2017. feb 24.

F1 Ma hetedik csapatként a Ferrari is bemutatta 2017-es modelljét

írta: FormaNet
F1 Ma hetedik csapatként a Ferrari is bemutatta 2017-es modelljét

A mai napon, hetedikként bemutatta 2017-es autóját, az SF70H-nak keresztelt modellt, a száguldó cirkusz legendás csapata, a Ferrari.

 ferrari_bemutato2.JPG

A bemutatón a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene, a technikai vezető  Mattia Binotto és a két pilóta Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen vett részt.

Az autó festése jelentős részben visszatért a vörös színhez,kevés fehér elemmel kombinálva.

A motor koncepciójához és kialakításához már a legmodernebb technikát is felhasználták, a dugattyúk innovációjánál a 3D nyomtatást is igénybe vették.

ferrari_bemutato1.JPG  

A csapat elmondta, egyértelműen arra törekedtek az új versenygép kialakításakor, hogy megtalálják a megfelelő kompromisszumot a leszorítóerő, az aerodinamika és ahhoz kapcsolódó légellenállás, illetve a mechanikai tapadás között.

ferrari_bemutato3.JPG

Az új szabályok következtében számtalan változtatást hajtottak végre az autón, melyek közül a középső szárny és a cápa uszony a legfeltűnőbb. 

Az SF70H elnevezésben a 70-es számmal arról emlékeznek meg, hogy Enzo Ferrari 70 évvel ezelőtt építette meg első autóját, az SF értelemszerűen a Scuderia Ferrarit jelöli, míg a H a hibrid hajtásláncot. 

A bemutató után mindkét versenyző kipróbálta az új autót, Fioranóban, a Ferrari saját tesztpályáján. 

ferrari_bemutato4.JPG

ferrari_bemutato5.JPG

ferrari_bemutato6.JPG

ferrari_bemutato7.JPG

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 formula1