2017. feb 12.

F1 A Williamsnél bíznak benne, hogy az idei szezon szorosabb lehet

írta: FormaNet
F1 A Williamsnél bíznak benne, hogy az idei szezon szorosabb lehet

Az elmúlt évek Formula-1-es szezonkezdését nem előzte meg ekkora várakozás, mint az idei évet, köszönhetően a jelentős szabályváltozásoknak. A felfokozott izgalom közepette egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg arról, hogy az új szabályok segíthetik-e a show-t, lesz-e valódi, több csapat részvételével zajló verseny, vagy a fejlesztési versenyt megint a nagy csapatok, elsősorban a Mercedes nyeri. A Williams teljesítményért felelős vezetője, Rob Smedley úgy véli a szezon során változhat az erősorrend az új szabályok alapján történő fejlesztéseknek köszönhetően, de nagy felfordulásra nem számít.

kepkivagas_1.JPG

A 2017-es autók elődeikhez képes sokkal agresszívebb képet mutatnak majd, az új szabályok alapján szélesebb első- és hátsó szárnyakat kapnak és ezt az optikai hatás erősítik majd a szélesebb abroncsok is.

Az alakulatok már régóta dolgoznak az új koncepción és várhatóan a fejlesztés folyamatos és egyenletes lesz az egész szezon alatt.

Éppen ezért Smedley nem hisz abban, hogy az autók már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon gyorsabbak lesznek, mint a tavalyi szezonzáró futamon Abu Dzabiban.

„Dolgozunk az autónkon és ésszerű számításokat végzünk a szélcsatornában. Ezen felül a legfontosabb, hogy jó alappal indulunk a 2017-es fejlesztések vonatkozásában. Nem várom, hogy az autók már most gyorsabbak lesznek, mint voltak Abu Dzabiban. A szabályváltozások azonban megteremthetik a szezon során, hogy megváltozzon az erősorrend. És ha ez megtörténik, akkor sikeresnek mondhatóak a változások” – nyilatkozta Rob Smedley az  Autosportnak.

Miközben Smedley bízik abban, hogy az új szabályok felrázzák kissé a mezőnyt, arról azért nincs meggyőződve, hogy az erősorrend tekintetében gyökeresek lehetnek a változások.

„Bízom abban, hogy kissé felrázódnak a dolgok, de nem gondolom, hogy az erősorrend teljesen felborulna.  Az F1-ben még soha senki sem nyert világbajnokságot jelentős költségvetés nélkül. A pénz az, ami számít, legalábbis ebben az F1-es érában. De azt sem mondanám, hogy egyes csapatok, akár az élmezőnyből, a közép mezőnyből, vagy éppen a mezőny végéről ne léphetnének előre, és nem lesz több pilóta is a futamgyőztesek között. Valóban nagyon fontos, hogy mind több pilóta és csapat előrébb lépjen, és az, hogy amikor elkezdődik a versenyhétvége, még ne legyen egyértelmű, hogy ki nyerheti meg a versenyt – az az, ami miatt nem fordulnak majd el tőlünk a rajongók. Ha úgy alakulna, hogy négy vagy öt pilóta is futamot tudna nyerni, az nagyon izgalmas lenne, és remélem, az új szabályok meghozzák ezt számunkra.”

Szólj hozzá

f1 forma-1 williams szabályváltozás formula-1 rob smedley