2011. okt 13.

Alonso számára nem a második hely a cél, élvezni szeretné a hátralévő versenyeket

írta: FormaNet
Alonso számára nem a második hely a cél, élvezni szeretné a hátralévő versenyeket

Fernando Alonso úgy véli, hogy a hátralévő négy versenyen nem elsősorban az idei bajnokság második helyéért fog küzdeni, hanem megpróbálja élvezni a versenyeket, és mindeközben próbál minél jobb eredményt elérni.
 
A Ferrari spanyol pilótája jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, a nyolc ponttal lemaradva Jenson Button mögött, ami semmiképpen sem nevezhető behozhatatlan hátránynak a következő négy futamon.
Alonso még a hónap elején úgy gondolta, hogy fontos számára az „ezüstérem”, Koreában azonban már úgy vélekedett, nincs rajta olyan fajta nyomás, hogy a pontversenyben megszerezze a második helyet, akkor inkább már a konstruktőri csatára fókuszál. A kétszeres bajnok elismerte, hogy nehéz lesz a hátralévő nagydíjakon győzni, ennek ellenére ez a legfőbb célja.
 
"Megpróbálok versenyt nyerni ha ez lehetséges, bár tudom, hogy igen nehéz lesz. A Red Bull számára kedvező pályák következnek, és a bajnokság jelenlegi szakaszában a McLaren is erős. Éppen ezért nagyon jól tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Megpróbálom élvezni a versenyeket úgy, hogy nincs rajtam nyomás a világbajnoki pozícióval kapcsolatban, mert azt gondolom nem sokat számít ha egy pilóta a második vagy akár az ötödik helyen végez. Ha nem lehetek világbajnok, akkor a többi nem nagyon érdekel. A konstruktőri világbajnokság ennél sokkal fontosabb, ahol jelenleg a McLaren elég messze van tőlünk. Meg kell próbálnunk a maximumot nyújtani, de nehéz lesz befogni őket. Megpróbáljuk élvezni a versenyeket. Ha agresszíven tudok rajtolni, akkor élvezetesek lesznek a vasárnapok. Igyekszem maximálisan kihasználni az autó lehetőségeit, és jól tudom, hogy a dobogó nagyon is elérhető számomra. Ha pedig lehetőség adódik a futamgyőzelemre, akkor azzal élni fogok.”
 
Alonso csapattársát, Felipe Massát is méltatta, és elmondta, nagyon örül annak, hogy a brazil versenyez mellette. A spanyol mindezt azt követően mondta, hogy a csapatfőnök, Stefano Domenicali arról beszélt, hogy szívesen látna két világbajnokot (Vettelre utalva) az alakulatnál.

 
"Nagyon örülök annak, hogy ilyen csapattárs van mellettem. Boldog vagyok Felipével, és jelen pillanatban erős csapatunk van. Különböző pilóták különböző stílust képviselnek, de mi képesek vagyunk segíteni egymást a pályán és a hétvégékre való felkészülésben is. Az elmúlt két évben folyamatosan tanultam Felipétől. A jövőt senki sem ismerheti. Nekem hosszú távú szerződésem van a Ferrarival. A következő öt-hat évben nem tudom, hogy együtt maradok-e Felipével, vagy változik a helyzet. Bárki is jön a helyére, vele is ugyanúgy fogok dolgozni, és megpróbálom a Ferrarit annyi győztes versenyhez segíteni, amennyi csak lehetséges.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

ferrari f1 világbajnokság formula 1 fernando alonso