőzte Hamiltont a teszthét második napján

A hét második tesztnapján Valtteri Bottas végzett az élen, megelőzve a nap első felének legjobbját, Lewis Hamiltont.  A Williams finn versenyzője szuperlágy gumikon érte el legjobb eredményét, míg a Mercedes továbbra is csak a közepes- és a lágy keverékekkel dolgozott. Harmadik helyen Kevin Magnussen Renault-ja zárta a napot.  

bottas.JPG

Szerdán reggel a csapatok Barcelonában folytatták felkészülésüket a 2016-os szezonra. Délelőtt most is a Mercedes teljesítette a legtöbb kört, és a csapat ma is felváltva küldte pályára versenyzőit. Először Lewis Hamilton állt munkába, és lágy gumikon bebiztosította elsőségét. Végül 73 kör után adta át a „stafétát” csapattársának.

Kilométerek terén a ferraris Sebastian Vettel sem maradt el sokkal (63 kör) Hamiltontól, és sokáig ő bérelte ki a tabella top helyét. A német bajnok a maranellóiak új fejlesztésű motorjával körözött, és harmadikként zárta a délelőttöt, közepes abroncsokon.

Hamilton és Vettel közé a többek között időmérő szimulációt is végző Kevin Magnussen Renault-ja férkőzött be szuperlágy gumikon.

A top5-be még Valtteri Bottas és Jenson Button fért be. Button a lágy Pirelliken futotta meg legjobb idejét, majd kicsit korábban el kellett mennie ebédszünetre, mert csapata valami problémát észlelt az MP4-31 futóművén. A brit 45 körig jutott, és nagy gond nem lehetett, mert délután folytatni tudta programját.

A Red Bullnál Daniel Ricciardo a nap első felének nagy részét kerékcserék gyakorlásával töltötte, de azért mért körre is maradt ideje, amivel hatodik lett Carlos Sainz Toro Rossója előtt.

Piros zászlóval ezúttal nem kellett megszakítani a munkát, de a Sauber és a Haas is problémákkal találta szemben magát. Marcus Ericcson néhány installációs kör után hosszabb pihenőre kényszerült, a Haasnál pedig ismét a turbóval adódtak gondok, így Esteban Gutiérrez mindössze egy körig jutott, és végül délután sem tudott kihajtani.

hamilton.JPG

Délután Nico Rosberg folytatta a Mercedes mai programját, mégpedig versenyszimulációval. Rajta kívül többen is hosszabb etapokat kezdtek, és két órával a leintés előtt történt először változás a sorrendben. Ekkor a williamses Bottas egy gyorskörre hajtott ki a lágy Pirellikkel, és a harmadik helyre ugrott fel Vettel elé. Nem sokkal később szuperlágyakon tovább gyorsult és 1:23.261-gyel átvette Hamiltontól az elsőséget.

Közben Rosberg sokáig a tabella hátsó részében tanyázott, majd friss közepes keverékekkel a kilencedik helyig tornázta fel magát.

Egy órával a leintés előtt a nap első piros zászlós megszakítása is megtörtént, miután a Marcus Ericsson Sauberje kavicságyban landolt. Ericsson elhagyta autójának jobb hátsó kerekét, azért csúszott ki.

A megszakítás idejére már hat pilóta, és persze a Mercedes csapat is átlépte a 100 kört. A nap végén többen is lágy abroncsokon gurultak pályára, de ez a sorrendben érdemi változást nem hozott, ám végül majdnem minden csapat belépett a százasok klubjába. 

A második tesztnap eredménye

 

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Kör

1.

Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:23,261

108

2.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:23,622

+0,361

73

3.

Kevin Magnussen

Renault

1:23,933

+0,672

126

4.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:24,611

+1,350

151

5.

Jenson Button

McLaren-Honda

1:25,183

+1,922

121

6.

Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:25,235

+1,974

135

7.

Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:25,300

+2,039

166

8.

Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:25,593

+2,332

128

9.

Nico Rosberg

Mercedes

1:26,298

+3,037

91

10.

Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:27,064

+3,803

79

11.

Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:27,487

+4,226

55

12.

Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

idő nélkül

1

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

teszt barcelona f1 forma-1 williams formula-1 bottas