2017. feb 05.

Már kritikusa is van az új F1-nek

írta: FormaNet
Már kritikusa is van az új F1-nek

Bernie Ecclestone-nak maradnia kellett volna eddigi posztján a Formula-1-ben, az idei szabályok pedig nem biztos, hogy jó irányba viszik a sportágat – véli az egykori FIA elnök, Max Mosley

kepkivagas.JPG

Max Mosley 1993-tól 2009-ig volt az FIA elnöke. Pár napja egy londoni jótékonysági rendezvényen az ITV News-nak adott interjúban több kritikát is megfogalmazott a Formula-1 mostani változásairól. Például szerinte hiba volt a Liberty Media azon döntése, hogy Bernie Ecclestone-t kiszortja posztjáról.

„Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy például akkoriban a Rali Világbajnokságban nagyobb potenciál volt mint a Formula-1-ben, sőt a Le Mans-i hosszú távú versenyekben is. De Bernie jött és naggyá tette az F1-et. Amikor FIA elnök voltam, mindig arra gondoltam, hogy miért nincs egy Bernie-nk, aki a ralit menedzseli, vagy a hosszú távú versenyeket, de nem volt ilyen. Pedig ezek is lehetnének olyan sikeresek, mint a Formula-1”- vélekedett a 76 esztendős Mosley, éppen ezért szerinte nem volt jó ötlet, hogy a Liberty Media nem tart igényt Ecclestone-ra.

"Azt hiszem, elég nehéz lesz nekik. Szerintem Ecclestone zseniálisan tárgyalt a promóterekkel, a szervezőkkel, és virtuóz módon építette fel az egész bajnokság szerkezetét. Személyes kapcsolatok nélkül nehéz ide valakinek megérkezni. Ha rajtam múlik, akkor én hagytam volna, hogy tegye a dolgát, amiben nagyon jó, és inkább azokra a hiányosságokra koncentráltam volna, mint mondjuk az interaktív televízió, a virtuális valóság, a szociális média, az internet és hasonlók. Minden olyan dologra, amik kicsit el vannak hanyagolva a Formula-1-ben, és ezekben a Liberty valószínűleg nagyon jó."

Arra a kérdésre, hogy vajon az új menedzsment alábecsüli e a rájuk váró kihívásokat, Mosley a következőket válaszolta: „Nehéz ezt így megmondani. Lehet, hogy egy teljesen átgondolt, ragyogó struktúrájuk van, de meglehet, hogy kicsit nehezebb dolguk lesz, mint ahogy azt gondolták. Ez olyan, mintha most valaki rám bízná a lóversenyeket, ami kívülről szemlélve könnyűnek tűnik. Nézed, és kívülről látod, hogy mik azok amiket rosszul csinálnak, aztán amikor minden dokumentumot átlátsz, csak akkor jössz rá mi folyik valójában.”

Egy dolgot azért pozitívan értékelt a Liberty részéről Mosley, mégpedig azt, hogy a korábbi technikai igazgató és csapat tulajdonos, Ross Brawn segítségére is számítanak.

„Ross teljes mértékben ismeri ezt a sportot, és tisztában van azzal, mit kell tenni. Ő egy első osztályú szakember, és szerintem a sport szempontjából nagy előnyt jelent a Liberty számára az ő jelenléte. Ross egy nagyon jó választás volt részükről.”

A 2017-es szabályok nem csak külsőre változtatják meg az autókat, de azok sokkal gyorsabbak is lesznek. Emiatt már többen is aggodalmukat fejezték ki, köztük most éppen Mosley.

„A személyes véleményem az, hogy nem biztos, hogy ez a jó irány. Én a kevesebb aerodinamikára tenném a voksomat. Most az van, hogy szándékosan növelik a kocsik sebességét, holott az elmúlt 40 vagy 50 évben az volt az FIA célja, hogy lassítsa, ezáltal biztonságosabbá tegye az autókat, hiszen egyértelmű, hogy a nagyobb sebesség nagyobb veszélyt is jelent.”

Szólj hozzá

f1 forma-1 szabályok ecclestone max mosley formula-1 liberty media