2011. júl 30.

Alonso: Az első versenyen után még elképzelhetetlen volt, hogy győzni tudunk.

írta: FormaNet
Alonso: Az első versenyen után még elképzelhetetlen volt, hogy  győzni tudunk.

Izgalmas verseny előtt állunk a hétvégén, hiszen a top csapatok és pilótáik rendkívül sikeréhesen érkeztek Magyarországra. Az előzmények -már ami az elmúlt futamok eredményeit illeti- szintén erősíthetik a szurkolókban a reményt, hogy a szezon eleji forgatókönyveket elfelejthetjük, és Sebastian Vettel fölénye már közel sem annyira meggyőző, mint a bajnokság elején volt.

 
A magyar fogadóirodák ugyan még mindig a német pilótát tartják a legesélyesebbnek, ám amíg nem is régen 2 alatti odds szerepelt a neve mellett, mára ez már 2,25. Az hazai szerencsejáték szervező Alonsót teszi a második helyre, és 3,95-ös nyereményt fizet a spanyol győzelme esetén, míg Lewis Hamilton diadalára 4,1-es a szorzó. Érdekes, hogy a szintén esélyes Jenson Button neve mellett 14-es odds szerepel, míg Mark Webber diadala esetén ötszörösét kaphatjuk vissza a feltett összegnek.
 
A Ferrari bajnoka a pénteki szabadedzések után meg van győződve arról, hogy harcban lesz a győzelemért, és erre jó alapot adhat az a tény, hogy az előző három versenyen ő nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, két második, helyével, és a silverstone-i győzelmével.
 
A Ferrari kétszeres világbajnoka nagy csatát jósol a mezőny elején, és úgy véli, mára kiegyenlítődtek az erőviszonyok.
 
„Azt hiszem nagyon közel kerültünk, és ez jó hír a számunkra. Az első versenyen után még elképzelhetetlen volt, hogy egyáltalán győzni tudunk. Igyekeztünk a dobogót megszerezni, és egyre közelebb kerülni a riválisainkhoz. Most ugyan úgy érkeztünk el a hétvégéhez, ahogy ez az előző két futamon is történet: tudjuk, hogy az időmérőn az első ötben benne lehetünk, de lehetek második, negyedik, vagy éppen első, mert most már nem egyértelmű, ki harcol majd az első helyért. És a versenyen pedig történhet ugyan az, ami a Nürburgringen történt. A három csapat között nagyon szoros lesz a csata.”
 
Alonso elégedett a pénteki edzéseken elvégzett munkával, a két etapon majdnem hetven kört tudott teljesíteni, és az időeredményei, bár ezekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mindenképpen bíztatóak.
 
„Örülök, hogy ennyit tudtam a pályán vezetni, különösen az abroncsok kopását tanulmányoztuk, ami ezen a pályán az egyik legjelentősebb tényező. A pálya nagyon szennyezett volt, de ez pénteken megszokott itt a Hungaroringen. Azt azonban jól tudjuk, hogy ez folyamatosan javulni fog, és vasárnap délutánra teljesen felgumizódik majd. Azt láthattuk, hogy a McLaren nagyon erős, ahogy az volt az előző hétvégén is. Igyekszünk még javítani az autón, különösen a harmadik szektorban van még lemaradásunk, ott kissé szenvedünk még az autóval.”
 
A nagy kérdést tehát továbbra is az, hogy valóban utolérte a Red Bullt a maranellói istálló, és komoly fenyegetést jelent-e az energiaitalosok számára a piros autó, illetve a hármas csatába a McLaren mennyire stabil vetélytárs. Alonso önbizalma mindenesetre erősíti azt a hitet, hogy nagy küzdelmekre számíthatunk a 26. Magyar Nagydíjon, már az időmérő során is.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
 
 
Szólj hozzá

ferrari f1 hungaroring forma1 magyar nagydíj fernando alonso