2017. már 19.

Vettel: Az F1-ben csak az eredmények számítanak

írta: FormaNet
Vettel: Az F1-ben csak az eredmények számítanak

Sebastian Vettel harmadik ferraris szezonját kezdi meg a királykategóriában, és jelenleg minden oka megvan az optimizmusra. A német bajnok egyértelműen vb címért indul arcba idén is.

s-vettel.jpg

Utolsó ferraris győzelmét Sebastian Vettel a 2015-ös Szingapúri Nagydíjon aratta, azóta be kellett érnie néhány dobogós eredménnyel. Tavaly csak negyedik lett az összetett pontversenyben, de ez mit sem változtat idei nyilvánvaló céljain.

Amikor a Sport Bildnek adott interjúban arról kérdezték, hogy véleménye szerint idén világbajnok lehet-e, Vettel nem habozott.

„Természetesen igen! Ha nem így gondolnám, akkor nem lennék ott a rajtrácson. A Formula-1-ben csak az eredmények számítanak.”

Az SF70H egyértelműen egy jól összerakott csomagnak tűnik golyóálló megbízhatósággal, és egy erős tempóval, így a 29 esztendős négyszeres bajnoknak minden oka megvan a magabiztosságra. Ezzel együtt jelenleg még óvatos az erőviszonyok felállításával.

„Annyit mondhatok, hogy nagyon jó a csapatszellem, mindenki mindenkiért dolgozik. Jelenleg még túl korai lenne megmondani, mennyi potenciál van az autóban. Csak a saját programunkra fókuszálunk, miközben egyáltalán nem figyelünk arra, hogy a többiek mit csinálnak."

„Lehetetlen megjósolni, hol állunk most, hiszen Barcelonában csak egy általános képet kaptunk erről, de igazán majd három-négy verseny után fog letisztulni a kép.”

„Szabályváltozások ide vagy oda, egyértelmű, hogy a Mercedes a favorit. Jó szakemberek dolgoznak ott, egy jó csapatban, így biztosan őket kell majd legyőznünk” – jósolta Vettel.

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 sebastian vettel formula-1