2011. aug 08.

Vettel nagy lépésekkel tör előre a rekordok listáin

írta: FormaNet
Vettel nagy lépésekkel tör előre a rekordok listáin

Sebastian Vettelt nagyon sokan hasonlítják a hétszeres világbajnokhoz, Michael Schumacherhez, aki már számtalan rekordot tudhat magáénak a király-kategóriában. Ifjú honfitársa menetelését látva azonban elmondható, hogy a tavalyi világbajnok jó úton halad afelé, hogy néhányat ezek közül elhappoljon Schumachertől.
 
 
Azok a kedves olvasók, akik rendszeres követői a nagydíjak után írt „statisztikák, érdekességek” rovatunknak, már tapasztalhatták, hogy a 24 esztendős versenyző mekkora lépésekkel tör előre ezeken a listákon. A következő összeállításban összegyűjtöttünk néhányat rekordot azok közül, amiket már Vettel jegyez, illetve azokból is szemezgettünk, melyek talán már csak idő kérdése…
 
Amiben már Sebatian Vettel jelenleg rekordernek számít
 
2010-ben Sebastian Vettel a Formula-1 történelmének legfiatalabb (23 évesen, 134 naposan) világbajnoka lett. Lewis Hamiltontól vette át ezt a stafétabotot, aki 2008-ban Fernando Alonso rekordját döntötte meg.
Mindemellett Vettel neve mellett sorakozik jelenleg:
Legfiatalabb pontszerző    19 éves, 345 napos        2007 USA Nagydíj
Legfiatalabb pole szerző    21 éves, 73 napos         2008 Olasz Nagydíj
Legfiatalabb futamgyőztes 21 éves, 74 napos         2008 Olasz Nagydíj
 
És néhány azok közül a rekordok közül, ami jelenleg nem is tűnik olyan elérhetetlennek számára
 
- Vettel mindezidáig 73 nagydíjon állt rajthoz, ebből 16-ot megnyert, összességében pedig 29-szer állhatott dobogóra. Figyelemre méltó eredmény, hogy a 73 verseny összesen 3799 körrel egyenlő, melyből a német nem kevesebb, mint 1088 kört töltött az élen. Ezzel a teljesítményével, rövid idő alatt máris az örökranglista 15. helyére lépett, sőt ha az eddigi összes megtett körének, és ebből az élen töltött köröknek az arányát nézzük, akkor jelenleg csak hat versenyző rendelkezik Vettelnél jobb mutatóval.
Élen töltött körök számának rekordja
      versenyzett/ vezetett ( % = össz kör, és az élen töltött körök aránya)
1. Michael Schumacher   15481/ 5108    32.99%
2. Ayrton Senna             8219/ 2931      35.66%
3. Alain Prost                 10540/2683     25.45%
4. Nigel Mansell             8750/2091       23. 90%
5. Jim Clark                  3916/1943       49.62%
6. Jackie Stewart           5225/1919       36.73%
7. Nelson Piquet            9870/1600       16.21%
8. Niki Lauda                 8218/1592       19.37%
9. Mika Häkkinen            7719/1488       19.28%
10. Fernando Alonso       9378/1414       15.08%
11. Damon Hill                5848/1358        23.22%
12. Juan Manuel Fangio     3037/1347       44.35%
13. Stirling Moss              3346/1181       35.30%
14. Graham Hill               8787/1102        12.54%
15. Sebastian Vettel     3799/1086     28.59%
 
 
- Ahhoz képest, hogy még csak 73 futamon van túl, Vettel a futamgyőzelmek számát tekintve máris az örökranglista 14. helyén áll. Ha ugyanúgy megvizsgáljuk az arányokat (versenyek száma és győzelmek száma), akkor pedig a nyolcadik a sorban.
Győzelmi rekordok listája
      Rajtok száma/ győzelmek száma (%=a rajtok és a győzelmek aránya)
1. Michael Schumacher 279/ 91     32.62%
2. Alain Prost              199/ 51      25.63%
3. Ayrton Senna          161/ 41      25.47%
4. Nigel Mansell           187/ 31      16.58%
5. Jackie Stewart         99/ 27         27.27%
    Fernando Alonso      169/ 27       15.98%
7. Jim Clark                72/ 25         34.72%
    Niki Lauda               171/ 25       14.62%
9. Juan Manuel Fangio  51/ 24         47.06%
10. Nelson Piquet         204/ 23        11.27%
11. Damon Hill            115/ 22        19.13%
12. Mika Häkkinen      161/ 20         12.42%
13. Kimi Räikkönen     156/ 18         11.54%
14. Stirling Moss          66/ 16          24.24%
      Lewis Hamilton      82/ 16          19.51%
      Sebastian Vettel  73/ 16      21.92%     
   
Persze a jelenlegi versenyzők arányai minden adatnál folyamatosan változnak, hiszen például Schumacher is rengeteget veszített az arányokból amióta visszatért az egyelőre még nyeretlen Mercedes színeiben. És minden bizonnyal Vettelnek is lesznek még nehezebb időszakai, vagyis ezek a statisztikák csak a pillanatnyi állapotot tükrözik. (ez mindegyikre igaz)
 
A legtöbb dobogós helyezés rekordjának listáján egy 30. hellyel büszkélkedhet a Red Bull világbajnoka, és a jelenlegi mezőnyben egyelőre még többen is előtte járnak, nyilván azok a versenytársak, akik több szezonon keresztül is versenyképes, és megbízható autóban bizonyíthattak. Itt is érdemes az arányokat vizsgálni, bár azt, hogy ezekből a sikerekből ki mennyit tudott top csapatban „könnyedén” begyűjteni, avagy mennyi dobogós helyezés született gyengébb versenyautóban, azt nyilván nem mutatja a statisztika.
 
Dobogós helyezések számának rekordja (a százalékok itt is a versenyek számát, és a dobogós helyezések számainak arányát mutatják)
 
1. Michael Schumacher   279/ 154      55.2%
2. Alain Prost                  199/ 106     53.27%
3. Ayrton Senna              161/ 80       49.69%
4. Fernando Alonso        169/ 69         40. 83%
5. Rubens Barrichello     315/68          21.59%
6. David Coulthard         246/ 62         25.2%
    Kimi Räikkönen         156/ 62         39.74%
8. Nelson Piquet             204/ 60        29.41%
9. Nigel Mansell             187/ 59         31.55%
10. Niki Lauda               171/ 54         31.58%
11. Mika Häkkinen         161/ 51         31.68%
12. Gerhard Berger        210/ 48        22.86%
13. Carlos Reutemann    146/45         30.82%
14. Jackie Stewart          99/ 43         43.43%
15. Damon Hill              115/42         36.52%
16. Lewis Hamilton        82/40           48.78%
17. Riccardo Patrese     256/ 37        14.45%
18. Graham Hill            175/36         20.57%
      Jenson Button         200/ 36       18%
20. Juan Manuel Fangio   51/35        68.63%
       Emerson Fittipaldi   144/35       24.31%
22. Denny Hulme          112/ 33       29.46%
       Jody Scheckter      112/33       29.46%
       Felipe Massa          144/ 33      22.92%
25. Jim Clark                72/32         44.44%
      Jacques Laffitte      176/ 32       18.18%
      Jean Alesi              201/ 32       15.92%
28. Jack Brabham        123/ 31        25.2%
29. Juan Pablo Montoya  94/30       31.91%
30. Sebastian Vettel    73/ 29   39.73%
 
- Idén még senkinek sem sikerült a Red Bulltól elhalásznia az első rajtkockát, és a mögöttünk álló 11 időmérő edzésen nyolcszor Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, míg a tavalyi évben összesen 10 alkalommal rajtolhatott az élről. Ezek tükrében nem meglepő, hogy a német pilóta villámgyorsan az első tízben találta magát ezen a listán, és ha továbbra is folytatja remek kvalifikációs teljesítményét, szezon végére akár Juan Manuel Fangiót is megelőzheti, és ezzel felugorhat az örökranglista hatodik helyére. 
Legtöbb pole pozíció    
       össz. verseny/pole (%= össz. verseny, és a pole-ok számának aránya)
1. Michael Schumacher   279/68       24.37%
2. Ayrton Senna             161/65       40.37%
3. Jim Clark                   72/33         45.83%
    Alain Prost                199/33        16.58%
5. Nigel Mansell             187/32        17.11%
6. Juan Manuel Fangio    51/29          56.86%
7. Mika Häkkinen          161/26         16.15%
8. Niki Lauda                171/24         14.04%
    Nelson Piquet            204/24         11.76%
10. Sebastian Vettel   73/ 23       31.51%
 

  

FormaNet, Varga Viktória

Csatlakozz hozzánk a Facebookon

 

 

 

Szólj hozzá

f1 2011 f1 statisztika rekordok sebastian vettel