2011. sze 13.

Vettel: Végleg megszabadultunk a monzai átoktól

írta: FormaNet
Vettel: Végleg megszabadultunk a monzai átoktól

Sebastian Vettel monzai győzelmével már 112 pontra növelte előnyét a bajnoki pontversenyben, és jelenleg mindenki azt számolgatja, hogy a német versenyző már öt versennyel a szezon vége előtt, Szingapúrban bezsebelheti második vb trófeáját. A Formula-1 hivatalos honlapjának, adott interjúból azonban kiderül, hogy a címvédő még nem gondol erre, mert nem szeretne csalódni, és csalódást okozni. Mindemellett Vettel a különleges monzai győzelméről, és Fernando Alonsóval vívott nagy csatáról is mesélt.
 
 
 
A Red Bullnak ez volt ez első győzelme Monzában, neked pedig a második, hiszen ez első futamgyőzelmedet itt szerezted meg 2008-ban a Toro Rossóval. A kettő közül melyik győzelem édesebb számodra?
 
Sebastian Vettel: Azt hiszem az első győzelem mindig igazán különleges, és mindig különleges helyet foglal el egy versenyző emlékei között. Ezt mindenki saját tapasztalatból tudhatja, hogy az első alkalom mindig különleges (nevet), de azt hiszem a mostani is fantasztikus győzelem volt – a Red Bull és a Renault számára is, hiszen sokáig elmaradtak ezen a pályán a sikerek. Az elmúlt két évben egyszerűen nem feküdt nekünk ez a pálya, de most sikerült ezt kompenzálnunk. 
 
Nehéz hibát találni a monzai versenyedben, talán a rajtod az, ami nem volt tökéletes…
 
SV: Valóban, ha a pole-ból indulsz, akkor az a cél, hogy itt is maradj. És ha valaki a negyedik helyről már az első kanyarban átveszi a vezetést, akkor ez az jelenti, hogy van még hova fejlődni. Az biztos, hogy nem voltam elégedett, ezért le fogunk ülni, és kielemezzük az adatokat azért, hogy a jövőben megszüntessük ezeket a hiányosságokat. Viszont ez után az előzési manőver nagyon szórakoztató, és szoros csata volt. Két kerékkel a füvön voltam!
 
Részleteznéd pontosan, hogyan történt ez az előzés Alonsóval szemben? A csapatod az összeomlás határán figyelte a manőveredet, és ezekben a pillanatokban a nézők is lélegzetvisszafojtva követték az eseményeket…
 
SV: Az biztos, hogy szoros volt. De az autóban ülve az ember más szemszögből látja a dolgokat. Az volt a legfontosabb, hogy visszaszerezem az első helyemet, és nagyon jó tempóval jöttem ki az első sikánból. Már az azt megelőző körben rájöttem, hogy elég közel tudok hozzá kerülni ahhoz, hogy ezt a sajátmagam javára teljes mértékben kihasználhassam. Egy pillanatig nem voltam biztos abban, hogy melyik oldalról támadjak. Aztán arra jutottam, hogy ha jobbról próbálkozok, akkor továbbra is övé lesz a belső ív a következő kanyarban, ezért úgy döntöttem, hogy a bal oldalt választom. Azt hiszem, a támadás első pillanataiban ő észre sem vett, ezért kényszerültem két kerékkel a fűre, de továbbra is teljes gázzal nyomtam. Amikor a féktávhoz érkeztünk, már egymás mellett voltunk, és ekkor szereztem vissza a vezető helyet.
 
Egy ilyen kockázatos manőver csak abban az esetben lehetséges, ha teljesen biztos vagy abban, hogy az ellenfél képes kontrolálni az autóját? Furcsa, de a verseny első öt helyezettje mind világbajnok…
 
SV: Ez igaz. Itt már nagyon magas szinten folyik a versenyzés. Látható, hogy nagyon szoros csaták vannak - de a legtöbb alkalommal nem történik semmi probléma. Egészen biztos, hogy az ilyen kaliberű versenyzők tudják, hogy ilyen helyzetekben hogy kell helyesen reagálni. Persze van néhány srác a mezőnyben, akiket jobb elkerülni az ilyen kerék-kerék elleni küzdelmekben, de a legmagasabb szinten a versenyzők tisztelik egymást.
 
Miért volt számodra sokkal érzelmesebb ez a monzai győzelem, mint a többi?
 
SV: Mert ez az a hely, ahol első győzelmemet arattam, és mert úgy tűnik végleg megszabadultunk a monzai átoktól. Monza kicsit talán olyan mint NewYork: ha ott megállod a helyed, akkor tudod, hogy bárhol képes vagy rá. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ha elől tudok maradni, és a saját tempómat autózhatom, akkor jelentős előnyre tehetek szert.

 
Ha megnézzük a tabellát, Szingapúrban lehet, hogy már világbajnokként pezsgőzöl…
 
SV: Nem gondolok erre. Ha túl nagy az elvárás, akkor annak könnyen csalódás lehet a vége, én inkább a meglepetéseket kedvelem. Szingapúrban ismét mindent megteszünk, és bár tavaly Fernando volt fölényben, de remélem két hét múlva most más lesz a helyzet. Természetesen szeretném megnyerni a Szingapúri Nagydíjat.
 
Verhetetlennek tűnsz. Van egyáltalán egy szemernyi kétséged is afelől, hogy megnyered a bajnoki címet?
 
SV: Az ember legbelül mindig hisz abban, amit el szeretne érni. Egyértelmű, hogy ismét meg akarjuk nyerni mindkét címet, és azt hiszem egész jó helyzetben vagyunk. Azt is tudom, hogy a paddockban sokan cserélnének velünk, de azért még nem tartunk ott. Ha visszagondolunk a tavalyi szezonra, ahol az utolsó versenyen dőlt el a bajnoki cím sorsa, és nem a legesélyesebb lett a győztes, akkor láthatjuk, hogy még bármi megtörténhet. Ezért továbbra is a földön kell járnunk, és egészen addig harcolni, amíg az ellenfeleknek már matematikai esélyük sem marad. (nevet)
 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 világbajnokság formula 1 monza sebastian vettel olasz nagydíj