2010. jún 27.

Vettel ünnepel, Alonso reklamál a kaotikus valenciai futam után

írta: FormaNet
Vettel ünnepel, Alonso reklamál a kaotikus valenciai futam után

Sebastian Vettel magabiztos rajt-cél győzelemmel, idei második diadalát könyvelhette el Valenciában. Második helyről rajtoló csapattársa, Mark Webber ugyanakkor óriási, ám szerencsés kimenetelű balestet szenvedett a futam kilencedik körében, majd a biztonsági autós fázisban több versenyző is vétett a szabályok ellen, többek közt Lewis Hamilton, aki boxutca áthajtásos büntetése ellenére megtartotta második helyét.

A dobogó harmadik fokára Jenson Button állhatott fel, bár a végleges sorrend őt is érinti, ugyanis összesen 9 versenyzőt vizsgál jelenleg is a versenybíróság:

Jenson Button, Rubens Barrichello,  Nico Hülkenberg, Robert Kubica, Vitalíj Petrov, Vitantonio Liuzzi, Adrian Sutil, Sebastien Buemi, Pedro de la Rosa.

 

A verseny eredménye (a büntetések előtt)

 

 

 

Valószínűleg napokig beszédtémát szolgáltat majd a kaotikus verseny, Fernadno Alonso mindenesetre már kifejezte nem tetszését. A spanyol már a csapatrádión is „megbeszélte” csapatával, hogy Hamilton büntetése végeredményben semmit nem jelentett, míg ők, akik szabályosan jártak el, sok helyet buktak, és ez egy cseppet sem igazságos.

 

A rendkívül bosszús spanyol, a futam után sem fogta vissza magát:

 

"Szégyen, hogy a rajongók tulajdonképpen egy egy manipulált futamot láttak. Jól mentünk, harmadik helyen álltam a rajt után. Aztán jött a biztonsági autó, ami nem kedvezett nekünk. Hamilton megelőzte a biztonsági autót, amit én még soha nem láttam. Akkor nagyon közel voltunk egymáshoz, ő második lett, én kilencedik. Neki a nyolcadiknak kellett volna lennie, ha én kilencedik lettem. Azonban itt, ha tiszteletben tartod a szabályokat, akkor kilencedik leszel, aki meg nem tiszteli őket, az második. Úgy látszik egyeseknek itt mindent szabad.”

 

 

 

További részletek, és hivatalos végeredmény, hamarosan.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 valencia európa nagydíj fernando alonso sebastian vettel formula-1