2016. júl 30.

Így látta a FormaNet - Német Nagydíj péntek - fotógalériával

írta: FormaNet
Így látta a FormaNet - Német Nagydíj péntek - fotógalériával

 

A pénteki nap szabadedzésein Nico Rosberg volt a leggyorsabb, délelőtt csapattársa, Lewis Hamilton zárt mögötte, majd a két Ferrari és a Red Bullok következtek. Délutánra csak kicsit változott a felállás, a Mercedes hazai pályán maradt az élen, Sebastian Vettel harmadik lett, a két Ferrari közé pedig beékelődtek az energiaitalosok autói Max Verstappennel és Daniel Ricciardóval. Rajtuk kívül még a Force Indiák és a McLarenek kerültek be a top10-be A második gyakorláson. Jenson Button nyolcadik lett úgy, hogy mindössze 16 kört tett meg, ugyanis egészségügyi probléma matt fel kellett keresnie a pálya kórházát, majd később Manheimbe szállították további vizsgálatokra. Mint később kiderült, belement valami a bal szemébe, és ez irritációt okozott. Az idegen anyagot eltávolították, és Button folytathatja a versenyhétvégét.

Hosszú etapokon is Rosberg volt a legjobb hazai közönség előtt, bár a németek nagy kedvence még mindig Sebastian Vettel. Versenytempóban a Red Bullok talán itt is felvehetik a versenyt az ezüst nyilakkal, a Ferrarinak viszont ezen a téren is javulni kell még vasárnapig, ha az élen akar csatázni. 

Néhány kép péntekről

13872506_1352789231417781_215559322_n.jpg

Ami a hockenheimi hangulatot illeti, meglepően kevesen voltak pénteken kint a pályán, és valószínűleg ez nem szokatlan, mert a személyzet is még csak félgőzzel üzemelt. Úgy töltötték meg a célegyenes előtti tribünöket, hogy a többit még meg sem nyitották. Ahol viszont nyitva volt, oda bárki ülhetett függetlenül attól, hogy hová szólt a jegye.

A hangulat persze nem volt rossz, főleg a kemping területén. Hogy a németeknek mennyire hiányzik egy tengerpart, mi sem mutatta jobban, mint az, hogy rengeteg gumimedencével találkoztunk. És nem csak a kempingben, de a pályán belül is. A Mercedes által szponzorált szektorban még egy mini tengerparti részleg is épült, a lelátó alatt pedig végig egy – amolyan lábáztatós – medence.

hockeheim.jpg

És már a szombaton is túl vagyunk, akkor így láttuk

 

FormaNet, Varga Viktória

Fotó: FormaNet

Szólj hozzá

f1 forma-1 hockenheim formula-1 Hockenheimring Német Nagydíj 2016