2010. okt 08.

A Japán Nagydíj első edzése Red Bull fölénnyel zárult, Hamilton összetröte autóját

írta: FormaNet
A Japán Nagydíj első edzése Red Bull fölénnyel zárult, Hamilton összetröte autóját

Száraz időben kezdődött a szuzukai hétvége, de a meteorológusok nagy valószínűséggel jósolnak esőt szombatra és a verseny napjára is.
 
A Virginnél újra edzéslehetőséget kapott a belga Jérome d'Ambrosio, a Lotusnál és a Force Indiánál azonban most nem jutottak szóhoz a tesztpilóták.
A Hispaniánál a gyomorrontásból felépült Sakon Yamamoto visszavette a helyét Christian Klientől.
 
Az első szabadedzés szokásaihoz  „méltóan” lassan indult be, a versenyzők az installációs körök után egy hosszabb pihenőbe kezdtek, és nagyjából fél órát kellett várni az első mért körig, amely Yamamoto neve mellé  került (1:42.950)
Ezután már beindult az élet a pályán, és néhány perc múlva a top csapatok is rótták a köröket, először a McLaren, majd a Ferrari és végül a Red Bull versenyzői is kimerészkedtek.
 
Elsőként Lewis Hamiltonnak sikerült letaszítania trónjáról az addig vezető Nico Hülkenberget 1:33.643-as idővel, majd Sebastian Vettel 1:33.157-el átvette a vezetést.
 
Hamiltonnak már nem volt lehetősége javítani, ugyanis az egyik kanyart nem sikerült bevennie, és a gumifalba csapódott. Az MP4-25 bal eleje csúnyán összetört, többek közt a bal első felfüggesztés is eltört.
A brit mindössze 9 körön át tesztelhette autóján az új elemeket, köztük a Red Bull mintájára kialakított hátsó szárnyat.
 
Néhány perces sárga zászlós szünet után a versenyzők folyatathatták a munkát, de igazán csak az utolsó 20 percre élénkült fel ismét a forgalom.
Az első hat pilóta sorrendje ekkor Sebastian Vettel, Mark Webber, Robert Kubica, Adrian Sutil, Lewis Hamilton és Michael Schumacher volt, és a leintésig ez már nem is nagyon változott, kivéve, hogy a két Williams felzárkózott Schumacher elé.
 
Egyedül a két Red Bull tudott 1:32-es időt autózni, a harmadik helyen záró Robert Kubica már fél másodperces hátrányban volt mögöttük.
 
A fő riválisok közül a baleset ellenére is Lewis Hamilton végzett a legjobb helyen (5). Csapattársa Jenson Button csak a 12. lett. Button pár perccel az edzés vége előtt szintén majdnem összetörte autóját - ugyanott ahol Hamilton - a Degner-kanyarban.
A brit túl nagy lendülettel hajtott a rázókőre, ami megdobta autóját, majd a sóderágyba csúszott.
 
A két Ferrari Felipe Massa és Fernando Alonso sorrendben a 11. és 13. legjobb időt autózta.
 
Első szabadedzés eredménye: 
 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 red sebastian formula 1 vettel szabadedzés japán nagydíj bull suzuka