2010. ápr 04.

Engedékeny versenybírák...

írta: FormaNet
Engedékeny versenybírák...

A Malajziai Nagydíj 8. körében a McLaren versenyzője Lewis Hamilton, és a Renault újonca, Vitalij Petrov küzdelme színesítette a futamot. A 20. helyről felzárkózó brit, Petrov előzése után érdekes manővert hajtott végre. Az orosz versenyző előtt nagyjából négyszer irányt váltott, aminek következtében figyelmeztetésben részesítették.

 

Hamiltonnak fekete-fehét zászlót lengettek, ami a versenyző nevével együtt felmutatva azt jelenti, hogy a manővert sportszerűtlennek ítélték, és ha még egy hasonló szabálytalanság történik, akkor kizárhatják a versenyből.

Ebben az esetben ez nagyjából annyit jelentett, hogy bár nem tartották fairnek a pilóta viselkedését, ám annyira súlyosnak sem ítélték, hogy áthajtásos vagy bokszutca áthajtásos büntetést szabjanak ki rá.

Az esetet visszanézve a versenybírók azt látták, hogy nem Hamilton reagált Petrov támadására, hanem az orosz próbált meg mindenkép a McLaren szélárnyékában maradni.

 

Hamilton a nyilatkozatok alatt ugyan nem említette az affért, ugyanakkor csapata a honlapján közzé tett egy nyilatkozatot, és benne egy kétmondatos párbeszédet, ami a mérnök és a pilóta közt lezajlott:

 

Box: "Lewis, fekete-fehér zászlót kaptál, amiért kacsáztál Petrov előtt."
Hamilton:
"Az nem miatta volt. Azért cikáztam, hogy kiessen a szélárnyékomból."

 

 

 

 

Ha a versenybírók bal lábbal kelnek, és kissé szigorúbbak a mai napon, akkor Lewis Hamiltonnál sokkal nagyobb veszteség érte volna a futamgyőztes Sebastian Vettelt.

 

A futam leintése előtt két körrel, Fernando Alonso autójának meghibásodása miatt ugyanis sárga zászlót lengettek, Vettel azonban éppen ebben az időben előzte meg Jarno Trulli Lotuszát (sárga zászló alatt tilos bármiféle előzés)

A leintés követően a versenybíróság beidézte a győztes versenyzőt, majd miután megvizsgálták az ügyet, úgy határoztak, hogy nem szabnak ki büntetést a vétség miatt.

 

Ebben az esetben egyébként 2010-től

-a drive through penalty (áthajtásos büntetés) helyett 20 másodperces,

-a stop&go (bokszutca áthajtásos) büntetés helyett pedig helyett 30 másodperces

időbüntetés jár, ha a szabálytalanság a verseny utolsó öt körében történik, avagy a szabálytalanságot a leintés után állapítják meg.

Sebastian Vettelnek tehát mindkét esetben a győzelmébe került volna az incidens.

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 forma-1 lewis hamilton maláj nagydíj sepang sebastian vettel vitalij petrov sárga zászló