2016. máj 05.

F1 Hivatalos: Verstappen már Barcelonában átveszi Kvjat helyét

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: Verstappen már Barcelonában átveszi Kvjat helyét

Már év elején tudni lehetett, hogy a Toro Rossónál idén Max Verstappen és Carlos Sainz házon belüli csatája a Red Bull egyik üléséért zajlik majd, ám senki nem gondolta, hogy ez éppen egy másik versenyzőn fog múlni, és idő előtt bekövetkezik. Danyiil Kvjat hétvégi ámokfutása ugyanis nem maradt következmények nélkül, és ennek most a 18 esztendős holland tehetség örülhet, aki már Barcelonában a Red Bull színeiben lép pályára.

verstappen_kvjat.JPG

 

Úgy tűnik Danyiil Kvjat a múlt hétvégén elvesztette a csapat bizalmát, miután a rajt utáni tumultusban hátulról kiütötte Sebastian Vettel Ferrariját, ráadásul saját csapattársa, Daniel Ricciardo versenyét is tönkretette, mert az incidensben az ausztrál Red Bullja is megsérült. Vettel kiesett, az energiaitalosok pedig idén először pont nélkül távoztak a nagydíjról.

Az eset után a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egyértelművé tette, hogy el kell beszélgetniük a túlmotivált Kvjattal, mert ez az ámokfutás elfogadhatatlan. Az elbeszélgetésnél azonban végül sokkal súlyosabb következményekkel kellett számolnia a 22 esztendős orosznak. Szerdán még csak pletyka szinten merült fel, hogy a csapat azonnali hatállyal „leminősíti” felelőtlen pilótáját a Toro Rossóhoz, és helyét Max Verstappen veszi át. Ez a hír csütörtök reggel hivatalossá vált, Verstapen már Barcelonában lehetőséget kap a „nagytestvérnél”.

A döntést követően Christian Horner csapatfőnök a következőket nyilatkozta: „Max bizonyította, hogy egy kivételes tehetség. A Toro Rossónál eddig is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, ezért örömmel adjuk meg neki lehetőséget, hogy a Red Bullnál versenyezzen. Különleges helyzetben vagyunk, hiszen négy versenyzőnk van hosszú távú szerződéssel a Red Bullnál és a Toro Rossónál, így lehetőségünk van cserélgetni őket a két csapat között. Dany annál a csapatnál folytatja fejlődését, melyet már jól ismer, ezzel lehetősége lesz visszatalálni jó formájához,  és megmutatni valódi képességeit.”

Max Verstappen saját honlapján köszönte meg a bizalmat, és a csodálatos lehetőséget.

„Nagyon szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak és Dr Helmut Markónak, amiért bizalmat szavaztak nekem. Esélyt kaptam arra, hogy egy olyan csapatnál tanuljak, mint a Red Bull Racing. Nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak egy olyan tapasztalt versenyzővel, mint Daniel Ricciardo. Köszönettel tartozom a Toro Rosso egész csapatának, és különösen Franz Tost csapatfőnöknek, mindazért a kemény munkáért, ami hozzásegített ahhoz, hogy idáig eljussak. Csodálatos időszakot töltöttünk együtt. Most a Red Bull-lal együtt mindent megteszünk azért, hogy Barcelonára a lehető legjobban felkészítsük nekem az RB12-est.”

Bár arról a Red Bull nem nyilatkozott, hogy Kvjat „száműzetése” meddig tart, de Horner és Verstappen mondataiból arra lehet következtetni, hogy nem csak egy-két alkalomra szól a csere.

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

barcelona f1 forma-1 red bull toro rosso formula-1 max verstappen danyiil Kvjat