Sir Jackie Stewart: Szerencsés vagyok, hogy abban a korban versenyezhettem
1.rész
Sir Jackie Stewart versenyzői karrierjét foglalja magába a nemrégiben megjelent "Collage" (Gyűjtemény) című könyv, melyben -ahogy a címből is kiderül- nem csak a háromszoros világbajnok pályafutása, de rengeteg fotó, újságcikk és egyéb dokumentum is helyet kapott. A könyv megjelenésének alkalmából, az f1fanatic által készített interjúban a legendás versenyző többek közt mesél élete egyik legnagyobb diadaláról, az 1968-as Német Nagydíjról, amikor hatalmas ködben és esőben négy perces előnnyel nyerte meg a versenyt.
Jackie Stewartról szóló College c. könyv
Kérdés: Van egy káprázatos anekdota a könyvben, amikor Ken Tyrrell mondta önnek, hogy a ködös és esős idő ellenére hajtson ki a pályára edzeni. Nyilvánvaló, hogy csak a versenyt tartották szem előtt a hétvégén, milyen érzés volt ilyen körülmények közt vezetni 1968-ban?
Jackie Stewart: Sok verseny nyertem már esőben, ami persze nem azt jelenti, hogy élveztem is az ilyen körülményeket. Talán versenyképes voltam esőben, de az élmény nem volt igazán kellemes. Ezért is küzdöttem ellene – ez volt azon kevés alkalom egyike, mikor nézeteltérésem támadt Kennel - mert nem akartam kockáztatni, hogy összetörjem az autót. Nem szerettem volna balesetet, hiszen az autókat nem egy folyóra tervezték. Az esőzés annyira heves volt, hogy már a csatornák sem tudták elnyelni vizet, ráadásul a pályára mosott fűcsomók és a sár is eltömítette.
Rögtön az első körben már ki is csúsztam, mert az egyik nagyobb vízátfolyásnál nem tudtam bekanyarodni, de ezen a ponton mindenki veszélynek volt kitéve. Ilyenkor nem csak az a kérdés, hogy milyen tempót tudsz diktálni a pályán, hanem hogy mi történik akkor, ha ráfutsz egy vízátfolyásra. Mert ez azonnal felemel, te meg megpróbálod összeszedni az autót, és van, hogy akár 200 métert is megteszel, mire újra kontrolálni tudod magad alatt a kocsit.
K: Ma már nem indítják el a futamokat ilyen feltételek mellett.
JS: Ó nem, versenyeket sosem indítottak el ilyen körülmények között.
K: A Koreai Nagydíj után, most sokan azt mondják, hogy ez a sport kockázatkerülő lett. Egyetért ezzel?
JS: Nos én nem ebből a szemszögből közelíteném meg ezt a kérdést.
Ma már egy versenypálya tervezésénél ideális esetben nem fordulhat elő, hogy tócsák alakulnak ki, mert a tervezőnek feltétlen törekednie kell a megfelelő vízelvezetésre.
El tudod képzelni ezt a Nürburgringen 1968-ban? Lehetetlen. Ez ott benne volt a kalapban.
A verseny indításától elkezdve mindvégig esett az eső, és mi minden egyes megtett kört újabb sikerként éltünk meg. Szerencsémre, bár diszlexiás vagyok, de emellett egy különleges adottságot is kaptam Istentől, mégpedig, hogy minden kanyart, minden sebességváltást és fékezési pontot pontosan meg tudtam jegyezni, akár 187 kilométer után, vagy akár hosszú évekkel később is. Akkor azon a versenyen annyira tökéletesen éreztem a pályát, hogy több mint négy perccel a mezőny előtt értem célba.
Ez a négy perc sokat segített. Az első körben mindössze két tájékozódási pontom volt, a mellettem lévők, valamit a bokszutca (Stewart a 6. helyről vágott neki a „Zöld Pokolnak”). Amikor elhagytam őket, az út délnek tartott, és miközben kanyarodtam, láttam, hogy senki nincs mögöttem. Így már az első körben tudtam, hogy több mint fél perc előnyöm van. A második körben ez az előny már több mint egy percre nőtt, így néhány kör után már nem kellett 100 százalékon autóznom.
Ezek után nyilván kiderült, hogy Kennek volt igaza, és én tévedtem, de nem tetszett az ötlet, hiszen féltettem a kocsit. Nem akartam kárt tenni benne, mert egy jó versenyt vártam, és ha akkor délelőtt összetöröm, akkor minimum egy óráig nem kaptam volna vissza a kocsit.
1968-Német Nagydíj
K: Mit gondol arról, hogy Lewis Hamilton sürgette a verseny indítását Koreában?
JS: Azt hiszem, hogy nagyon jó dolog, hogy ma már a pilótáknak is van egy szervezetük, a GPDA, melyben megoszthatják egymást közt a véleményüket, és a döntéshozatalban is részt vesznek. A döntésnél persze nem mindenki tudja elmondani a véleményét. Én nem voltam ott a helyszínen, így nem tudom megítélni, hogy mi volt a helyes döntés, de azt hiszem, hogy a GPDA képes arra, hogy szakmai hozzáértéssel támogassa a versenyigazgató, Charlie Whiting munkáját, és ilyen esetekben segíthet meghozni a helyes döntéseket is.
K: Hogyan értékeli azokat a versenyeket, - gondolok itt az Indy500-ra vagy más egyéb sportautó versenyre- melyeken részt vett még a Formula-1-es karrierje alatt.
JS: Fantasztikusak voltak, mert lehetővé tették, hogy egy pilóta sokoldalú legyen.
Az egyik nap még egy 1000 lóerős Can-Am autótval versenyeztem (Can-Am egy kanadai-amerikai sorozat volt) másnap lehet, hogy már egy Ford Escortot vezettem.
1966-ban a Monacói Nagydíjon egy két literes motorral felszerelt autót vezettem, amely az indianapolisi versenyre készült. Ekkor a Formula-1-ben a három literes motorok voltak, de mivel az én autóm nem lett kész, így ezzel álltam rajthoz.
Ezek a kocsik mind mind különbözőek voltak, attól függően, hogy Can-Am autók, túrakocsik, sportkocsik vagy éppen forma1-es kocsik voltak. Mindemellett különböző kultúrákban dolgozhattál, mindig más és más szerelőkkel, és más tulajdonossal, illetve különböző képességű versenyzőkkel találkoztál. Egy Can-Am versenyen például a pilótáknak nem volt igazán nagy tapasztaltuk, ellentétben a Formula-1-el, ahol igazán profikkal találkozhattál.
K: Bizonyára nagy volt a rivalizálás is - a könyv tartalmaz például egy cikket, amely megemlíti A.J. Foyt-ot és még néhány nagy versenyzőt. (Anthony Joseph Foyt, amerikai autóversenyző, négyszeres Indy500-as és egyszeres Le-Mans-i 24 órás győztes)
JS: Abszolút. De ők különleges versenyzők voltak. Ilyen volt AJ is, és Parnelli Jones, Mario Andretti, és a többiek. A Forma-1-ben sokan mondogatták, hogy ezek a pilóták mindössze csak balra kanyarodnak, semmit több, de valójában minden pilóta magasan képzett versenyző volt. Szerencsés voltam, hogy a karrierem során különböző típusú autókkal gyűjthettem tapasztalatokat, és átélhettem mindezt. Richard Petty például a NASCAR-ban volt kiváló, de ez például nem szerepel a könyvben. Akkoriban, egy top F1-es pilóta előtt jóval több lehetőség állt, amit más pilóták sosem kaptak meg.
K: Ma már nem jellemző az F1-es versenyzőkre, hogy egyéb kategóriában is kipróbálják képességeiket. Ön szerint az autósport túlságosan F1-centrikus lett?
JS: Azt hiszem, túlságosan beszűkültek ezek a lehetőségek, de véleményem szerint ez megváltozhat. Mivel nincsenek tesztek, így a pilótáknak valamelyest több a szabadidejük, ami lehetővé teszi, hogy megfogalmazódjon bennük ez a gondolat. Sokan persze nem engedhetik meg maguknak, hiszen egy jól fizetett versenyző szerződése nem teszi ezt lehetővé, mert balesetveszélyes.
Mi annak idején mindenféle versenyre beneveztünk, amire csak akartunk, és ez véleményem szerint felpezsdítette az autósportot.
Ma a top csapatok, a McLaren, a Ferrari, a Red Bull vagy éppen a Renault azt mondják: „Nézd, mi ennek a srácnak nagyon sok pénzt fizetünk. Mi van akkor, ha valami baj történik vele egy ilyen versenyen? Ezt nem engedhetjük meg magunknak.”
K: Ez kicsit ellentmondásosnak tűnik, hiszen ma sokkal kisebb az esélye a sérülésnek, mint régen.
JS: Pontosan. De változtak az idők, és változott a hozzáállás is. Ma már a legfontosabb a pénz és a beruházás, szóval a másik személy szempontjából is látni kell a dolgokat.
Amikor visszatekintek, azt gondolom nagyon szerencsés voltam abban az időben, mert nekünk rengeteg lehetőségünk volt a Formula-1-en kívül is. Ez a sokoldalúság tesz teljessé egy pilótát. Mert ezek az autók teljesen különbözőek, és nem csak erőben, de súlyban és a kezelhetőségükben is. Régebben például mi rendszeresen versenyeztünk egymással a Forma2-ben. 1967-ben például nem voltam túl jó, mert a BRM H16 nem volt egy sikeres konstrukció, de a Forma2-ben négy versenyen is nyertem olyan pilóták ellen, mint Jim Clark, Jochen Rind, Jack Brabham, Denny Hulme, Graham Hill, Chris Amon és Jacky Ickx.
De Reims-ben, Rouenben vagy éppen Goodwoodba is ott volt szinte az egész Forma1-es mezőny.
K: Mióta Ön részese ennek a sportnak, rengeteg változást láthatott már, és a változásokért felelős Bernie Ecclestone most 80 éves. Szeretne üzenni neki valamit?
JS: Kívánok neki boldog születésnapot! Azt hiszem, Bernie a tökéletes példa arra, hogy senkinek nem kell visszavonulnia. Ha mindenre odafigyelsz azt a szervezet meghálálja. Ő egészségesen táplálkozik, nem iszik, és nagyon elkötelezett a munkája iránt. És ez semmit nem változott az évek során. Sokszor ugyan nem értek egyet minden gondolatával, de ennek ellenére óriási amit a sportért tett. Ha Bernie nem lenne, akkor most nem tartanánk ott ahol. Megemelem a kalapomat azelőtt, ahogyan a Formula-1-et egy globális egységgé tette. Nem hiszem, hogy erre bárki képes lett volna.
folyt. köv.
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
