2011. máj 21.

Kiss Pál Tamás pole-ból indul a GP3 holnapi futamán

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás pole-ból indul a GP3 holnapi futamán

A magyar versenyző kiválóan teljesített élete harmadik GP3 Series versenyén, ahol megszerezte a nyolcadik helyet, így azon túl, hogy bezsebelte első pontját, a szabály szerint a holnap reggeli futamon az első rajtkockából indulhat.
 
A Katalán Nagydíj tegnap délutáni szabadedzése után Tominak a mai időmérő edzésen is sikerült megszerezni a nyolcadik helyet. A Tech 1 Racing másik két pilótája, A. Vainio és A. Caldarelli is az első nyolcban értek célba.  Az időmérő után a harmadik helyen végzett Marlon Stockingert büntetés miatt kizárták, ezért a Right Guard Racing Team programjának versenyzője további egy helyet ugrott előre.

Tomi jó rajtot kapott el, aminek köszönhetően siker ült is rögtön néhány helyet előre ugrania, aztán az első kanyar után leszorították, így visszaesett a nyolcadik helyre. Ezután magabiztosan tartotta pozícióját, az ő szemszögéből különösebb izgalmak nélkül folyt a verseny. Nagyon fontos volt helyének megtartása, elsősorban erre koncentrált, de egy minimális hátrányt le is tudott dolgozni, a verseny végén már nem távolodtak el tőle az első raj versenyzői. A futam végére igencsak elkoptak az abroncsok, egyre jobban csúszkált a kocsi, így a legnagyobb feladat az autó úton tartása volt. A verseny közben egy kicsit lassabb volt az előtte lévőknél az egyenesekben, de összességében nincs ok a panaszra, mert holnap az első helyről indulhat.
 
Kiss Pál Tamás: „Örülök, hogy pontszerző helyet szereztem, megvan az első pontom. Nagy dolognak tartom, hogy holnap pole pozícióból indulhatok. Jó rajtra és jó első körökre van szükség. Én mindent meg fogok tenni, meglátjuk, hogyan sikerül. ”
 
1.     26     M.Evans     NZL     MW     Arden        27:19.175
2.     3       J. Calado    GBR    Lotus ART           27:21.060
3.     17    A. Vainio      FIN     Tech 1 Racing     27:26.399
4.     18    A. Caldarelli ITA     Tech 1 Racing      27:26.607

8.     19    Kiss Pál T.     HUN  Tech 1 Racing     27:29.503
 
Részletes eredménytáblázat 

Az Eurosporton vasárnap 8:45-től a mai versenyt adják felvételről, majd 9:25-től élőben közvetítik a másodikat.
 

Faster Management

Szólj hozzá a fórumon

Szólj hozzá

barcelona gp3 kiss pál tamás első futam