2011. aug 25.

Formula album - Belga Nagydíj

írta: FormaNet
Formula album - Belga Nagydíj

A 2011-es versenynaptár következő állomása, a legendás belgiumi Spa-Francorchamps már a Formula-1-es világbajnokság legelső évében bekerült a nagydíjaknak otthont adó helyszínek közé, és azóta összességében 43 alkalommal fogadta a király-kategória mezőnyét. Ezen kívül tízszer Zolder, kétszer pedig Niveles adott otthont a versenyhétvégének, így idén immár az 56. Belga Nagydíj kerül megrendezésre.
 
Az eredeti - Jules de Their és Henri Langlois Van Ophem által tervezett-, több mint 14 kilométer hosszú pálya Francorchamps, Malmedy és Stavelot falvait összekötő közútként működött, és a legelső Belga Grand Prix-t 1925-ben futották rajta. 
A Formula-1-es világbajnokság első két évtizedében (1950-1970-ig) összesen 18 nagydíjat rendeztek a szélvészgyors, és legalább annyira veszélyes pályán, ahol a nagy sebesség, valamint a gyakran zord időjárási viszonyok kombinációja miatt számtalan baleset történt.
 
 
Legmeghatározóbb talán Jackie Stewart 1966-os balesete volt, hiszen a skót versenyző ezután az eset után kezdte meg elszánt küzdelmét a versenyzők biztonságáért. Stewart balesetében természetesen szerepet játszott egy hatalmas felhőszakadás is, mindemellett ekkor döbbent rá, hogy a biztonsági intézkedések szinte a nullával egyenlők.
 
"Az eső iszonyatosan ömlött, és egyszer csak egy vízfalba szaladtunk. Borzalmas látási körülmények között 170 km/órával közeledtem a Masta Kinkhez (ez egy gyors bal-jobbos sikán volt- a szerk.), amikor is az autó felúszott a vízen. Először egy távvezetéket ütöttem ki, majd keresztül mentem egy erdészházon, és végül egy farm gazdasági épületének alapja fogott meg. Beszorultam az autóba, miközben a benzintank megrepedt, az üzemanyag pedig beszivárgott a pilótafülkébe. A műszerfal körülbelül kétszáz méterre volt tőlem összetörve, de az elektromos benzinpumpa ekkor még mindig dolgozott. A kormánykerék beszorult, így nem tudtam kijutni" - emlékezett később balesetére Stewart, akinek az volt a szerencséje, hogy csapattársa Graham Hill nem sokkal ezután ugyanitt csúszott ki, és amikor észrevette kollégája kocsiját, azonnal a segítségére sietett. A benzinszivattyút leállította, majd nagyjából fél óra alatt sikerült csapattársát kiszabadítani a roncsból, de ezalatt az idő alatt egyetlen egy pályabíró sem volt a környéken. Egy néző a pajtából szerzett egy szerszámot, amivel eltávolították a kormányt, és Stewart így szabadult ki a rommá tört BRM-ből.
Itt azonban még nem ért véget a skót pilóta kálváriája. A mentő ugyan elszállította az orvosi központba, de mivel egyetlen egy orvost sem találtak, így lerakták a vászon hordágyat a földre, és otthagyták. Végül jött egy másik betegszállító, és rendőri kísérettel elindultak a kórházba. A mentő azonban lemaradt a felvezető rendőrautótól, és a sofőr nem tudta az utat. Végül a sérült versenyzőt egy magánrepülővel szállították az Egyesült Királyságba.
 
Stewart néhány borda- és egy kulcscsonttöréssel megúszta a balesetet, majd egy hónap múlva már újra versenyzett, de a történtek után ő lett a legaktívabb , leghangosabb harcosa a biztonságnak, és többek között 1969-ben a pilóták érdekvédelmi szövetségével együtt a Belga Nagydíjat is bojkottálták, ami arra kényszeríttette a pálya üzemeltetőit, hogy végrehajtsák a régen aktuális biztonsági intézkedéseket. 1970-ben a Formula-1 búcsút intett a versenypályának, és ekkor kezdődtek meg rajta az átalakítások, aminek köszönhetően 1983-ban mintegy hét kilométerrel rövidebb pályára tért vissza a széria. Azóta már több kisebb-nagyobb átépítésen esett át a létesítmény, de ezzel együtt megőrizte eredeti karakterét, és mára az egyik utolsó klasszikus aszfaltcsík a versenynaptárban.
 
Az első Belga Nagydíj – 1950. június 18.
 
Az 1950-es szezon hét nagydíjból állt (ebből az Indianapolisi Nagydíj nem számított bele a pontversenybe), melynek ötödik állomása volt a Belga Nagydíjnak otthont adó Spa-Francorchamps, ami az Indianapolisi-, a Francia-, és az Olasz Nagydíj után, a versenynaptár negyedik leghosszabb futamának adott otthont.
A versenytáv 35 körből állt, ez összesen 494.2 kilométernek felelt meg.
Átlagsebesség tekintetében ez volt a szezon leggyorsabb versenye: A győztes Jaun Manuel Fangio 2 óra és 47 perc alatt teljesítette a távot, ami nagyjából 177 km/órás átlagsebességet jelentett.
 
A második világháború pusztításait ekkora még nem teljesen sikerült kiheverniük az istállóknak, így a világbajnokság első évében még a világháború előtti versenyautókkal sorakoztak fel a csapatok. Az Alfa Romeo volt az egyetlen, aki egy valamirevaló versenyautót, a 158-at tudta „leporolni” és felsorakoztatni olyan nagy nevekkel, mint Giuseppe Farina, Luigi Fagioli és Juan Manuel Fangio.
A Ferrari az 1947-ben, Gioachino Colombo által tervezett 125 F1 versenyautójával vette fel a harcot, de nem sok sikerrel, ugyanis versenyzőik, Alberto Ascari és Luigi Villoresi rendre alulmaradtak a nyolc hengeres Alfákkal szemben.
 
Nem volt ez másként a Belga Nagydíj időmérőjén sem, ahol az első sort a három Alfetta bérelte ki Farina, Fangio és Fagioli sorrendben.
Az Alfettákon és a két Ferrarin kívül egy Maserati, egy Alta és hét Talbot versenyautó alkotta a 14 fős mezőnyt.
Erre a versenyre a Ferrari már egy új, 3.3 literes atmoszférikus motorral ellátott 275-ös versenygéppel rukkolt elő, melyet Ascari kapott meg, de az olasz pilóta csak a hatodik rajtkockát tudta megszerezni, míg a továbbra is a 125 F1-et vezető Villoresi a negyedik legjobb időt futotta.
A verseny tulajdonképpen teljesen sima Alfa Romeo diadalt hozott, melyen Fangio és Farina volt legesélyesebb a győzelemre, és kettőjük csatájából végül az argentin pilóta jött ki győztesen.
Az Alfa Romeo negyedik győzelmét ünnepelhette a szezonban, és nem sok hiányzott a hármas dobogóhoz sem, de a Fangio mögött haladó Farina olajnyomás gondokkal bajlódott, és az utolsó két körben visszaesett előbb a harmadik, majd végül a negyedik helyre.
 
 
Fangio második F1-es győzelmének örülhetett az első Belga Nagydíjon, mögötte Luigi Fagioli 14 másodperces lemaradásban másodikként szelte át a célvonalat, míg a harmadik helyen érkező Louis Rosier (Talbot Lago) már több mint két perccel maradt el a futamgyőztes idejétől. Az ötödik-hatodik helyen célba érő Ferrarik körhátrányban fejezték be a versenyt, Ascari egy kört, míg Viloresi már két kört kapott az Alfettáktól.
 
A versenyen megfutott leggyorsabb körért (4:34.1) Giuseppe Farina kapta meg a plusz pontot.
 
Az első Belga Nagydíjon az időjárás kegyes volt a mezőnyhöz, és mindössze négy Talbot Lago adta fel idő előtt a futamot, motorprobléma valamint túlmelegedés miatt. A legutolsó célba érő a mezőny egyetlen Maseratija volt Toni Branca vezetésével, aki már hat körös hátrányban zárta versenyét.

  

FormaNet, Varga Viktória

Csatlakozz hozzánk a Facebookon

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 spa 1950 belga nagydíj formula album