2011. okt 24.

A Pirelli szerint a hétvégi gumistratégia már a jövő év miatt is fontos lehet

írta: FormaNet
A Pirelli szerint a hétvégi gumistratégia már a jövő év miatt is fontos lehet

Az Indiai Nagydíjon rendhagyó módon a Pirelli megfordítja a rendelkezésre álló keverékek arányát, és az olasz gyártó szerint ha sikeresnek bizonyul a stratégia, akkor az már a 2012-es évre is egyfajta támpontot adhat.
 
Mindezidáig az volt a megszokott, hogy a csapatok öt szett lágyabb, és hat garnitúra keményebb abroncsot kaptak a versenyhétvégékre, ám a Pirelli nemrégiben bejelentette, hogy az Indiai Nagydíjra éppen ellentétes stratégiával készül, vagyis a hétvégén hat szett opciós-, és öt szett elsődleges keverékkel gazdálkodhatnak majd az alakulatok.
 
A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint ez a fordított arány már a jövő év tekintetében is egy jó teszt lehet, hiszen ha kiállja a próbát, az nagy segítség lesz néhány, jövő évre vonatkozó stratégiai döntésnél.
 
"A gumiválasztásnál szándékosan döntöttünk a konzervatív irányt mellett, tehát a kemény keverékek mellé a lágy abroncsokat szállítjuk azért, mert egy teljesen új versenypályán nem tudhatjuk pontosan, mi történik majd versenykörülmények között. De úgy gondoljuk, hogy a csapatok inkább a lágyabb gumikat részesítik majd előnyben, különösen, hogy péntekre egy extra készletet is a rendelkezésükre bocsátunk ebből az opcióból. Ez segíteni fog minket abban, hogy meghozzunk néhány stratégiai döntést a következő évre, különösen a lágy gumik kiváló tartósságának tudatában.”

 
A HRT indiai pilótája, Narain Karthikeyan már az abroncsok közötti sebességkülönbségeket is megsaccolta.
"Köridők tekintetében hatalmas lehet a lágy és a kemény gumik közötti különbség, talán még a két másodpercet is meghaladja. Szerintem a csapatok keveset használják majd a kemény gumikat, legfeljebb a verseny rövid záró etapjában, mert a lágy keverékek hasznosabbak lesznek a köridők szempontjából, még akkor is ha rövidebb az élettartamuk, hiszen a pálya felületet nem koptatja túlságosan a gumikat, valamint az aszfalt hőmérséklete sem éri majd el a 40 fokot a hétvégén.”
 
Paul Hembery nem akart még találgatásokba bocsátkozni, de abban egyetértett az indiai pilótával, hogy a két keverék között valóban nagy lehet a sebességkülönbség.
 
"Túl korai lenne még arról beszélni, hogy mennyi boxkiállás várható a versenyen, de a köridőknél jelentős különbségre számítunk a két vegyült között.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

f1 pirelli formula 1 indiai nagydíj