2011. jún 26.

Kiss Pál Tamás vasárnap a 16. helyről rajtol Valenciában

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás vasárnap a 16. helyről rajtol Valenciában

A szombat délelőtti időmérő edzéssel, majd a délutáni első futammal folytatódott Valenciában a GP3 Series harmadik versenyhétvégéje. A Tech-1 Racing fiatal magyar pilótája a balesetekkel tarkított  délutáni versenyen a 16. rajtkockát szerezte meg a vasárnap reggeli futamra.



A reggeli időmérő edzés alatt minden tökéletesen indult, Tomi egészen a gumicseréig a 13. pozícióban autózott. 15 perccel a vége előtt kiállt gumicserére, közben heten megelőzték, így a beállásnál a 20. helyen volt. Amint visszagurult a pályára, rögtön keményen versenyzett, a nyolcadik körben, az első és a második szektorban mindössze 0,4 mp-es hátrányban volt az elsőhöz képest, de a harmadik szektorban egy másik versenyző kicsúszása miatt meglengették a sárga zászlót, így sajnos lassítani kellett, nem sikerült tehát javítania. Így a 20. helyen zárt. 



A futamra Tomi autómérnöke úgy döntött, hogy kockáztatnak, így teljesen eltávolították a hátsó szárny egy részét, valamint nullára vették az első szárny hajlásszögét, így nem volt leszorító erő. Mindezt azért, hogy Tomi autója nagyobb sebességgel mehessen a Valencia Street Circuit hosszú egyeneseiben és kanyarjaiban. Sajnos ez a döntés nem vezetett túl jó eredményre, mert a pálya gyors részein Tomi valóban gyorsabb lett, a lassú szakaszokon és főleg a féktávokon azonban elveszítette az egyenesekben megszerzett időt. Összességében nehéz verseny volt, sok balesettel. A Right Guard Racing motorsport program versenyzője, a 20. helyről rajtolva két körrel a vége előtt 14. pozícióban volt, de nagyon nehezen tudta maga mögött tartani versenyzőtársait. Sajnos az utolsó körben a Stochingerrel folytatott fej-fej melletti küzdelemben leszorították a pályáról, így két helyet veszítve a 16. helyen ért célba, holnap, a második futamon tehát innen rajtol. 

Kiss Pál Tamás: „Sajnos a rajt nem sikerült a legjobban, és rögtön a második kanyarban egy baleset részese voltam. Szerencsére az autóm nem sérült meg, de sok időt veszítettem. A mérnököm kockázatos döntése sajnos nem bizonyult jónak, mert az autó a féktávokon gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. Így a gyors szakaszokon nyert idő mind elveszett a féktávokon. A holnapi második futamra visszatérünk a mai időmérő edzésen kipróbált beállításokhoz, így remélem, holnap jobban megyek majd. A pálya egyébként meglehetősen nehéz, és általában sok a baleset, így a gyorsaságon túl nagyon fontos, hogy ésszel vezessek. Holnap megpróbálok minél több helyet előre lépni, és az első 10-en belül célba érni.”

A magyar közönség a második futamot vasárnap reggel 9:24-kor élőben tekintheti meg az Eurosport csatornán.

Szöveg és kép: Faster Management

Az első verseny eredménye

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary  

Szólj hozzá

valencia gp3 kiss pál tamás