2011. jún 12.

Button nyerte a kaotikus Kanadai Nagydíjat

írta: FormaNet
Button nyerte a kaotikus Kanadai Nagydíjat

A montreali versenypálya most sem hazudtolta meg magát. A több mint négy órásra sikeredett Kanadai Nagydíjon volt eső, baleset, fantasztikus előzés, büntetések tömkelege, célfotóval eldöntött helyezések, és minden amit csak el lehet képzelni egy izgalmas versenyben. És ha ez nem lenne elég, Sebastian Vettel az utolsó körben veszítette el a montreali futamot Jenson Button ellen, akire a leintés után még vizsgálat (és esetleges büntetés) vár. A dobogó legalsó fokára Mark Webber állhatott fel.
 
Idén először növelte meg az izgalmakat az eső, még jóval a verseny előtt érkezett meg, és ugyan a rajt-procedúrára éppen elállt, de mivel még állt a víz a pályán, így mindenki extrém eső gumikon, biztonsági autó mögött vágott neki a 70 körös versenytávnak.
 
A Safetycar az ötödik kör után engedte el a mezőnyt, Sebastian Vettel megőrizte első helyét, a mellőle rajtoló Fernando Alonso rövid ideig keményen támadta, de a Red Bull tökéletesen kivédekezte, a kör végére pedig már meg is lépett a két Ferrari elől.
A negyedik-ötödik rajtkockából induló Mark Webber- Lewis Hamilton kettős összeakadt, aminek következtében az ausztrál megpördült, és a brit is visszaesett, de mindketten folytatni tudták versenyüket.  A két versenyző összegabalyodásának köszönhetően a két Mercedes lépett előre, Nico Rosberg és Michael Schumacher sorrendben, mögöttük pedig a 13. helyről parádésan rajtoló Kamui Kobajasi autózott az ötödik helyen.
 
Hamilton kálváriája még nem ért véget a Webberrel történt kisebb ütközés után, versenye azonban igen, méghozzá a nyolcadik körben, amikor saját kollégája, Jenson Button kissé ráhúzta autóját. Button egy plusz kerékcserével megúszta az incidenst, ám hamarosan kiderült, hogy a SafetyCar mögött gyorsabban haladt a megengedettnél, ezért egy újabb látogatást kellett megejtenie egy bokszutca áthajtásos büntetés miatt. A wokingiak a plusz kiállás miatt kénytelenek voltak kockáztatni, és Buton már a köztes abroncsokat kapta meg, így a büntetést villámgyorsan ledolgozta.
A baleset után Hamilton autójának bal hátsó kerekéről lecsúszott a gumi, a csapat azonban azt hitte, hogy a futómű sérült, így arra utasították versenyzőjüket, hogy parkolja le az autót. Emiatt újabb biztonsági autós fázis következett, ami aztán a12. kör végén hagyta el a pályát. Button a manővere miatt nem kapott büntetést, az FIA azonban már a verseny közben bejelentette, hogy a leintést követően kivizsgálja az ügyet. (Hamilton a BBC-nek adott interjúban egyébként azt mondta, hogy csapattársa valószínűleg nem látta őt, így a meghallgatáson is minden bizonnyal ez lesz az álláspont)
 
A verseny elején ugyan még további csapadékra számítottak a csapatok, ennek ellenére Button menetelését látva Alonsót és a két Mercedest is kihívták köztes gumikért. Ez nagy ballépésnek bizonyult, ugyanis 1-2 kör után újra leszakadt az ég, így a három versenyző kénytelen volt egy újabb látogatást tenni szerelőinél, aminek következtében jócskán visszaestek. (Alonso 9., Rosberg:11, Schumacher 12.)
 
Vettel a 21. körben, az őt követő Felipe Massa pedig a 22-ben váltotta le használt abroncsait, a gumikímélésről híres Sauber viszont nagyot húzott, ugyanis Kamui Kobajasi nem ment ki a bokszba, így a japán Massától elhappolta a második helyet. A két Renault szintén nem váltott, így Nick Heidfeld és Vitalíj Petrov a negyedik-ötödik helyen állt, amikor a szakadó eső miatt harmadjára is behajtott a Mercedes-Benz SLS.
 
A körülmények néhány kör után semmit sem változtak, ezért a versenyirányítás a 25. körben megszakította a futamot. A fent említett öt versenyző után ekkor Paul di Resta, Mark Webber, Fernando Alonso, Pedro de la Rosa és Jenson Button volt a pontszerzők sorrendje.
 
A szünet alatt megismétlődött a két héttel ezelőtti monacói esett, és azok a pilóták, akik még egyszer sem járt kint a bokszban, ismét nagyon sokat nyertek, hiszen időveszteség nélkül válthattak új gumikra. ( A szerencsések: Kobajasi, a két Renault, Paul di Resta, Pedro de la Rosa, Timo Glock (15.), Narain Kartikeyan (19.)
 
Több mint két óra várakozás után, 21.50-kor Bernd Mäylender mögött 23 autó végre újra kihajtott a pályára, a létszám azonban tovább csökkent, mert a SafetyCar mögött töltött körök alatt Heikki Kovalainen Lotusa meghibásodott, és a finn autója be is parkolt a garázsba.
 
A 34. körben nekilódult a mezőny, Vettel megtartotta első helyét, Kobajasi pedig nagyszerűen védekezte ki Massa támadását.
Bár mindenkinek kötelező volt az extrém gumikon folytatni a futamot, a pályaviszonyok azonban már sokat javultak, így az első kört követően szinte mindenki a bokszba hajtott intermediate-ért. Jerome D’ Ambrosio ezt még a SafetyCar alatt megejtette, ami nem volt megengedett, és ezt egy bokszutca áthajtással jutalmazták a versenybírák.
 
Alig telt el néhány perc, és immár ötödik alkalommal kapott munkát a biztonsági autó, méghozzá Fernando Alonso pálya szélén landoló Ferrarija miatt, amit Jenson Button előzése közben sikerült kiütni a versenyből. Button ismét egy defekttel, valamint egy verseny utáni vizsgálattal úszta meg az esetet.
 
A 40. kör végén immár sokadjára indult újra a verseny, és az első négyes sorrendje továbbra sem változott. Mögöttük azonban hatalmas menetelésbe kezdett Michael Schumacher, aki nagyon jó időben váltott köztes gumikra, így a 12. helyről egészen a hetedikig ugrott fel, majd Mark Webber ellen indított sikeres támadást, ezután pedig Heidfeldet is megelőzte.
A német használta elsőként az állítható hátsószárnyat, mert a folyamatosan javuló pályaviszonyok miatt a versenyirányítás a futam utolsó harmadára engedélyezte az előzést elősegítő rendszer alkalmazását.
A hétszeres bajnok vérszemet kapott, és amíg Massa és Kobajasi egymással foglalatoskodott, addig ő mindkettőjüket leautózta, és ezzel már a második helyre repítette a W02-est.
 

 
A leintés előtt nagyjából 20 körrel előkerültek a slick gumik is, ezt követően pedig ismét alaposan átrendeződött az élmezőny. Vettel és Schumi maradt az élen, Webber korai kiállásának köszönhetően felugrott a harmadik helyre.
 
Közben a balesetek száma tovább gyarapodott:
Az 55. körben Felipe Massa elvesztette az uralmát a Ferrari felett, de egy orrkúpcsere után folytatni tudta versenyét. Nem volt ilyen szerencsés Nick Heidfeld és Adrian Sutil. Mindketten összetörték kocsijuk, és a Renault miatt hatodjára is előkerült a SafetyCar, és a hajrára 10 köre maradt a mezőnynek.
 
Ami ebben a 10 körben történt, már igazán drámainak mondható.
A visszatérése óta első dobogós helyén száguldó Schumachert a DRS zónában Webber terrorizálta, de az ausztrál kétszer is megcsúszott. A másodiknál olyannyira, hogy az őt követő Jenson Button is elé került. A mclarenes folyamatosan futottam meg a leggyorsabb köröket, így nem volt meglepetés, hogy Schumacher nem jelentett kihívást számára, sőt hamarosan már Vettel nyakán loholt. Az utolsó előtti körben már támadta is, de ekkor még sikertelenül, ám a regnáló bajnok az utolsó körben megcsúszott, ami egyben Button győzelmét jelentette.
 
Idei első diadalát ünneplő brit versenyző 2.7 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat Vettel előtt, míg a negyedik helyre visszaeső Schumacher mindössze három tizedmásodperccel maradt el a harmadikként érkező Webber mögött.  

Vitalíj Petrov az ötösik lett, míg a hatodik-hetedik helyen célba érő Felipe Massa és Kamui Kobajasi között csak néhány centiméter döntött a brazil javára. Mögöttük Jaime Alguersuari,Rubens  Barrichello és Sebastien Buemi zárta a pontszerzők sorát. 

Kanadai Nagydíj eredménye:

szöveg: Formanet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 formula 1 jenson button kanadai nagydíj