2017. már 26.

F1 Feltámadt a Ferrari, Vettel győzött Melbourne-ben

írta: FormaNet
F1 Feltámadt a Ferrari, Vettel győzött Melbourne-ben

Hosszú idő után a Ferrari újra győzelmet ünnepelhetett Sebastian Vettelnek köszönhetően, a  Mercedesnek csak a második-harmadik helye jutott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

ferrari_vettel_1.JPG

A 2015-ös Szingapúri Nagydíj után Sebastian Vettel ismét felállhatott a dobogó tetejére. A német világbajnok 43. diadalát ünnepelhette a Formula-1-ben, míg a vörösök 225. futamgyőzelmüknek örülhettek.

Vettel a rajt után jó ideig második helyen autózott a rajtelsőségét megtartó Lewis Hamilton mögött, majd egy - Hamiltonhoz képest - elnyújtott kerékcsere után brit riválisa elé érkezett. Hamilton ráadásul kissé beragadt Verstappen mögé, majd a lekörözések sem segítették a felzárkózásban, és hátrányát már nem tudta ledolgozni. Másodikként szelte át a célvonalat, Vettelhez képest közel 10 másodperces hátrányban.

Valtteri Bottas hozta a kötelező dobogót új csapatának, mögötte a csendes versenyt futó Kimi Räikkönent intette le a kockás zászló. Max Verstappen és Felipe Massa még valamennyire tudta tartani a lépést a legjobbakkal, a hetedikként célbaérő Sergio Pérez azonban már kört kapott. Pontszerző lett még a két Toro Rosso, illetve Pérez csapattársa, Esteban Ocon.

Fernando Alonso sokáig az egy pontot érő 10. helyen autózott, ám 50 kör után technikai hiba miatt feladni kényszerült idei első futamát, ami miatt nyilván nagyon csalódottan nyilatkozott.

 „Ha jól tudom, a felfüggesztés tönkrement, ezért nem tudtam befejezni a versenyt, ami szerintem addig egész jó volt. Meglepő, de pontszerző helyen autóztam, miközben nagyon kellett spórolnom az üzemanyaggal is. Ez nem segített, de tartani tudtam a pozíciót. Teljesítmény tekintetében az utolsó helyeken vagyunk, de mivel a szombati időmérős köröm nagyon jól sikerült, és a rajtnál is nyertem egy pozíciót, ezért ott voltunk a 10. helyen. Normális körülmények között viszont utolsók vagyunk.”

Voltak bőven műszaki problémák az év első megmérettetésén, és mindössze 13-an szelték át a célvonalat. Alonsón kívül kiesett Kevin Magnussen, Lance Stroll, Marcus Ericsson, Jolyon Palmer, Romain Grosjean és Daniel Ricciardo, aki szombati balesete után nem tudott felsorakozni a rajtrácsra. A Red Bull szerelői végül csak összerakták a kocsit, és az ausztrál kicsit késve ugyan, de csatlakozott a mezőnyhöz. Versenye viszont mindössze a 25. körig tartott. Riciardónak valahogy sosem jön össze a hazai verseny, most is csak annak örült, hogy végre vége van. 

"Az a pozitív ebben az egészben, hogy most már elhúzhatok. Hosszú volt ez a hét. Persze jó volt itt lenni, de nagyon sajnálok mindenkit, leginkább a szurkolóimat. Már szombaton elkezdődtek a bajok. Azt hiszem most az üzemanyagnyomással volt gond, tulajdonképpen egyszer csak lekapcsolt minden. Így pár kör hátrányban voltam, de legalább adatokat gyűjtöttünk. Örülök, hogy vége van, nagyon csalódott vagyok, de holnap már készen állok Kínára."

A Pirelli jóslata egyébként bejött, a mezőny nagy része egy kiállással teljesítette az 57 körös versenytávot.

A leggyorsabb kört Kimi Räikkönen futotta meg: 1:26.538.

 

Vettel alig akarta elhinni, hogy nyert: „Hosszú volt az út idáig, de most egyszerűen csak boldogok vagyunk. Kemény tél van mögöttünk. Hihetetlen volt ez a verseny. Az elején nem voltam elégedett, kissé túlidegeskedtem a dolgokat, mert a kerekeim is kipörögtek, és Valtterire is oda kellett figyelnem az 1-es kanyarban. Lewis kicsit jobb helyzetben volt, de próbáltam nyomás alatt tartani, hogy érezze, itt vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy harcoljunk. Nyilván szerencsénk is volt, hogy Lewis forgalomba került, de a gumik is jól működtek, és végül nyertünk”- lelkendezett a ferraris, majd dicsérte a Pirelli újítását.

„Tavaly az első körökben sokkal nehezebb volt vezetni, most a gumik többet engednek. Persze most is van visszaesés a gumikopás miatt, de jobban lehet nyomni, és az autó szabályosan sikított a gázpedálért, hogy ’még még még’, és a keményebb keverékeknél alig volt kopás. Szóval tényleg élvezetes volt, különösen a gyorsabb kanyarokban. Nagyon élveztem a versenyt.”

melbourne.JPG

A címvédő alakulat versenyzői természetesen közel sem voltak ennyire boldogok. Hamilton gratulált Vettelnek, majd egyértelművé tette, hogy ez nem az az eredmény, amire számított. Arra panaszkodott, hogy a lágyabb keverékek gyorsan elkoptak, amiért korábban kellett kiállnia, ezt követően Verstappen Red Bullja mögött sok időt veszített, és ezért bukta el a győzelmet. Csapattársa, Bottas már most úgy érzi, készen áll egy mercedeses győzelemre, ezért sem elégedett harmadik helyével.

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye: 

       

Versenyző

 

Csapat

Kör

Időeredmény

Hátrány

1.

Sebastian Vettel

 

Ferrari

57

1h24m11.670s

-

2.

Lewis Hamilton

 

Mercedes

57

1h24m21.645s

9.975s

3.

Valtteri Bottas

 

Mercedes

57

1h24m22.920s

11.250s

4.

Kimi Räikkönen

 

Ferrari

57

1h24m45.063s

33.393s

5.

Max Verstappen

 

Red Bull/Renault

57

1h24m40.497s

28.827s

6.

Felipe Massa

 

Williams/Mercedes

57

1h25m35.056s

1m23.386s

7.

Sergio Perez

 

Force India/Mercedes

56

-

1 kör

8.

Carlos Sainz

 

Toro Rosso/Renault

56

-

1 kör

9.

Daniil Kvyat

 

Toro Rosso/Renault

56

-

1 kör

10.

Esteban Ocon

 

Force India/Mercedes

56

-

1 kör

11.

Nico Hülkenberg

 

Renault

56

-

1 kör

12.

Antonio Giovinazzi

 

Sauber/Ferrari

55

-

2 kör

13.

Stoffel Vandoorne

 

McLaren/Honda

55

-

2 kör

-

Fernando Alonso

 

McLaren/Honda

50

-

kiesett

-

Kevin Magnussen

 

Haas/Ferrari

46

-

kiesett

-

Lance Stroll

 

Williams/Mercedes

40

-

kiesett

-

Daniel Ricciardo

 

Red Bull/Renault

25

-

kiesett

-

Marcus Ericsson

 

Sauber/Ferrari

21

-

kiesett

-

Jolyon Palmer

 

Renault

15

-

kiesett

-

Romain Grosjean

 

Haas/Ferrari

13

-

kiesett

-

Pascal Wehrlein

 

Sauber/Ferrari

0

-

kiesett

 

Szólj hozzá

verseny ferrari f1 forma-1 melbourne sebastian vettel formula-1 ausztrál nagydíj