2016. ápr 30.

F1 Hamiltoné volt a végszó a harmadik szabadedzésen, Szocsiban

írta: FormaNet
F1 Hamiltoné volt a végszó a harmadik szabadedzésen, Szocsiban

Lewis Hamilton az utolsó pillanatban szorította le csapattársát, Nico Rosberget a tabella éléről az időmérő előtti edzésen. A német sokáig az élen állt, és végül nagyon kevéssel kapott ki, így meglehet, hogy izgalmas csata lesz kettőjük között a délutáni kvalifikáción. A Mercedesek mögé a Ferrarik és a Williamsek sorakoztak fel.

hamilton_szocsi.jpg

Az Orosz Nagydíj pénteki napján előbb Nico Rosberg, majd délután Lewis Hamilton végzett első helyen a szabadedzéseken, és a Mercedes az időmérő előtti egyórás gyakorláson sem talált ellenfélre.

Az edzés első felében Rosberg és Hamilton adogatták egymásnak a „labdát”, mögéjük Kimi Räikkönen, Felipe Massa és Daniel Riccirdo triója sorakozott fel. Félidőnél már csak a két McLarennek nem volt mért köre, míg Sebastian Vettel ekkor még csak a mezőny végén tanyázott. A négyszeres bajnoknak most nagyon kell majd egy jó időmérő, ugyanis váltócsere miatt ötrajthelyes büntetés vár rá. A Ferrarinak pénteken nem volt túl szerencsés napja – Vettelt műszaki hiba hátráltatta a második szabadedzésen, míg Räikkönen nem boldogult sem a gumikkal, sem a beállításokkal. A hiányos pénteki napja miatt a német bajnok az edzés nagy részében versenyszimulációt teljesített, ezért nem zárkózott fel sokáig az élmenőkhöz.

A Williams viszont egész jó formát mutatott az első nap, főleg Valtteri Bottas, aki mind a szuperlágy, mind a lágy abroncsokon nagyon jó tempót ment. Ez szombat délelőtt sem volt másként. Tíz perccel a leintés előtt Rosberg 1:37.224-gyel vezette a sort, mögötte Hamilton állt egy tizedes hátrányban, majd a Mercedeseket a két Williams követte Massa és Bottas sorrendben. Vettel első gyorskörén csak mögéjük, az ötödik helyre zárkózott fel, a hatodik pedig finn csapattársa volt.

Az utolsó percekben a címvédő csapat pilótái már 1:36-os köröket autóztak a szuperlágyakon, és a Ferrariknak is sikerült átugrania a Williamst. Végül utolsó körében Hamilton 1:36.403-as idejével pár századdal túlszárnyalta az addig élen álló kollégáját. A harmadik helyig felzárkózó Vettel már hat tizedet kapott, Räikkönen pedig több mint egy másodpercet. A Williamsek az ötödik-hatodik helyre csúsztak vissza, a top10-ben még a két Toro Rosso, valamint Jenson Button és Sergio Pérez kapott helyet.

A pénteki naphoz hasonlóan, ezúttal is voltak megcsúszások bőven – például a 4-es kanyarnál egy Renault és egy Torro Rosso is megcsúszott, Rosberg a 13-as kanyarnál lévő bukótérben tett egy rövid látogatást, ugyanitt csapattársa is hibázott. 

Harmadik szabadedzés eredménye:

Versenyző Csapat Köridő Hátrány Kör
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:36,403 17
2. Nico Rosberg Mercedes 1:36,471 +0,068 22
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:37,007 +0,604 28
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:37,727 +1,324 14
5. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:37,918 +1,515 16
6. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:37,985 +1,582 16
7. Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:38,133 +1,730 22
8. Jenson Button McLaren-Honda 1:38,260 +1,857 14
9. Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:38,465 +2,062 25
10. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:38,542 +2,139 18
11. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:38,622 +2,219 23
12. Fernando Alonso McLaren-Honda 1:38,633 +2,230 12
13. Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer 1:39,047 +2,644 15
14. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:39,162 +2,759 16
15. Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari 1:39,230 +2,827 18
16. Kevin Magnussen Renault 1:39,238 +2,835 16
17. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:39,239 +2,836 15
18. Jolyon Palmer Renault 1:39,589 +3,186 19
19. Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:39,599 +3,196 19
20. Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:39,663 +3,260 18
21. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:39,740 +3,337 23
22. Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:39,898 +3,495 19

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hamilton szocsi szabadedzés formula-1 orosz nagydíj