2017. feb 15.

F1 Ugye mi jóbarátok vagyunk - Rosberg békülne Hamiltonnal

írta: FormaNet
F1 Ugye mi jóbarátok vagyunk - Rosberg békülne Hamiltonnal

A visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg kész újra barátságot kötni Lewis Hamiltonnal, hiszen régen ők jóban voltak egészen addig, míg Hamilton meg nem érkezett a Mercedeshez…

kepkivagas_3.JPG

Nico Rosberg kedden Laureus díjat kapott “az év áttörése” kategóriában, és a díjkiosztó ünnepségen természetesen ex csapattársával, Lewis Hamiltonnal való viszonyáról is kérdezték. A német immár nyomás nélkül, kedélyesen beszélt kettőjük kapcsolatáról, és elárulta, rajta nem múlik, hogy újra barátok legyenek. 

„Azt hiszem kell még egy kis idő, míg megtaláljuk saját utunkat. Általánosságban mondhatom, hogy a rivalizálás most már a múlté, és egyszer csak nem marad más, mint a szép pillanatok. Aki ismer, tudja, hogy én nyitott vagyok arra, hogy javuljon a kapcsolatunk, hiszen 15 évvel ezelőtt még a legjobb barátok voltunk.”

Mint ismert, Rosberg és Hamilton együtt indultak el az úton a gokarttól kezdve egészen a király-kategóriáig, és mindeközben a legjobb cimborák voltak. Sőt még akkor is, amikor a német, majd egy évvel később Hamilton is bekerült a Formula-1-be, hiszen egyikőjük a Williamsnél, míg a másik a McLaren csapatnál debütált.

Valódi rivalizálásuk akkor kezdődött, amikor Hamilton csatlakozott a Mercedeshez 2013-ban, és Rosberg csapattársa lett. Az utolsó két évben már annyira megromlott köztük a viszony, hogy valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Rosberg egyik napról a másikra inkább a visszavonulást, a nyugodtabb életet választotta.

Bár mind a csapat, mind a pilóták próbálták cáfolni, hogy ellenségeskedés lenne köztük, próbálták a feszültséget a világbajnoki címért folytatott rivalizálásra redukálni, ám mindkét versenyző gesztusain észrevehető volt, hogy a köztük lévő feszültség ennél jóval több.

Rosberg a díjátadón arról is beszélt, miként sikerült felérnie a csúcsra: "Nagy szenvedéllyel versenyeztem, és ennek gyümölcse 11 év csatározás után beérett. Sosem voltak olyan dolgok a fejemben, amik megállíthattak volna, mert ez a sport valódi kihívás volt számomra. Én így versenyeztem. Még a nehéz helyzetek után is tudtam annak örülni, hogy leküzdöttem ezeket a kihívásokat. Erről szól a sport. Minden pillanatban harcosok vagyunk a versenypályán. A szenvedélyem hajtott ezekben a kihívásokban. Az ember megpróbál a legjobb lenni, mindenkit legyőzni. Ez volt az én szenvedélyem.”

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg hamilton formula-1