2016. máj 28.

Daniel Ricciardo első F1-es pole-ját szerezte meg Monacóban

írta: FormaNet
Daniel Ricciardo első F1-es pole-ját szerezte meg Monacóban

Életében először indulhat az élről F1-es futamon Daniel Ricciardo, miután fantasztikus köridővel megnyerte a Monacói Nagydíj időmérő edzését, csapattársa, Max Verstappen azonban már a Q1-ben összetörte a Red Bullt. A Mercedesnek ezúttal a második-harmadik hely jutott, ráadásul Lewis Hamiltonak ismét problémája volt az autóval.

ricciardo_monaco.JPG

A szabadedzések tükrében érdekesnek ígérkezett a monacói időmérő, hiszen az három gyakorláson három különböző csapat, és versenyzője gyűjtötte be a legjobb köridőket. Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel is begyűjtött egy-egy elsőséget, ráadásul a kvalifikáció előtti utolsó tréningen nagyon kicsik voltak a különbségek az élmezőnyben. A meglepetés végül meg is volt, Hamilton pech szériája pedig tovább folytatódott.

Azt már a zöld jelzés előtt tudni lehetett, hogy Kimi Räikkönen nehéz délután elé néz, hiszen öt rajthelyes büntetés vár rá váltócsere miatt.

Alighogy elkezdődött, máris egy piros zászlóval megszakadt az időmérő, mégpedig Felipe Nasr elfüstölő Saubere miatt. A pályamunkások rutinosan dolgoztak, így pár perc után újra szabad volt a pálya. Sokan kihajtottak, köztük a Mercedesek is. Hamilton 1:14.831-gyel adta fel a leckét riválisainak az ultralágy Pirelliken. Mögötte csapattársa, Nico Rosberg néhány ezreddel maradt el, Vettel négy tizedes hátrányban a harmadik helyen kezdett, következő körében azonban túlszárnyalta Hamiltont. Utoljára a Red Bullok csatlakoztak, és amíg Daniel Ricciardo első mért körén a negyedik helyre ugrott fel, addig a barcelonai futam hőse, Max Verstappen nagy igyekezetében falnak ment az Uszoda kijáratánál. Újabb rövid szünet után a nagyok már a garázsban pihentek, így Vettel maradt az élen 1:14.610-es körével. A Mercedesek és Ricciardo mögé a Force Indiák sorakoztak fel, illetve még a Toro Rossók, Grosjean és Räikkönen került be a top10-be. Verstappen és Nasr után a sereghajtók közül Marcus Ericsson, Jolyon Palmer, Rio Haryanto, Pascal Wehrlein esett ki a Q1-ben.

A középső etapban az első nyolc versenyző 1:14-es időkkel indított, közülük Hamilton kezdett legjobban 1:14.056-tal. Rosberg már négy tizeddel maradt el mögötte, őket követte Ricciardo, Vettel és a Toro Rossók. Ricciardo ráadásul a „keményebb”, szuperlágy abroncsokon autózott, míg a többiek továbbra is a leglágyabb gumikon. Az élen még az utolsó körökben tovább javított mindenki, végül Rosberg, Hamilton, Vettel és Ricciardo lett a sorrend. Räikkönen felzárkózott az ötödik helyre a Toro Rossók és a Force Indiák elé. A tízedik helynek Fernando Alonso örülhetett, a Williamsek viszont nem boldogultak. Kiesők sorrendje: Valtteri Bottas, Esteban Gutiérrez, Jenson Button, Felipe Massa, Romain Grosjean és Kevin Magnussen volt.

A Q3 Hamilton kálváriájával kezdődött. A brit ki sem tudott hajtani a boxutcából, mert autója megadta magát. Néhány perc után a címvédő szerencsére megkezdhette a körözést. Addigra Daniel Ricciardo már az ultralágy abroncsokon egy félelmetes idővel állt az élen, mögötte pedig Rosberg, Vettel, Räikkönen sorrend alakult ki. A pole-hoz már bőven 1:13-as idő kellett, amit végül csak a két Mercedes tudott megfutni Ricciardón kívül. Az ausztrált azonban sem Rosberg, sem Hamilton nem tudta befogni, azaz Ricciardo élete első F1-es rajtelsőségét ünnepelhette. Ráadásul a Q2-ben a keményebb gumikon futotta legjobb körét, azaz vasárnap ő egészen biztosan más taktikán lesz, mint a többiek. 

A Ferrarik csak a 4. és a 6. rajtkockát szerezték meg, Vettel és Räikkönen közé Hülkenberg ékelődött be, ezzel a Ferrari 2007-es bajnoka csak a 11. helyről várhatja a vasárnapi rajtot. Vettel sem örült negyedik helyének, sőt annyit mondott csapatának, hogy az autó egyre rosszabb.

Az időmérő végeredménye:

          Versenyző Csapat köridő hátrány
1 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:13.622
2 Nico Rosberg Mercedes 1m13.791s +0.169s
3 Lewis Hamilton Mercedes 1m13.942s +0.320s
4 Sebastian Vettel Ferrari 1m14.552s +0.930s
5 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m14.726s +1.104s
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m14.749s +1.127s
7 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m14.902s +1.280s
8 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m15.273s +1.651s
9 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m15.363s +1.741s
10 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m15.273s -
11 Kimi Raikkonen Ferrari 1m14.732s -
12 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m15.293s -
13 Jenson Button McLaren/Honda 1m15.352s -
14 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m15.385s -
15 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m15.571s -
16 Kevin Magnussen Renault 1m16.058s -
17 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m16.299s -
18 Jolyon Palmer Renault 1m16.586s -
19 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m17.295s -
20 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m17.452s -
21 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m22.467s -
22 Felipe Nasr Sauber/Ferrari - -

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 monaco red bull időmérő formula-1 daniel ricciardo