Péntek délután 83 esztendős korában elhunyt John Norman Surtees, a motorsport és a Formula–1 történelmének egyetlen olyan legendája, aki motorkerékpáron és az F1-ben is világbajnok lett.

John Surtees 1934 február 11-én született Nagy-Britanniában, Tatsfieldben. Édesapjának motorkerékpár üzlete volt Dél-Londonban, így fia már igen fiatalon itt dolgozott, és előbb csak az oldalkocsiban kapott helyet apja mellett, majd nemsokára ő is versenyzett.

1952-ben kezdte a gyorsaságimotoros versenyeket, 1956-ben bajnok lett, majd 1958-tól 1960-ig szintén győzött a 350 és az 500 köbcentis szériákban az MV August csapat színeiben. A csapattal összesen hétszer lett bajnok.

Ekkoriban kötött barátságot Mike Hawthornnal, a Ferrari F1-es világbajnokával, aki felkeltette kíváncsiságát az együléses autók terén is. Természetesen nem kellett sokat várnia egy ajánlatra - a Vanwall tulajdonosának köszönhetően 1959-ben Surtees kipróbálhatta magát egy Aston Martin DBR-rel, majd 1960-ban elkezdődött F1-es pályafutása.

Colin Chapman Lotusát vezethette, és második versenyén máris második helyen ért célba, igaz erre az évre több sikert nem is tudott elkönyvelni.

1961-ben egy Cooperrel versenyzett, majd következő szezonban a Lolával negyedik lett a bajnoki pontversenyben. Tehetségével felhívta magára Enzo Ferrari figyelmét is, és 1963-ban már a maranellóiaknál bizonyíthatott.

Ebben az évben is negyedik helyen zárt, mert az autó meglehetősen megbízhatatlan volt, nem mellesleg Jim Clark Lotusát senki nem tudta utolérni. Surtees összesen hat futamgyőzelméből az elsőt ebben a szezonban szerezte meg, a Nürburgringen.

A Lotus uralma miatt kicsit unalmas ’63-as szezon után a következő év már több izgalmat tartogatott. Jim Clark, Graham Hill és Surtees harcolt a végső győzelemért, és ez utóbbi versenyző egy hajszállal ugyan, de megszerezte első – és egyetlen – világbajnoki trófeáját a Formula-1-ben.

1965-ben a Ferrari teljesítménye nem volt elég a sikerekhez. Közben engedélyt kapott, hogy amerikai versenyeken (ahol a Ferrari nem indult) is megmérettesse magát, így a Lolával az észak-amerikai Can-Am szériában is rajthoz állt. Az egyik kanadai futam azonban egy meghibásodás miatt hatalmasat bukott, és medencetörése után az F1-ben is ki kellett hagynia az utolsó két nagydíjat. A következő idényre felépült, és ezt belgiumi győzelmével bizonyította is. Ekkorra viszont már annyira megromlott kapcsolata a csapatmenedzserrel, Eugenio Dragonival, hogy a Ferrari és Surtees útjai hamarosan szétváltak, és a Coopernél fejezte be a szezont.

1967-ben és ’68-ban a Hondával versenyzett, és itt került leszállóágba versenyzői pályafutása, miközben rengeteget segített az autó fejlesztésében a japánoknak. Ezt követően a BRM-mel is volt egy gyenge szezonja, 1970-ben pedig már saját csapatával folytatta, sikerek nélkül azonban ez drága mulatságnak bizonyult. 1972-ben, az Olasz Nagydíj volt utolsó versenye az F1-ben.

Az 1964-es szezon világbajnoka összesen 111 nagydíjon indult el a királykategóriában, 8 pole pozíció, 11 leggyorsabb kör, 24 dobogós helyezés, és ebből 6 futamgyőzelem szerepel F1-es statisztikájában.

Később sem került messzire az autók-motorok világától, sőt a kétezres évek elején fia, Henry Surtees versenyzői karrierét is egyengette egészen 2009-ig, amikor tragédia történt. A Formula-2-ben versenyző Henry-t a Brands Hatch-i versenyen egy leszakadó kerék fejen találta, és életét vesztette.

A 83 éves brit legenda múlt hónapban került be légúti problémákkal a londoni Szent György Kórházba, ahol péntek délután az intenzív osztályon, családja körében elhunyt.