2011. aug 27.

Silverstone 100 évre Ecclestone kezében?

írta: FormaNet
Silverstone 100 évre Ecclestone kezében?

Az idei Brit Nagydíjat követően Bernie Ecclestone egyszerre volt elégedett, és ugyanakkor kritizálta is a felújított silverstone-i létesítményt. A brit üzletember az új épületkomplexummal, a „szárnnyal” kapcsolatosan nagyon elégedetten nyilatkozott, ám a verseny után elmondta, a célegyenes lelátóiról nincs kellő rálátás a pályára. A FOM vezér kritikáit pedig komolyan illik venni.

A verseny után nem sokkal a pálya üzemeltetői azt nyilatkozták, hogy az idei felújítás a teljes beruházásnak csupán egy része volt, és természetesen folytatják a munkát, melynek része lesz a lelátók lehető legoptimálisabb elrendezése is. Csakhogy ehhez további pénzre is szükség van, mégpedig nem kevésre.
 
Joe Saward, ismert motorsport publicista, az Autosport és az F1 News egykori szerkesztője arról értesült, hogy a pálya fejlesztésének további pénzügyi forrásait a szervezők a Silverstone Circuit 100 évre szóló bérbeadásával oldják meg. Bár erről nemrégiben a BRDC (British Racing Drivers' Club) vezetése még úgy nyilatkozott, hogy nem áll szándékukban ilyen jellegű üzletet kötni, de a további beruházások tervei, valamint az ahhoz kapcsolódó költségvetés (ami mai árakon 400 millió dollárra rúg) meggyőzte az érintetteket, hogy a munkálatok folytatásának ez lehet az egyik lehetséges alternatívája. A további beruházások természetesen nem csak a lelátókra fókuszálnak, korszerű vendéglátó egységek, és szállodák is a projekt részét képezik.
 
 
 
 
 
 
Saward úgy tudja három érdeklődő is volt az üzletre, de végül "családon belül" sikerült megoldani a pályázatot. A nyertes személye hivatalosan még nem került nyilvánosságra, de Joe Saward szerint egyértelmű, hogy a befutó az F1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone, aki a BRDC-nek is tagja. A megállapodás 100 évre szólna, ami jól kiegészíti a nemrégiben aláírt kereskedelmi megállapodást, mely 17 évre Ecclestone-nak vétójogot ad a pálya hasznosításával kapcsolatban. Ez a szerződés minden motorsport kategóriában, így még a MotoGP-vel kapcsolatosan is beleszólást enged a FOM vezérnek.
 
Az így megszerzett vétójog lehetőséget biztosít Bernie Eccleston-nak arra, hogy ha valaha is ellenszéria alakulna, Silverstone-ban biztosan nem kapnának versenylehetőséget. A török pálya is hasonlóképpen az F1 csoport birtokába van, ennek okáról a FOM vezér csupán annyit mondott, hogy véleménye szerint a világ legszebb pályája, ezért vették bérbe, de az alacsony nézőszám nem hozta a hozzáfűzött reményeket. Silverstone kapcsán azonban egyelőre nem nyilatkozott.
Ez a helyzet - ha valóban megtörténik a megállapodás - egy újabb komoly adu lehet a fehér lovag kezében, a rövidesen újra tárgyalandó Concorde egyezmény elfogadtatása kapcsán.
 
 

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória 

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 silverstone bernie ecclestone silverstone bérbeadása