2017. már 07.

F1 Massa és a Williams bekeményített az első tesztnapon

írta: FormaNet
F1 Massa és a Williams bekeményített az első tesztnapon

A második kollektív teszthét első napján Felipe Massa Williamse volt a leggyorsabb és a legszorgalmasabb. A ferraris Sebastian Vettel szintén rengeteg kilométert tett meg, míg a McLarennek megint motorcseréje volt.

16996009_1788985214498791_2674485711625504067_n.jpg

 

A mai napon Barcelonában megkezdődött a második – és egyben utolsó – kollektív teszthét. Néhány csapatnak a múlthét után most van mit bepótolnia a felkészülésében, köztük a McLarennek, ahol a Honda motorok cseréjével telt el a legtöbb idő. A Williamsnél szintén adódtak problémák, leginkább az újonc, Lance Stroll hátráltatta a csapatot kicsúszásaival. Eredetileg ma ő kezdett volna a csapatnál, de végül úgy döntöttek, a múltheti időkiesés miatt Felipe Massa kap három napot, Stroll pedig csak egyet, és ma a brazil kezdett.

Délelőtt szinte minden alakulat aktív volt, kivéve a Renault-t, ahol néhány kör után motort kellett cserélni, a hírek szerint szenzorhiba miatt. Stoffel Vandoorne 34 kör tán szintén eltűnt, és talán nem nagy meglepetésre, a McLaren is újabb motorcserére kényszerült elektromos probléma miatt.

Az ebédidő előtt Felipe Massa szuperlágy gumikon futott 1:19.726-os ideje vezette a listát, Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton előtt. Délelőtt a legtöbb kört (80) a negyedik helyen álló Sebastian Vettel Ferrarija tette meg. Hamilton ehhez képest elég kevés kört ment, mint később kiderült, javítani kellett az autó padlólemezét. 

Délután a Renault, majd a McLaren is – némi késéssel – visszatért a pályára, miközben néhányan is már 100 körnél jártak. A hosszabb etapok is szerepet kaptak, és bár többen is javítottak délelőtti legjobbjukon, végül Massa 1:19.726-ös köre maradt az élen. A brazil 168 körig jutott, ugyanúgy mint Vettel, aki harmadik lett a tabellán, lágy keverékeken. Kettőjük között Ricciardo maradt a második helyen, ő ultralágy Pirelliken futotta meg ezt az időt. 

A Force Indiának is jó napja volt, a Mercedes ma csak negyedik helyen zárt a kilométerek tekintetében. 

Első tesztnap eredménye:

        Pilóta Csapat                       Köridő          Hátrány  Kör
1 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m19.726s - 168
2 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m19.900s 0.174s 89
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m19.906s 0.180s 168
4 Lewis Hamilton Mercedes 1m20.456s 0.730s 49
5 Valtteri Bottas Mercedes 1m20.924s 1.198s 86
6 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1m21.347s 1.621s 142
7 Nico Hulkenberg Renault 1m21.589s 1.863s 58
8 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m21.676s 1.950s 81
9 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m21.743s 2.017s 83
10 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1m22.537s 2.811s 80
11 Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 1m23.336s 3.610s 47
12 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m23.630s 3.904s 53
13 Jolyon Palmer Renault 1m24.790s 5.064s 15

 

Szólj hozzá

barcelona f1 forma-1 williams massa formula-1 kollektív teszthét