2017. már 17.

F1 Häkkinennel erősít a McLaren

írta: FormaNet
F1 Häkkinennel erősít a McLaren

A kétszeres formula-1-es világbajnok, Mika Häkkinen csatlakozott a McLarenhez, és marketingfeladatokban kap majd szerepet, azaz bizonyára több reklámfilmben is feltűnik majd egykori csapatával. A wokingi alakulat válságát azonban valószínűleg a finn legenda sem tudja majd megoldani, ennél drasztikusabb lépésekre is szükség lehet. 

mika_hakkinen.JPG

Mika Häkkinen 1993 és 2001 között összesen 130 nagydíjon vett részt a McLaren színeiben, 20 futamgyőzelmet aratott, és ’98-ban és ’99-ben világbajnoki címet szerzett a csapattal. A 48 esztendős finn most újra szorosabb kapcsolatba került a wokingiakkal, ugyanis egy „partner nagykövet” szerepet kapott a marketing részlegen. Häkkinen a Ron Dennist váltó Zak Brown-nal és persze a csapat marketinges szakembereivel fog együtt dolgozni a jövőben.

„Mindig is a McLarent tekintettem otthonomnak a Formula-1-ben, és még ma is előkelő helyet foglal el a szívemben a csapat összes tagja. Persze az elmúlt néhány év nem volt könnyű a McLaren számára, de most is úgy gondolom, nem az a kérdés, hogy visszatérhetnek-e a jó formához, hanem az, hogy mikor. És én szeretnék valamilyen formában segíteni, hogy ez megtörténjen”- idézi Häkkinent az Autosport. 

„Könnyű döntés volt a visszatérés, hiszen sosem szakadt meg a kapcsolatunk, és sok keményen dolgozó embert ismerek a csapatnál, akik már az én nyolc szezonom alatt is velünk voltak. Már várom, hogy együtt dolgozzak Zakkel, akinek tulajdonában van az egyik 2001-es futamgyőztes autóm. Beszélgettünk már arról, hogyan tudunk majd együtt dolgozni, és úgy látom, ő egy olyan ember, aki helyére tudja rakni a kirakós játék darabjait, ami szükséges ahhoz, hogy a csapat visszatérjen az élre. Ez egy izgalmas és szoros együttműködés lesz a következő években.”

Häkkinen csatlakozása minden bizonnyal ismét az érdeklődés középpontjába viheti a legendás gárdát, ám az is biztos, hogy ez az együttműködés nem fogja kompenzálni a Honda motorok megbízhatatlanságát és gyengeségét.

A napokban maga a csapat versenyigazgatója, Eric Boullier is úgy vélekedett, hogy a Mercedes erőforrásaival futamgyőzelemre vezethetnék autóikat.

A barcelonai tesztek alapján már nem az a kérdés, hogy válságban van-e a McLaren, hanem az, hogy ez a válság mennyire mély. A wokingi csapat történelme legmélyebb gödréből kell, hogy kimásszon, nem nézheti tétlenül a teljes leépülést. Mindezt erősítik azok a sajtópletykák is, melyek arról szólnak, hogy a csapat már a Mercedesnél kopogtat. Állítólag akár szezon közben is váltanának, mégpedig a becsődölt Manor helyére lépnének, és átvennék partner-programjukat.

A Hondával kötött hosszú távú megállapodás ugyan egyfajta kényszerpálya, ráadásul a japánok támogatóként is jelentős összeggel járulnak hozzá a McLaren költségvetéséhez, sőt a versenyzők fizetésének egy részét is ők állják. Ez a mélyrepülés azonban nagymértékben rombolja mind motorszállító közúti autó eladási statisztikáját, mind pedig a szebb időket megélt csapat hírnevét és jövőbeni üzleti lehetőségeit. A nagy kérdés az, hogy melyik út a fájdalmasabb. 

Szólj hozzá