2010. júl 10.

Óriási Red Bull fölényt hozott a Brit GP időmérője

írta: FormaNet
Óriási Red Bull fölényt hozott a Brit GP időmérője

Tízből kilencedik pole-ját szerezte meg Silverstone-ban a Red Bull Racing csapata,

Sebastian Vettel és Mark Webber óriási fölénnyel bérelte ki a silverstone-i rajtrács első sorát

 

A Brit Nagydíj kvalifikációja enyhén felhős, időben kezdődött, az aszfalt hőmérséklete mindössze 36 fokra melegedett délutánra.

 

Q1

 

A Red Bullok a hétvége mindhárom szabadedzését megnyerték, bár Sebastian Vetellel délelőtt kissé kibabrált az egyik új kanyarban lévő bukkanó, ugyanis az RB5-ös orrkúpja eltört az utolsó körökben. A csapat korrigálta a betegséget, és a kvalifikáció első szakaszában továbbra is a két Red Bull dominált.

A Mclarenek, a Brit Nagydíjra hozott fejlesztések közül csak az új első vezetőszárnyat hagyták fenn, az új kipufogót azonban visszacserélték a régire.

Szemmel láthatólag szenvedett a wokingi gárda, Button csak az utolsó pillanatban tudott a 8. helyre felkapaszkodni. Hamilton ugyan beautózta magát az élmezőnybe, de meglepetésre Adrian Sutil is megelőzte, az időmérő első szakaszában. A két brit versenyző sokszor csúszkált a szabadedzéseken és az időmérőn is.

A Williamsnél azonban jól szerepelt az új kipufogórendszer, így a csapat úgy döntött, hogy Barrichello és Hülkenberg is használja a hétvége további részében is.

 

Az újonc csapatok versenyzőin kívűl a Toro Rosso pilótája, Jaime Alguersuari búcsúzott a Q1-ben, a csapat valószínűleg elrontotta a svájci edzését, és túl hamar hívták vissza a boxba.

 

Q2

 

A mezőny többsége feltette autójára a lágy gumikat, de az élen nem változott sokat a helyzet, a két Red Bull és a két Ferrari futotta a legjobb időket.

A McLarennél Jenson Button volt bajban, hiszen az utolsó percekben még kiesők között szerepelt, a két Renault-hoz hasonlóan.

Ezen mindössze csak Robert Kubica javított, a világbajnoki címvédő azonban nem tudott továbblépni a hajrába.

Button így csak a 14. helyről várja a hazai versenyét. Csapattársa, Lewis Hamilton sem volt könnyű helyzetbe, a Red Bull és a Ferrarin kívül a Mercedes is befurakodott elé, Michael Schumacher és Nico Rosberg sorrendben. A meglepetés a Sauberes Pedro de la Rosa volt, aki bekerült az első tízbe.

Buttonnel együtt távozott Adrian Sutil, Kamui Kobayashi, Nico Hülkenberg, Vitantonio Liuzzi, Vitalíj Petrov és Sebastien Buemi.

 

Q3

 

A lágy keveréken Mark Webber első körében megfutotta a hétvége legjobb idejét, de csapattára Vettel rögtön túlszárnyalta, és 1:29.695-el magabiztosan az élre állt. Senki nem tudott ezzel az idővel mit kezdeni, sőt a német az utolsó körben tovább javított. (1:29.615)

Fernando Alonso a harmadik legjobb időt futotta, ám ő is nagyjából nyolctizeddel kapott ki a Red Bull favoritjától.

Felipe Massa hajrája nem sikerült túl fényesen, Lewis Hamilton  Nico Rosberg és Robert Kubica is meglőzte, így a brazil csak a 7. rajtkockát kapta meg.

Őt követi honfitársa, Rubens Barrichello, majd Pedro de la Rosa, és végül a tizedik helyről Michael Schumacher rajtolhat a holnapi futamon.

 

az időmérő eredménye:

 

 

Vitantonio Liuzzi később öt rajthelyes büntetést kapott Nico Hülkenberg feltartásáért, így a Force India pilótája csak a 20. helyre vághat neki a holnapi futamnak.

 

 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 red bull időmérő silverstone sebastian vettel brit nagydíj formula-1