2010. okt 23.

Folytatódik a Red Bull uralom, Vettel nyerte az első koreai időmérőt

írta: FormaNet
Folytatódik a Red Bull uralom, Vettel nyerte az első koreai időmérőt

Sebastian Vettelnek és Mark Webbernek köszönhetően, az első Koreai Nagydíj időmérője után, a Red Bull Racing újabb strigulákat húzhatott be mind a pole pozíció, mind pedig a dupla elsősor rublikájába.

Sebastian Vettelnek a hajrában mindössze egy kör elég volt ahhoz, hogy két legnagyobb riválisa (Mark Webber és Fernando Alonso) fölé kerekedjen, és ezzel idei kilencedik rajtelsőségét zsebelte be a német versenyző. Mögötte mindössze 76 ezredmásodperccel maradt el a bajnokság éllovasa Mark Webber, a második sorból pedig Fernando Alonso és Lewis Hamilton indulhat holnap.

A tegnapi naphoz hasonlóan, az eső ma sem veszélyeztette a versenyhétvégét, így a pályaviszonyok körről körre javultak, és bár volt egy-egy piruett, de mindenki megúszta törés nélkül a csúszásokat.
A spórolósra - ez által eseménytelenre - sikerült első 20 percben Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak. A két Red Bull megelégedett egy második és egy negyedik hellyel, közéjük pedig Fernando Alonso sorakozott be harmadiknak.
Ahogy az megszokhattuk, mindössze az volt a kérdés, hogy az új alakulatok hat versenyzője mellé ki csatlakozik majd hetedikként a kiesőkhöz. Végül a Force India és Toro Rosso „párharcot” a bikák nyerték, így a Lotus, a Virgin és a Hispánia mellett, az indiai alakulat olasz pilótája Vitantonio Liuzzi köszönt el a Q1 végén.
 
A Q2-ben még a keményebb keverékekkel kezdtek a csapatok, de a pályaviszonyok gyors javulásának köszönhetően még ezzel is egyre jobb idők születtek. Felipe Massa ment elsőként az 1:37 alá de a brazil nem sokáig élvezhette elsőségét, Vettel ugyanis rögtön kontrázott egy 1:36.467-es körrel.
Az utolsó percekre a csapatok előkapták a lágyabb abroncsokat, és előbb a két Ferrari állt az élre, de végül a két Red Bull elhappolta tőlük az elsőséget.
Lewis Hamilton is jobb időt futott Fernando Alonsonál, így Webber, Vettel, Massa, Hamilton és Alonso sorrendben zárult az időmérő középső szakaszának eleje. Jenson Button a lágy gumikon is csak a hetedik legjobb időt autózta, a tavalyi világbajnokot Nico Rosberg is megelőzte. A legjobb tízbe még Michael Schumacher, Robert Kubica és Rubens Barrichello tudott bekerülni.
 
Kiesők sorrendje: Nico Hülkenberg, Kamui Kobayashi, Nick Heidfeld, Adrian Sutil, Vitalíj Petrov, Jaime Alguersuari, Sebastien Buemi.
A Reanult orosz versenyzője öthelyes rajtbüntetése miatt (amit még a szuzukai eszement rajtjának köszönhetően hozott magával) a kvalifikáción megszerzett 15. rajtkocka helyett a 20. helyről vághat neki a vasárnapi versenynek.
 
A hajrában Fernando Alonsóé volt az első 1:35-ös idő, de a spanyol ismét csak addig örülhetett az első helynek, míg a Red Bullok neki nem lódultak az utolsó mért körnek.
Mindkét versenyző gyorsabb volt a spanyolnál, ám a bajnokság éllovasa, Mark Webber egy hajszállal kikapott csapattársától. Lewis Hamilton csak a negyedik rajtkockát tudta megszerezni, a harmadik sorban pedig Nico Rosberg és Felipe Massa kapott helyet.
Jenson Button lassan feladhatja VB álmait, a brit egész idő alatt szenvedett a gumikkal, és végül csak a hetedik helyre tudta kvalifikálni magát. Az utolsó szabadedzés legjobbjának, Robert Kubicának csak a nyolcadik helyre futotta, míg a top10-es listát a két veterán, Michael Schumacher és Rubens Barrichello zárta.
 
A kvalifikáció eredménye:
 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 formula 1 red bull időmérő sebastian vettel jeongam koreai nagydíj