2011. sze 09.

Button kiállt Hamilton mellett

írta: FormaNet
Button kiállt Hamilton mellett

A McLaren pilótái között továbbra is teljes a harmónia annak ellenére, hogy két teljesen eltérő vezetési stílusú pilótáról van szó. Sokan kissé mesterkéltnek vélik a két brit világbajnok barátságát, de a jelek szerint szó nincs erről, hiszen a legkülönfélébb szituációkban sietnek egymás segítségére. Az Olasz Nagydíj előtt Jenson Button állt ki Hamilton mellett, aki folyamatosan támadások kereszttüzében áll agresszív előzései miatt.

 
Lewis egyszerűen nem tud távol maradni a bajtól. Láthattuk ezt Monacóban, Kanadában, és most legutóbb Spában is. Hogy minden esetben ő volt a hibás, azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, de hogy részese volt az ütközéseknek, az bizonyos.
Sokan azzal vádolják a 2008-as világbajnokot, hogy idén az agresszivitás mellett kiszámíthatatlanná vált. Ezt cáfolja csapattársa, Jenson Button, aki úgy véli, kollégája nem változott tavaly óta.
 
"Úgy gondolom, Lewis az Lewis. Nem hinném, hogy idén változott tavalyhoz képest. Ő egy nagyon gyors, talán extrém gyors versenyző, és szeret előzni. Nem igazán tudom, mit lehetne mást mondani róla" -vélekedett Button, aki tudja jól, hogy az ő stílusa egy sokkal nyugodtabb, talán még az is elmondható, hogy kiegyensúlyozottabb csapattársáénál, ettől függetlenül támogatja társát abban, hogy maradjon ilyen pilóta, és nem csak a pályán, azon kívül is.
 
"Nagyon különböző emberek vagyunk. Lewis nagyon nyílt, egyenes, de az miért rossz? Nem tudom. Ez néha a pontok kapcsán is jól jöhet. Vannak bizonyos kérdések, amiket az embereknek tudniuk kell. Ebben a tekintetben mi különbözőek vagyunk. Én személy szerint jobban szeretek a csapaton keresztül elmondani dolgokat, mint a médián keresztül. Ezt is eltérően építettük fel magunknak. Mindketten szenvedélyes versenyzők vagyunk, csak másként közelítjük meg a dolgokat” – mondta Button Hamiltonról.
 
Az egykori Brawn GP világbajnoka a jövőről is beszélt, és nagyon fontosnak tartja, hogy a 2012-es autó építéséhez alaposan elemezni kell az idei hibákat.
 
A wokingi alakulat az idei téli tesztekre egy igen innovatív autóval érkezett, amiről azonban rövidesen kiderült, hogy nem versenyképes, és az autó további fejlesztése zsákutcát jelentene a csapat számára. Elsősorban a kipufogó rendszer kialakítása volt az a sarkalatos pont, amit az Ausztrál Nagydíjra teljes egészében ki kellett cserélni, és egy új koncepció alapján újraépíteni.
 
A McLaren a várakozáson felül oldotta meg a problémát, és idén négy futamgyőzelmet is magukénak tudhatnak, ettől függetlenül elismerik, hogy a szezon eddigi részében versenyképesség tekintetében elmaradtak a Red Bulltól.
 
"Mindenki korábban kezdte el építeni a jövő évi autóját az előző évekhez képest, és mindenki azt mondja, hogy most jobb munkát végeznek, mint bárki más. Hogy lehet ezt értékelni? A Ferrari azt állítja, hogy a következő 300 évben uralkodni fog a Formula-1-ben, vagy valami ilyesmit mondanak, de én nem igazán tudom, hogy fogják ezt megcsinálni ilyen gyorsan a következő évre. Csak azt remélem, hogy mi versenyképesek leszünk, és be kell vallani, sokat tanultunk ebben a szezonban, így a tél folyamán új dolgokkal is foglalkozhatunk, hogy a tesztekre már ne úgy érkezzünk, hogy ott kelljen mindent előröl kezdeni."
 
 
Button az évközi fejlesztéseken nagyon jóra értékelte, és meggyőződése, hogy megtalálták a helyes irányt, és ez további jó eredményeket szülhet a hátralévő futamokon. Kiemelte, hogy az autó teljesítménye már egy körön is igen jó, ami komoly versenyképesség növekedést eredményezhet nem csak a versenyeken, de az időmérőn is.  
 
"Nagyon boldog vagyok az autó miatt, és magabiztos abban a tekintetben, hogy jó irányba tartunk. Az autó egyensúlya rendbe van, és ez jó a vezetési stílusom miatt. Úgy érzem, ez a dolog ezen a hétvégén is folytatódik. Megbízható az autó egy körön is, és ez talán a legjobb dolog, ez jelentős különbség a korábbi versenyekhez képest, és úgy vélem ezt megmutatjuk majd az elkövetkező versenyek időmérőin is."
 
A McLarennél tehát továbbra is teljes erőbedobással folyik a munka, és a 2012-es autó építése nem jelenti az idei autó fejlesztésének lassítását. A wokingi alakulat pilótái továbbra is teljesen eltérő stílusban, ám nagy egyetértésben próbálnak minél több pontot elhalászni a rivális csapatok orra elől a hátralévő futamokon, ami a szurkolók számára mindenképpen jó hír.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória 
 
  
 

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 lewis hamilton jenson button f1 2011 es szezon