2011. jún 01.

A Bahrein saga következő része - Ecclestone rendezői változata

írta: FormaNet
A Bahrein saga következő része - Ecclestone rendezői változata

Két nap van még hátra az eredetihez képest is módosított időpontig, amit az FIA a bahreini szervezőknek adott arra, hogy nyilatkozzanak, meg tudják-e rendezni a versenyt, és garantálni tudják-e a megfelelő biztonságot. Ez nem is lenne hír, hiszen a döntés az, ami igazán érdekli a szurkolókat, ám a Bahreini Nagydíj kapcsán úgy tűnik, az érintettek, elsősorban Bernie Ecclestone, és az istállók egy része teljesen elbeszél egymás mellett.

 
Miután a szezonnyitó futam elmaradt, az arab mini államban uralkodó belpolitikai feszültség, és annak következményeként kialakult zavargások miatt, rögtön megindultak a találgatások, mikor is lehetne a későbbiekben, de még idén megrendezni a futamot, amennyiben a szervezők készen állnak rá.
 
Felmerült több időpont is, a jelenlegi legvalószínűbb dátum nem egészen két héttel karácsony előtt, december 11.
 
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke a Monacói Nagyíj után azt nyilatkozta, ez az időpont a csapatok számára teljesen elfogadhatatlan. Brawn már a december negyedikére tervezett időponttal kapcsolatosan is ellenérzésének adott hangot, a jelenlegi  dátumról pedig egyértelműen kijelentette, a szezon ilyen mértékű elnyújtása komoly problémákat okozhat a csapatoknak, elsősorban a személyzetnek, ezért az teljesen elfogadhatatlan. (eredetileg a november 27-én, a Brazil Nagydíj lett volna a záró futam) 
Ross Brawn egyébként is úgy véli, a konkrét döntésig fölösleges komolyabban foglalkozni az időponttal, ha pénteken megszületik a döntés, majd utána is ráérnek az egyeztetésre az érintettek.
 
A jelek szerint Bernie Ecclestone füléig nem nagyon jutnak el az istállók aggodalmai, elsősorban az időpont kapcsán. A FOM vezére a napokban a CNN-nek az nyilatkozta, a csapatok kifejezetten örülnek a visszatérésnek Bahreinbe, még ha páran aggodalmukat is fejezték ki, a késői szezonzárás miatt.
Ecclestone szerint amennyiben a vezetés támogatja a visszatérést, a kormány pedig garantálja a biztonságot, akkor még a biztosító társaságok is örömmel veszik, hogy ha kissé elhalasztva ugyan, de megtartják a versenyt. A porondmester szerint ezek után a csapatok is örömmel fogják támogatni.
 
 „Azt hiszem, ha minden biztonságos, és minden rendbe lesz, akkor a csapatok is boldogan fogják támogatni a visszatérést”- nyilatkozta Ecclestone.
 
Arra a kérdésre, hogy erkölcsileg, és morálisan helyesnek ítéli-e meg a visszatérést, a fehér lovag kitérő választ adott, és úgy tett, mint ha nem is igazán értené miről is van szó.
 
„Mindig is igyekeztem távol tartani magamat a politikától, a vallástól, és ezekhez hasonló dolgoktól. Én nem igazán értem, és nem is nagyon tudom, mi kivetnivaló van ebben, mi is a probléma. Mindent a hozzánk érkező jelentések alapján teszünk. Néha ezek a jelentések nem teljesen pontosak. Szóval nem tudom. Ha minden igaz, amit hallunk, és amit olvasunk, azt gondolom, mi az embereket támogatjuk ezzel.”
 
Az F1 teljhatalmú ura tehát már döntött, a mérleg egyik serpenyőjébe a Bahreini futam a maga 40 millió dolláros jogdíjával, a másik serpenyőben pedig a csapatok szempontjai, logisztikai plusz feladatokkal, az alkalmazottak családi és magánélete, komoly erkölcsi és morális kérdések egy rezsim támogatásával kapcsolatosan, és még számtalan szempont, ám ezek súlya úgy tűnik, a közelébe sincs az másik serpenyőn lévőnek.
 
Az ügy végére a pontot ugyan az FIA teszi majd, ám az nem lehet kétséges, milyen döntés fog születni pénteken. Annyi azonban bizonyos, az egy újabb feszültséggóc lehet, az egyébként sem túl nyugodt F1-es társadalomban.  

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 forma1 fia bernie ecclestone ross brawn december 11 bahreini nagydíj