2011. jún 26.

Vettel továbbra is érinthetetlen, a komplett mezőny célba ért Valenciában

írta: FormaNet
Vettel továbbra is érinthetetlen, a komplett mezőny célba ért Valenciában

Sebastian Vettel zsinórban másodjára nyert Valenciában, ráadásul a német pole-ból rajtolva, és a verseny leggyorsabb körével húzta be idei hatodik futamgyőzelmét, és ezzel 77 pontra növelte előnyét a bajnokságban. Az egyébként nem túl eseménydús futamon Vettel mögött Fernando Alonso, és Mark Webber ért célba dobogós helyeken.
 
Idén harmadik alkalommal bérelték ki az első sort a Red Bull versenyzői, közülük Sebastian Vettel egyetlen egy kivétellel mindannyiszor a legelőkelőbb helyről várhatta versenyét.
A McLarenek és a Ferrarik a második, harmadik sort kaparintották meg, mögöttük pedig még a két Mercedes, valamint a Renault-ban ülő Nick Heidfeld és a force indiás Adrian Sutil alkotta a top10-es csapatot.
 
A rajtnál mindkét Red Bull könnyedén megőrizte pozícióját, a McLarnek viszont kicsit bealudtak. A harmadik helyről induló Lewis Hamiltont mindkét Ferrari megelőzte, Jenson Buttont pedig Nico Rosberg rajtolta le.
Az élen száguldó német versenyző hamar meglépett üldözői elől, és a második kör után már majdnem két másodperces előnyt autózott ki.
Az első körökben a Rosberg mögé beragadt Button szolgáltatott látványosságot, amikor a hatodik körben egy rövid féktávval a Mercedes elé került, igaz addigra a brit már kissé leszakadt az előtte álló ötös fogattól.
 
A középmezőnyben Vitalij Petrov bukott nagyon sokat a rajtnál, az orosz versenyző a 11. helyről egészen a 16-ig esett vissza. Csapattársát, Heidfeldet Adrian Sutilnak sikerült megelőznie, így a négy top csapat versenyzőit egy Force India követte.
 
A 12. körben Nick Heidfeld, Rubens Barrichello és Kamui Kobajasi kezdte meg az első kerékcserék hullámát, az élmenők közül pedig Hamilton és Rosberg kapott elsőként új lágy gumikat, a 13. körben. A következő körökben a többiek is váltottak, legtovább a Ferrari hagyta kint Felipe Massát, aminek eredményeként a kerékcserék után Lewis Hamilton a brazil elé került. Az első hármas sorrendje nem változott.
 
Michael Schumacher bokszból kihajtva, kicsit megcsúszott az első kanyarban, és nekiment Petrov autójának. A Mercedes első szárnya leszakadt, így újabb látogatást kellett tennie szerelőinél, ami miatt a nyolcadik helyről a mezőny hátsó régiójába csúszott vissza.
 
Közben Alonso már vészesen megközelítette a kettes számú Red Bullt, és a 21. körben az első DRS zónában sikeres támadást indított ausztrál riválisa ellen, majd üldözőbe vette az élen álló Vettelt is.
 
Felipe Massa egy rövid ideig szerencsésen visszakapta negyedik helyét Hamiltontól, akinek valamiért túl hamar elhasználódtak a második szett lágy abroncsai, és idő előtt, a 25. körben egy újabb látogatást kellett tennie a bokszban. A brazil ugyanakkor sokáig nem élvezhette negyedik helyét, mert a maranellóiak ismét csak kullogtak a többiek után a kerék taktikával, és Massa megint olyan későn váltott új szettekre (sőt még vesztett néhány másodpercet is, mert a bal hátsó kerék beszorult), hogy újra csak az ötödik helyre tért vissza, ráadásul Button is felzárkózott a nyakára.
 
Mivel Hamiltonnak korán kellett megejtenie második kerékcseréjét, ezért a közepes keverékeket is ő kapta meg elsőként az élmezőnyből. A legtovább Button, Massa és Vettel autózott lágy abroncsokon, majd az utolsó bokszkiállások után Vettel könnyedén megőrizte vezető helyét, Alonso a második, Webber pedig a harmadik helyen folytatta versenyét. Hamilton megőrizte negyedik helyét, őt követte Massa, Button és Rosberg trió, illetve pontszerző helyeken autózott még Jaime Alguersuari, Adrian Sutil és Nick Heidfeld.
 
Ez a sorrend a leintésig már nem változott.
A mezőny nagy része a három kiállásos stratégia mellett tette le voksát, ezzel szemben a Saubernél Sergio Perez mindössze egyszer járt szerelőinél. A 16. helyről rajtoló mexikói újonc ezzel a húzással sem ment sokra, ugyanis csak a 11. helyen intette le a kockás zászló.
A pontszerzők közül a nyolcadik helyen érkező Jaime Alguersuari volt hatalmas meglepetés, ugyanis a spanyol a 18. rajtkockából indult, de nagyszerű, két kiállásos stratégiával, és egy agresszív, parádés versenyzéssel zárkózott fel a négy pontot érő helyre.
 
Az 57 körös versenytávot a komplett mezőnynek sikerült teljesítenie, igaz az utolsó helyeken célba érő Vitantonio Liuzzi és Narain Karthikeyan már három kört kapott az élmezőnytől.
 

Az Európa Nagydíj végeredménye:   

    
Versenyző
 Csapat                      
 Idő/Hátrány
1
Sebastian Vettel
Red Bull-Renault
1:39:36.169
2
Fernando Alonso
Ferrari
+0:10.891
3
Mark Webber
Red Bull-Renault
+0:27.255
4
Lewis Hamilton
McLaren-Mercedes
+0:46.190
5
Felipe Massa
Ferrari
+0:51.705
6
Jenson Button
McLaren-Mercedes
+1:00.065
7
Nico Rosberg
Mercedes
+1:38.090
8
Jaime Alguersuari
Toro Rosso-Ferrari
+ 1 kör
9
Adrian Sutil
Force India-Mercedes
+ 1 kör
10
Nick Heidfeld
Renault
+ 1 kör
11
Sergio Perez
Sauber-Ferrari
+ 1 kör
12
Rubens Barrichello
Williams-Cosworth
+ 1 kör
13
Sébastien Buemi
Toro Rosso-Ferrari
+ 1 kör
14
Paul di Resta
Force India-Mercedes
+ 1 kör
15
Vitalij Petrov
Renault
+ 1 kör
16
Kamui Kobajasi
Sauber-Ferrari
+ 1 kör
17
Michael Schumacher
Mercedes
+ 1 kör
18
Pastor Maldonado
Williams-Cosworth
+ 1 kör
19
Heikki Kovalainen
Lotus-Renault
+ 2 kör
20
Jarno Trulli
Lotus-Renault
+ 2 kör
21
Timo Glock
Virgin-Cosworth
+ 2 kör
22
Jerome D'Ambrosio
Virgin-Cosworth
+ 2 kör
23
Vitantonio Liuzzi
Hispania-Cosworth
+ 3 kör
24
Narain Karthikeyan
Hispania-Cosworth
+ 3 kör
 
Leggyorsabb kör: 1:41.852 - Sebastian Vettel

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

 

 

 

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary  

Szólj hozzá

f1 valencia formula 1 red bull sebastian vettel európa nagydí