2010. okt 28.

A Red Bullnál továbbra is egyenlőek a feltételek

írta: FormaNet
A Red Bullnál továbbra is egyenlőek a feltételek

Nem is olyan régen, 2007-ben a McLaren-Mercedes megmutatta hogyan kell elbukni egy majdnem biztosnak vehető világbajnoki címet. Akkor is éppen egy ferraris pilóta, Kimi Räikkönen profitált  Hamilton és Alonso csapaton belüli párharcából, és most ugyanebben a helyzetben vág neki a hajárnak Fernando Alonso is (a spanyol persze valamivel könnyebb helyzetben van, mint Kimi volt három éve, hiszen két futammal a szezon vége előtt átvette a vezetést a bajnokságban)

 Sok szakértő, és rajongó szerint jó példa lehetne a Red Bullnak ez a 2007-es malőr, főleg azután, hogy Koreában idén első alkalommal egyik versenyzőjük sem szerzett pontot. Ennek következtében Mark Webber a második-, míg Sebastian Vettel a negyedik helyre esett vissza a bajnoki pontversenyben, éppen egy futamgyőzelemnyi távolságra a kétszeres világbajnoktól.
A csapat kétségtelenül az idei év leggyorsabb kocsiját dobta össze (és ha a szombati időmérők világbajnokságát is megrendeznék, egy kicsit sem fájna a fejük) ám a pontokat „sajna” a verseny végén osztják, és ezt a már-már közhelyesnek számító nagy igazságot, az osztrák alakulat az idén már jócskán megtapasztalta saját bőrén is.
 
Éppen ezért nem meglepő, hogy a hajrában, egyre jobban felerősödnek azok a hírek, hogy a végső sikerhez a vezetőségnek ki kell jelölnie első számú versenyzőjét.
Christian Horner vasárnapi nyilatkozata, miszerint átgondolnak minden lehetőséget, még rá is tett egy lapáttal, ám tegnap a csapatvezető egyértelművé tette, hogy a Brazil Nagydíjon továbbra is mindkét versenyző egyenlő feltételek mellett száll harcba a címért.
 
Christian Horner: „Van két fantasztikus versenyzőnk, és mi továbbra is egyformán fogjuk támogatni őket, mert csak ez összeegyeztethető a Red Bull hiteles sport-szellemiségével. Koreában láthattuk, hogy lehetetlen megjósolni, mi fog történni. Sebastian (Vettel) például tíz körrel a verseny vége előtt vesztette el az első helyét, és a szerencsétlenségünknek köszönhetően Alonso vette át a vezetést. Ez is csak azt igazolja, hogy a helyzet nagyon gyorsan megváltozhat. A bajnokság végéhez közeledünk, a matematika magáért beszél, és biztos vagyok benne, hogy mindkét versenyző mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érje el a csapat számára.”
 
Maga Sebastian Vettel sem mondott le a világbajnoki címről, és a csapatfőnökhöz hasonlóan nyilatkozott:
 „Én vagyok az utolsó, aki feladja! Természetesen keményebb lesz így küzdeni, de Koreában láthattuk, hogy milyen gyorsan megváltozhatnak a körülmények. A bajnoki címért folyó küzdelem csak akkor ér véget, amikor Abu Dhabiban leintik a futamot.”
 
 
Új szponzor a Brazil Nagydíjon:
 
Latin-Amerika legnagyobb HD műholdas szolgáltatója, a SKY vállalat, egy futamra szóló szponzori szerződést kötött a Red Bull Racing csapatával. A több mint két millió előfizetővel rendelkező cég, már 2009 óta partnere a Red Bull Racing brazil Stock Car csapatának, a jövő heti a Brazil Nagydíjon pedig immár az RB6-osok oldallemezére is felkerülnek majd a SKY logók.
 
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 webber alonso forma1 vettel red bull sky brazil nagydíj