2011. jún 30.

Az FIA hivatalosan is elfogadta az új motorformulát, a rendező pályák azonban még beleszólhatnak

írta: FormaNet
Az FIA hivatalosan is elfogadta az új motorformulát, a rendező pályák azonban még beleszólhatnak

Újabb állomásához, vagy talán befejezéséhez érkezett a Formula-1 egyik technikai kérdést érintő fejezete, ami új motorformula néven vált ismertté. A sport irányító testülete az FIA Motorsport Világtanácsa elfogadta a csapatok, a motor gyártók és Bernie Ecclestone hónap elején az a Formula-1 Bizottság ülésén kialakított egységes álláspontját mind a motor szabványról, mint pedig a bevezetés időpontjáról.

 
Mint az sokak számára köztudott, az FIA ugyan többször is elfogadta az általa szorgalmazott új motorszabályt, és annak időpontját, azonban engedve az egyre hangosabb tiltakozásnak, szavazásra bocsájtotta a kérdést. Az eredeti elképzelés, az 1,6 literes, 4 hengeres turbómotorokról, melyeket 2013-ban akart a testület bevezetni, végül módosul, és a bevezetés időpontja is változik.
 
Tegnap óta az FIA által is hivatalosan is elfogadott, és rövidesen ratifikálják is az új F1-es motorformulát. A motorok térfogata az eredeti elképzelés szerint 1,6 literes marad, de hat hengeres lesz, turbó feltöltővel, és a fordulatszám limit 12000-ről 15000-re módosul. A bevezetés időpontja 2013-ról, 2014-re változik, így a gyártók elegendő időt kapnak a fejlesztésekre és az átállásra.
A motorok teljesítményét segíti továbbra is a KERS, illetve annak egy tovább fejlesztett változata, az ERS (Energy Recovery System), ami a tervek szerint erősebb, ezáltal hatékonyabb lesz, mint a jelenleg működő rendszer.
 
Ezzel elvileg megszűnik az egyik komoly vihart kavaró, és belső csatározásoktól sem mentes ok, ami a Formula-1 jövőjét fenyegette, hiszen a kompromisszumos megállapodást minden alakulat elfogadta.
 
A motorok fordulatszámát is rögzíti a szabályzat, ám ez még koránt sem biztos, hogy végleges. A nyilatkozat ellenére, ugyanis a száguldó cirkusz most alakuló, újabb hatalmi szegmense, a futamokat rendező pályák véleménye határozott, és azt kérik, hogy az eddig megszokott hanghatás miatt a fordulatszám továbbra is maradjon 18000.  (erről bővebben itt olvashattok) 
Az ügy tehát ebben a tekintetben még nem biztos, hogy véglegesen megoldódott, a fordulatszám kapcsán még lehetnek villongások, főleg ha arra gondolunk, hogy a rendezők próbálgathatják erejüket, ráadásul egyes hírek már arról is szólnak, hogy a pályák az F1 bevételeinek újraelosztását is érdeklődéssel figyelik.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 forma1 fia formula1 f1 es új motorszabály motorformula f1 rendező pályák