2010. nov 14.

Sebastian Vettel a dobogó legfelső fokán világbajnoki címet ünnepelhetett Abu Dzabiban

írta: FormaNet
Sebastian Vettel a dobogó legfelső fokán világbajnoki címet ünnepelhetett Abu Dzabiban

Sebastian Vettel mindenidők legfiatalabb világbajnokaként írta be magát a Formula-1 történelemkönyvébe, miután hibátlan vezetéssel megnyerte az Abu Dzabi Nagydíjat, miközben legnagyobb riválisa, Fernando Alonso csak a hetedik helyen ért célba. Vettel az elmúlt két év világbajnokaival, Lewis Hamiltonnal és Jenson Buttonnal ünnepelhette első trófeáját a dobogón.

 
Az évadzáró Abu Dzabi Nagydíj időmérője nem is alakulhatott volna izgalmasabban, hiszen éppen a világbajnoki tabella harmadik és negyedik helyen álló pilótája rajtolhatott az első sorbaól, míg a listavezető Fernando Alonso a harmadik-, legfőbb riválisa, Mark Webber pedig Jenson Button mögül, mindössze az ötödik helyről várhatta a finálét.
A meteorológusok előrejelzései nem zárták ki a futó zápor lehetőségét, ám végül ez nem zavarta meg az 55 körös versenyt.
 
Az éppen 250. nagydíját ünneplő SafetyCar azonban igen, ráadásul már éppen a rajtot követően. Michael Schumacher ugyanis megpördült az egyik kanyarban, és a forgalommal szembe megálló kocsit Vitantoni Liuzzi már nem tudta kikerülni, és a Force India gyakorlatilag a Mercedes tetején landolt, pár centivel Schumi feje mellett. A baleset félelmetes látványt nyújtott, de szerencsére egyik pilótának sem esett baja. A biztonsági autós fázis alatt a kiscsapatok többsége, illetve Vitalíj Petrov és Nico Rosberg használta ki az alkalmat az első és egyben utolsó kerékcserére.
 
Az ötödik kör végén Bernd Mayländer magára hagyta a 22 főre redukálódó mezőnyt, Vettel pedig megismételte remek rajtját, és egy trükkös megoldással meglépett a mögötte autózó Hamilton elől. Őket követte a Ferrarit lerajtoló Jenson Button, ezt követően pedig maradt az Alonso, Webber, Massa sorrend az élmezőnyben.
 
Mark Webber szuperlágy abroncsai nem sokáig bírták a strapát, az ausztrál előbb csapatrádió panaszkodott, majd a 12. körben megkezdte a kerékcserék sorát. A Ferrari is reagált a gyors kerékcserére, és két körrel később Felipe Massa, majd - a folyamatosan gyorsuló ausztrál miatt - a következő körben Fernando Alonso is keményebb keverékekre váltott. Webber így hiába futotta meg a verseny addigi leggyorsabb körét, ez nem volt elég ahhoz, hogy megelőzze a spanyolt. Massa szintén nem tudott Webber elé kerülni, így ez a sorrend nem változott.
 
A második helyen autózó Hamilton a 24. körben tudta le a bokszlátogatást, így a Ferrarihoz hasonlóan a Red Bullnak is gyorsan ki kellett hoznia az élen álló német versenyzőjét.
Vettelnek szintén sikerült a mclarenes elé visszatérnie, sőt Robert Kubica és Kamui Kobayashi is beszorult kettőjük közé, így Hamilton támadás helyett a Renault-Sauber nagy csatáját mozizhatta egy rövid ideig, majd Kubicával együtt áthámozta magát a japánon, ám lengyel kollégáján nem talált fogást.
Vettel tehát senkitől sem zavartatva száguldhatott a végső győzelem felé.
 
Közben Fernando Alonso került nagy bajba, ugyanis a spanyolnak minimum a negyedik helyen kellett volna célba érnie ahhoz, hogy megnyerje a világbajnokságot, ám a bokszkiállást a verseny elején megejtő Petrov és Rosberg is előtte autózott.
A spanyol hiába próbálkozott, nem tudta sem megelőzni, sem pedig hibára kényszeríteni az oroszt sőt végül még Kubica is jól taktikázott a késői kerékcserével, és csapattársát megelőzve a negyedik helyre tért vissza.
Alonso így a hetedik helyre csúszott vissza, és ezen már nem tudott változtatni.
A leintést követően hiába rázta ökleit a kivételesen remek teljesítményt nyújtó Petrovnak, ez már nem változtatott azon, hogy nyolc pontos előnyét, és ezzel együtt a szinte biztosnak tűnő világbajnoki címét bukta el.
 
A dobogón a legfiatalabb világbajnok mellett a két McLaren zárta az évet, majd őket követte pontszerző helyeken Nico Rosberg, Robert Kubica, Vitalíj Petrov, Fernando Alonso, Mark Webber, Jaime Alguersuari és Felipe Massa. 
 
Abu Dzabi Nagydíj eredménye: 
 
 
2010 - Világbajnoki pontverseny 
 
1. Sebastian Vettel: 256
2. Fernando Alonso: 252
3. Mark Webber: 242
4. Lewis Hamilton: 240
5. Jenson Button: 214
6. Felipe Massa: 144
7. Nico Rosberg: 142
8. Robert Kubica: 136
9. Michael Schumacher: 72
10. Rubens Barrichello: 47
11. Adrian Sutil: 47
12. Kamui Kobajashi: 32
13. Vitalíj Petrov: 27
14. Nico Hülkenberg: 22
15. Vitantonio Liuzzi: 21
16. Sebastien Buemi: 8
17. Pedro de la Rosa: 6
18. Nick Heidfeld: 6
19. Jaime Alguersuari: 5
 
2010 - Konstruktőri világbajnokság:
 
1. Red Bull-Renault: 498
2. McLaren-Mercedes: 454
3. Ferrari: 396
4. Mercedes: 214
5. Renault: 163
6. Williams-Cosworth: 69
7. Force India-Mercedes: 68
8. Sauber-Ferrari: 44
9. Toro Rosso-Ferrari: 13
10. Lotus-Cosworth: 0 (legjobb helyezés: 12.)
 
szöveg: FormaNet, Varga Vikória
Szólj hozzá

f1 formula 1 világbajnok abu dzabi sebastian vettel