2011. feb 10.

Világbajnok konstruktőrök az F1-ben - 6.rész: Brabham

írta: FormaNet
Világbajnok konstruktőrök az F1-ben - 6.rész: Brabham

Az 1965-ben Jim Clarkkal diadalmaskodó Lotus Climax 1966-ra jelentősen visszaesett, és nem tudta megvédeni bajnoki címét, sőt a középmezőnybe csúszott vissza. Az elkövetkező két év (1966-1967) Jack Brabham csapatának egyértelmű fölényét hozta, két konstruktőri, és -Jack Brabham, illetve Denny Hulme személyében - két egyéni világbajnoki címet is a Brabham Repco tudhatott magáénak. 


Brabham 1962-1992

Az istállót (Brabham Motor Racing Developments Ltd ) 1961-ben alapította a névadó, az akkor a Cooper színeiben már kétszeres világbajnok, az ausztrál születésű John Arthur "Jack" Brabham, és a szintén ausztrál Ron Tauranac, az angliai Milton Keynesben. Brabham az első években több funkció is betöltött egyszerre, ő volt a csapatfőnök, a konstruktőr, és versenyzett is csapatánál. Az autók főtervezője Tauranac volt. 
Az alakulat 1962-ben Brabham Climax néven debütált a száguldó cirkuszban, a szezon hatodik futamán, a Német Nagydíjon. Jack Brabham két negyedik helyével, már az első évben sikerült 6 pontot szerezni, ezzel az eredménnyel a konstruktőrök között a hetedik helyen végeztek.
A következő évben érkezett Brabham mellé Dan Gurney, és ez az eredményen is meglátszott, hiszen a Lotus és a BRM után "bronzérmesek" lettek a csapatok versenyében. 
A Brabham volt az első olyan csapat a Formula-1-ben, aki a konzervatív technológiák mellet már 1963-ban szélcsatornát is használt, ami igazán csak a nyolcvanas évek elejére vált általánossá az F1-ben. (A konzervativizmus egyik jele volt, hogy a Lotus által bevezetett, és sok csapatnál már alkalmazott monocoque váz helyett még sokáig a spaceframa vázat használták.) 

1964-ben a Francia Nagydíjon Dan Gurrney megszerezte az alakulat legelső futamgyőzelmét, ennek ellenére csapata - az előző évhez képest - egy helyet hátrébb csúszott az összesítésben, és abban az évben csak negyedikek lettek. 
Dan Gurrney - 1964, Francia Nagydíj
 
1965-ben sem jött még az átütő siker, Dan Gurney (aki a csapatnál töltött három évben mindig előrébb végzett Brabhamnél) pedig az év végén elhagyta a csapatot.
Az 1966-os év minden tekintetben sikeres volt az alakulat számára.
Év közben a Climax motorokat Repco erőforrások váltották, ami jó döntésnek bizonyult.  
 
 
 
 
 
 
Jack Brabham a Formula-1 történelmében mindmáig egyedülállóan, saját csapatával szerezett egyéni és konstruktőri világbajnoki címet, mindezt egy évben. (Ez volt Jack Brabham harmadik egyéni bajnoki címe, előtte 1959-ben és 1960-ban a Coopernél szerezte meg a trófeát) 
Ebben a szezonban Gurney helyett az új-zélandi Denny Hulme lett a Brabham második pilótája, és a pontversenyben negyedik helyen végzett.
Jack Brabham
 
A menetelés 1967-ben is folytatódott, az istálló összességében 14 dobogós helyet könyvelhetett el (ebből három kettős győzelem volt), és majd húsz pontos előnnyel ismét világbajnok lett a csapatok között, Denny Hulme pedig megelőzte csapatfőnök versenyzőtársát, és megnyerte a világbajnokságot. Jack Brabham öt pont hátránnyal a második lett. (Hulme a következő évben már a McLarennél folytatta F1-es pályafutását.)
 
Ez volt a csapat második, és egyben utolsó konstruktőri világbajnoki győzelme, de a jövő még tartogatott sikereket számukra. Ez azonban nem az 1968-as év volt, sőt az idényben igazi mélyrepülést mutatott be brit alakulat. Számtalan műszaki probléma akadályozta a versenyzőket, így nagyon sok futamot nem tudtak befejezni. A technikai gondok nem maradtak büntetlenül, és az év végére mindössze egy nyolcadik helyre futotta a két pilóta, Jochen Rindt, és Jack Barbham össz. teljesítményéből.
A következő évben a Repco motorokat Ford Cosworthra cserélték, és a csere már rövidtávon is eredményesnek bizonyult, ami az előkelő második helyet jelentette a konstruktőrök csatájában. A csapattárs Jacky Ickx lett, aki szintén ezüstérmes lett a bajnoki tabellán.

Ezt követően a Brabham néhány évig nem tudott igazán versenyképes autót gyártani, és 1975-ig még dobogós helyezést sem ért el a konstruktőri bajnokságban.
Ebben az időszakban a pilótacseréken kívül komoly személyi változások is történtek. 
1970-ben Jack Brabham eladta az istállót alapító társának Tauranacnak, aki két év múlva továbbadta (százezer fontért) a FOM jelenlegi vezérének, Bernie Ecclestone-nak. A főtervező Gordon Murray lett, és az 1975-ös idényben felcsillant a remény, hogy brit alakulat újra felérhet a király-kategória csúcsára. Az argentin Carlos Reuteman és a csapattárs, Carlos Pace egészen a második helyig repítette csapatát. A lendület azonban nagyon rövid ideig tartott, és a következő két szezon már nem hozott említésre méltó eredményt.

1976-tól a Ford Cosworth motorokat Alfa Romeo erőforrásokra cserélték, de ennek a váltásnak csak 1978-ra mutatkozott meg az eredményekben is érezhető jele. A főtervező, Murray egyik figyelemre méltó újítása az volt (melyet a BT46B-nél alkalmazott), hogy az áramló levegőt egy ügyes aerodinamikai újítással kiszívta az autó alól, ezzel vákumot hozott létre, ami jelentősen megnövelte az úttartást, ezáltal jóval nagyobb kanyarsebességre volt képes az autó. Az így kialakított modell (a ventillátoros autó) azonban csak egy versenyen, a Svéd Nagydíjon indult (veszélyesnek és szabályellenesnek minősítették, a mozgó aerodinamikai alkatrész miatt), és a futamot meg is nyerte az akkori pilóta - az előző évben a Ferrari színeiben világbajnoki címet ünneplő - , Niki Lauda
A Brabham ventilátoros megoldása
 
A Brabham ebben az évben megszerezte a harmadik helyet, Lauda negyedik-, míg csapattársa, John Watson a hatodik helyen végzett. 

Az alakulat versenyautói 1980-tól ismét Ford Cosworth motorokkal indultak, és az előző év eredménytelensége után megint sikerült dobogóra kerülni a konstruktőrök versenyében. A csapatnál második teljes szezonját teljesítő brazil Nelson Piquet három futamgyőzelmével a második helyen zárta a szezont, a Williams-es Alan Jones mögött, és ez az eredmény már előre vetítette a brazil pilóta jövőbeni sikereit, melyet a ’81-es esztendő meg is hozott.
Nelson Piquet a Brabham Ford Cosworth-al megszerezte első világbajnoki címét, Carlos Reutemann és Alan Jones előtt. Piquet csapattársa a mexikói Hector Rebaque csak a tízedik helyen végzett, így a csapat a konstruktőrök versenyében nem tudta felülmúlni a Williams-t.
Ebben az évben dolgozta ki Murray a hidropneumatikus felfüggesztési rendszert, amely nagy sebességnél egy gombnyomásra alacsonyabb magasságra engedte az autó alját. Brabhamet a riválisok csalással vádolták, de végül mindenki alkalmazni kezdte a hasonló megoldásokat.
(A szabály úgy szólt, hogy az autók hasmagasságának a bokszutcából történő kihajtáskor, és behajtáskor hat centiméterre kell lenni az aszfalttól, arról azonban nem rendelkezett, hogy a pályán mekkora legyen ez a magasság). 
A Brabham ebben az évben érdekes versenytaktikát is bevezetett, mégpedig azt, hogy félig megtöltött tankkal, és lágyabb gumikeverékekkel indult, és amikor a versenyző kiállt kereket cserélni a futam közepén, akkor pótolták az üzemanyagot is. Ezt a szabályok nem tiltották, így nem sokkal ezután, a többi csapat is felismerte az üzemanyaggal való taktikázásban rejlő lehetőségeket.

Piquet sikere után újra a középmezőnyt erősítették a Brabham autók, aminek egyik oka az lehetett, hogy szezon közben a Cosworth motorok mellet már az új BMW motorokat is bevetette a csapat, de ez az átállás nem volt zökkenőmentes.

A BMW turbó motorjai majd csak 1983-ra értek be, olyannyira, hogy Piquet a Brabham BMW-vel második bajnoki trófeáját gyűjtötte be, és ezzel ő lett a „turbókorszak” legelső világbajnoka. A csapattárs, Riccardo Patrese csak a kilencedik helyen zárt, így a konstruktőrök versenyében a Brabhamat megelőzte a Ferrari és a Renault is. Ez volt az istálló utolsó konstruktőri "dobogós" eredménye.
 
Nelson Piquet - 1983

Nelson Piquet 1985 végén elhagyta a lassú hanyatlásnak indult alakulatot, és jól is tette, hiszen 1987-ben a Williams Hondával megszerezte harmadik bajnoki címét is.
A Brabham legutolsó futamgyőzelme is a brazil nevéhez fűződik: 1985-ben a Francia Nagydíjon állt utoljára Brabham színekben versenyző pilóta a dobogó legtetején, Nelson Piquet személyében. 
A ’86-os szezon nem csak az eredmények tekintetében volt rossz év a csapat életében, de hosszú évek után az első halálos baleset is megtörtén a Brabhamnél. Egy tesztelés során életét vesztette Patrese csapattársa, a 28 éves Elio de Angelis. Ő volt a brit alakulat első halottja. 

Bernie Ecclestone 1987-ben már nem tudta összeegyeztetni a csapatvezetését, és a Formula-1 vezetésében betöltött tisztségét (1978-tól a FOCA vezetője volt, majd ’87-ben őt választják az FIA PR elnökhelyettesévé),  így eladta az istállót először Joachim Luhtinak (akit nemrégiben adócsalás miatt letartóztattak), majd egy japán mérnöki vállalkozásnak, a Middlebridge cégnek. 1988-ban a szezon kezdete előtt, a tisztázatlan tulajdonosi viszonyok miatt visszalépett a csapat, majd a következő évben újra elindultak Martin Brundle és Stefano Modena pilótapárossal. Ekkor már Judd erőforrások hajtották az autót (ez Jack Brabham egy másik cége volt egykor), de mindössze egy dologról maradt emlékezetes a szezon: ebben az évben állt utoljára dobogón Brabham pilóta. A Monacói Nagydíjon Stefano Modenát intette le harmadikként a kockás zászló.

A jobb időket is megélt istálló utolsó évei a teljes kudarcba torkoltak. 1991-től a Judd motort Yamaha váltotta, de ez már nem tudta megmenteni az istállót, akik azzal is beírták magukat a Formula-1 történelemkönyvébe, hogy az F1 ez idáig utolsó női versenyzője, Giovanna Amati is náluk próbált szerencsét (bár igaz, hogy kvalifikálnia sem sikerült magát egyetlen futamra sem). 
Az 1991-es év volt a Brabham utolsó tejes szezonja a száguldó cirkuszban, amit Martin Brundle és Mark Blundell pilótapárossal teljesített, és teljes eredménytelenséggel ért véget. 
A Brabham a tízedik helyen végzett a konstruktőrök között. Az 1992-es évben még megpróbálkoztak az indulással, de szponzorok hiányában a csapat nem tudta már finanszírozni a szezont, így három futam után végleg elhagyta a szériát. Az alakulat utolsó pilótája, az 1996-ban Williams Renault-val világbajnoki címet szerző Damon Hill volt.

2009 júniusában egy Franz Hilmer nevezetű német motoralkatrész gyártó vállalkozó, a költségplafon bevezetésének lehetőségével élve szeretett volna pályázatot benyújtani az FIA felé Brabham néven, de a Brabham család nem járult hozzá a névhasználathoz, és a Nemzetközi Automobil Szövetség sem fogadta el a nevezést.
          
A Brabham Formula-1-es eredményei:
A csapat összesen 394 nagydíjon állt rajthoz, 39 pole pozíciót, 35 futamgyőzelmet, és 41 leggyorsabb kört szerzett. 124 alkalommal állhatott az istálló valamelyik pilótája dobogóra, és összesen 864 pontot gyűjtöttek. 85 pilóta versenyzett a Brabhamnál, közülük heten világbajnokok ( Jack Brabham - Cooper, Brabham Repco;  Graham Hill - BRM, Lotus Ford;  Denny Hulme - Brabham Repco; Jochen Rindt - Lotus Ford;  Niki Lauda - Ferrari, McLaren Tag Porsche; Nelson Piquet- Brabham, Williams; Damon Hill - Williams Renault) 
Az alakulat 39 modellt épített, melyeket kilenc motorszállító erőforrásai hajtottak. Brabham autóval a legtöbbször a Német, a Kanadai és a Francia nagydíjon nyertek, 4-4 alkalommal.

 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 brabham formula 1 világbajnok konstruktőrök jack brabham