2011. máj 01.

Senna nagy pillanatai 3. rész

írta: FormaNet
Senna nagy pillanatai 3. rész

Ma 17 éve, hogy tragikus balesetben elhunyt a Formula-1 egyik legnagyobb alakja, Ayrton Senna da Silva. A brazil legendáról számtalan film, visszaemlékezés, életrajz készült, és ezen a napon szinte minden F1-es portál valamilyen formában megemlékezik a háromszoros világbajnokról. Háromrészes sorozatunkban mi most nem Senna teljes életútjára, vagy éppen halálának körülményeire emlékezünk, inkább a száguldó cirkuszban eltöltött éveinek legboldogabb pillanataira, napjaira. Azokra a momentumokra, melyek - ha még köztünk lenne, és visszatekintene - minden bizonnyal számára is a legemlékezetesebb események lennének a memoárjában.  


1987-ben Ayrton belátta, hogy ha világbajnok akar lenni, akkor el kell hagynia a leszállóágban lévő Lotust, így a következő szezont (a turbókorszak utolsó évét) már az évtized egyik legsikeresebb csapatánál McLarennél kezdte meg, az akkor már kétszeres világbajnok, Alain Prost csapattársaként. A siker nem is váratott magára túl sokat, hiszen év végén új világbajnokot avatott a széria Ayrton Senna személyében, aki az idény 16 futamból tizenháromszor indult az első rajkockából, és nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 

Az első világbajnoki cím – 1988. McLaren-Honda

Senna mclarenes bemutatkozó futama sem volt zökkenőmentes, ami a versenyző F1-es pályafutásában tulajdonképpen már hagyománynak számított, hiszen sem a Tolemannál, sem  a Lotusnál nem tudta végigfutni debütáló versenyét műszaki problémák miatt. Az évadnyitó futam ismét hazájában, Brazíliában volt, ahol több mint fél másodperccel jobb köridővel szerezte meg a rajtelsőséget, a Williamsben ülő Nigel Mansell előtt. A rajtnál azonban váltóhiba miatt nem tudott elindulni. Mivel egy lelkes szurkoló (aki beszaladt a pályára) is veszélyeztette az indulást, a versenyirányítás késleltette a rajtprocedúrát, ez idő alatt pedig a brazil átült egy tartalékautóba, és a bokszutcából vágott neki a 60 körös versenytávnak. A 20. körben már az élen álló Alain Prost mögött autózott, de a bokszkiállás után négy helyet visszacsúszott. Visszakapaszkodni már nem volt ideje, mert az autócsere miatt a versenybíróság végül úgy döntött, diszkvalifikálja, így a 31. körben fekete zászlóval kiintették hazai versenyéből. 
Ezt követően még zsinórban hatszor indulhatott pole-ból, és ezek közül Imolában, MonteCarlóban valamint Detroitban nem is talált legyőzőre.
 
A rajtelsőségek sorozatát csak a szezon hetedik állomásán, a Francia Nagydíjon tudta megszakítani a csapattárs, Alain Prost. Ezt követően (Brit Nagydíj) pedig a két Ferrari (Gerhard Berger és Michele Alboreto) bizonyult gyorsabbnak a kvalifikáción, az esős versenyen azonban a brazil már a 14. körben átvette a vezetést, és újabb győzelmet aratott. 
Ekkorra már biztossá vált, hogy csakis a két mclarenes között dőlhet el a bajnoki cím sorsa. A szezon második felét Senna kezdte jobban, és Hockenheimben rajt-cél győzelmet aratott, majd a Hungaroringen is nyerni tudott, bár francia csapattársa kissé megszorongatta, és mindössze fél másodperccel később haladt át másodikként a célvonalon. 
A Belga Nagydíjon is a két McLaren-Honda bérelte ki az első sort Senna-Prost sorrendben, ami a leintésig nem is változott. Spában a konstruktőri világbajnoki cím sorsa már eldőlt, ami nem is csoda, hiszen mindaddig csak a wokingiak versenyzői diadalmaskodtak, ráadásul a 11 győzelemből 8 kettősgyőzelem volt. 
A kérdés már csak az volt, hogy egy háromszoros világbajnokot, avagy egy újabb bajnokot avat a királykategória.
 
A küzdelem Monzában folytatódott, ahol Prost műszaki hibája miatt Senna óriási sanszot kapott, ám nem sokkal a leintés előtt ütközött a lekörözés előtt álló (a beteg Nigel Mansellt helyettesítő) Jean Luis Schlesserrel, így abban az évben első (és utolsó) alkalommal a nem McLaren diadal született. 
Ezután Senna első futamgyőzelmének helyszíne, Estoril következett, ami arról maradt emlékezetes, hogy tulajdonképpen itt kezdődött el a két versenyző közti „perpatvar”, ami ma már legalább annyira hozzátartozik Senna mítoszához, mint rendkívüli kvalifikációs eredményei, vagy éppen az esős versenyeken produkált hihetetlen bravúrjai.
Portugáliában az első sor megint csak a világbajnok csapat pilótáié volt, de ezúttal Prost kaparintotta meg a pole-t. A rajtot baleset miatt meg kellett ismételni, a második indításkor Senna volt szemfülesebb, és átvette a vezetést. Prost azonban támadásba lendült, és a második körben csapattársa mellé került, aki rendkívül veszélyes manőverrel védte pozícióját, konkrétan majdnem felkente francia kollégáját a bokszutca falára. Végül Prostnak sikerült átvenni a vezetést, míg az üzemanyag-fogyasztási, és úttartási problémákkal küzdő Senna csak hatodik lett. A professzor még a győzelem ellenére sem volt igazán boldog, mert csapattársa manővere igen ijesztő volt, és a versenyt követően kijelentette, hogy ha Senna mindenáron magának akarja a címet, akkor inkább legyen az övé.

Ez végül így is lett, méghozzá 1988. október 30-án, az utolsó előtti versenyen Szuzukában, ahol egy óriási küzdelemben végül elsőként haladt át a célvonalon. Senna ugyan pole-ból indulhatott, de autója lefulladt, így több helyet visszaesett, és az első körben még csak a nyolcadik volt. Ezt követően féktelen száguldásba kezdett, és a 20. körben már Prost mögött autózott a második helyen. Az eleredő eső is a brazilnak kedvezett, aki ki is használta istenadta tehetségét, és a 28. körben megelőzte riválisát, és a szezonban elért nyolcadik győzelme a világbajnoki trófeát jelentette számára.
Az évadzáró Ausztrál Nagydíjat Prost professzor nyerte, de ez már nem változtatott az eredményen. Még úgy sem, hogy összességében több pontot gyűjtött, mint új csapattársa (Senna: 94, Prost: 105), mert az akkori rendszer csak a szezon 11 legjobb eredményét vette figyelembe, így végül 90:87 arányban a brazil javára dőlt el a világbajnoki küzdelem. 

Ezután Ayrton még 1990-ben és 1991-ben ünnepelhetett világbajnoki címet (érdekesség, hogy mindet Szuzukában) a McLaren pilótájaként, és ez utóbbi szezonban sok-sok év után végre hazájában is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Az első hazai győzelem (Interlagos, 1991. március 24.)

Senna ekkor már nyolcadik idényét kezdte meg a száguldó cirkuszban, ám brazil rajongói mindaddig csak egy második és egy harmadik helynek örülhettek. 1990-ben már közel állt a győzelemhez, hiszen a pole-ból indulva magabiztosan vezette a versenyt, de a 40. körben a lekörözésre váró Satoru Nakajimával ütközött, így az akkor már a Ferrariban ülő nagy riválisát, Prostot intette le elsőként a kockás zászló. 1991-ben végül ez az álma is teljesült, méghozzá éppen három nappal 31. születésnapja után. 

Az időmérő edzésen a Williams-Renault versenyzői (Riccardo Patrese és Nigel Mansell) elől halászta el a pole-t, és tulajdonképpen magabiztos győzelmet aratott, úgyis, hogy Mansell nagyon sokáig kitartóan ott loholt a nyakában. Ez azonban csak látszólag volt sima rajt-cél győzelem, ugyanis az MP4/6-os sebességváltója rakoncátlankodni kezdett, és az utolsó néhány kört végig hatos fokozatban kellett megtennie. A váltóhiba mellett azért némi szerencse is melléállt, hiszen üldözőjének, Mansellnek is gondjai akadtak, és a brit fel is adta versenyét. Patrese ugyanakkor még veszélyt jelentett, sőt az olasz versenyző az utolsó tíz körben több mint 30 másodperces hátrányt tudott ledolgozni a McLarennel szemben. Végül talán az eleredő eső is közrejátszott abban, hogy ha kínkeservesen is, de Senna megőrizte elsőségét, és három másodperccel előbb intette le a kockás zászló, az őt üldöző Patrese előtt. A dobogó harmadik fokán Senna csapattársa és jóbarátja, Gerhard Berger pezsgőzhetett. 
A brazil versenyzőt láthatóan nagyon megviselte a 71 körös küzdelem. Fájó karjai miatt még a serleget is alig tudta magasba emelni a dobogón, és arcán is jól tükröződött a kimerültség, ugyanakkor a sok év után végre gyötrelmesen megszerzett hazai diadal öröme is. 
 

1. rész: első pontok, első dobogós helyezés a Tolemannál

2. rész: első pole, első futamgyőzelem a Lotusnál

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 ayrton senna