2011. már 31.

Newey: A McLaren hatalmas lépést tett előre az utánzásunkban

írta: FormaNet
Newey: A McLaren hatalmas lépést tett előre az utánzásunkban

Adrian Newey, aki három csapatot, a Williamst, a McLarent, és tavaly a Red Bullt is világbajnoki címhez segítette, a Segrave Trophy esti díjátadó rendezvényén kissé odaszúrt egykori csapatának, a wokingi alakulatnak, miközben átvehette a rangos elismerést.

 
Az brit szakember megemlítette a McLaren döntését a vitatott kipufogóval kapcsolatban, és úgy véli, a változtatások mindenképpen ígéretesnek tűnnek.
 
A brit alakulat a téli tesztekre komoly fejlesztésekkel, és radikális megoldásokkal érkezett, ám ezek a megoldások messze elmaradtak a várakozásoktól, így az utolsó pillanatban mindent szinte előröl kellett kezdeni, hogy versenyképesek legyenek a szezonnyitóra.
 
„A McLaren hatalmasat lépett előre, a mi kipufogó rendszerünk másolásával” – mondta Newey a RAC Club (Royal Automobile Club) tegnap esti díjkiosztóján.
„A lényeg az, hogy hatalmas előrelépés ez, és biztos vagyok abban, hogy komoly nyomás alatt tartanak majd bennünket. A McLaren folytatta a munkát, és a leegyszerűsített kipufogó rendszerrel és padlólemezzel érkeztek Melbourne-be. Ez egyféle formája a dicséretnek, de nagy fájdalom lenne, ha ezután ezzel győznének le minket.”
 
Newey megerősítette, hogy a KERS rendszerük megbízhatatlan volt Ausztráliában, de nagyon reméli, hogy a sepangi versenyen már használni fogják.
 
„Ha úgy érezzük, hogy megbízható, akkor megpróbáljuk használni a versenyen. Erről Malajziában péntek este döntünk. A KERS a startnál komoly előnyt jelenthet. Még ha az első sorból is indulunk, a KERS nélkül megvan annak a kockázata, hogy nem elsőként érünk el az első kanyarhoz.”
 
 
A Segrave díjat Sir Henry Segrave-ről nevezték el, és 1930 óta olyan embereknek ítélik oda, akik sebességi rekordokat tudhatnak magukénak földön, vagy vízen. Eme rangos elismerés korábbi díjazottjai voltak többek között Malcolm és Donald Campbell, Stirling Moss, Bruce McLaren, Jackie Stewart, Barry Sheene, Nigel Mansell, Damon Hill, vagy éppen Lewis Hamilton.
 
„Úgy érzem borzongás fut végig rajtam, hogy megkaptam ezt a jeles kitüntetést, főleg ha végig nézem, kik kaphatták meg a múltban. Úgy gondolom, ez egy nagyon komoly megbecsülés számomra” – nyilatkozta a Red Bull kiváló tervezője, Adrian Newey.

 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 red bull formula1 adrian newey sevrage díj