2011. okt 27.

Schumacher szerint az indiai pályán jók lesznek a Mercedesek

írta: FormaNet
Schumacher szerint az indiai pályán jók lesznek a Mercedesek

A száguldó cirkusz mezőnye szerdán megérkezett Indiába, és mind a csapatok, mind a pilóták megkezdték az ismerkedést az új versenypályával. A Mercedes GP versenyzője, Michael Schumacher úgy gondolja, a pálya karakterisztikája megfelelő az autó számára, ezért jó eredményben bízik.
 
A belgiumi, az olasz és a japán verseny tükrében látható, hogy német legenda és csapata a szezon második felére folyamatos formajavulást mutat. Az indiai aszfaltcsíkkal való rövid ismerkedés után Schumacher úgy véli, ezek az eredmények hétvégén tovább javulhatnak.
 
"Azt hiszem, hogy a pálya karakterisztikája sokkal inkább megfelel számunkra, mint némelyik másik helyszín, ezért nem kizárt, hogy esélyünk van a hetedik-nyolcadik helynél is előrébb lépni. Ez a pálya talán valóban a mi kezünkre játszhat. Az időmérők rendszerint nehézkesek, de az utóbbi időkben a versenyeken egyre erősebbek vagyunk” - nyilatkozta optimistán Schumacher, és bár többi kollégájához hasonlóan még ő sem vezetett a pályán, ám első benyomásai után úgy véli, hogy a szervezők jó munkát végeztek. A 42 esztendő pilóta kiemelte a szintkülönbségeket, valamint a kanyarok sokszínűségét, és véleménye szerint egy nagyon izgalmas versenyt láthat majd a közönség.
 
"Úgy gondolom, nagyon szép munkát végeztek, és úgy tűnik nagyon érdekes a pálya. Nemrég láttam körbemenni a biztonsági autót, és észrevetten a szintkülönbségeket, hiszen olykor eltűnt a szemem elől. Ezáltal azt hiszem, hogy a lassú- és gyors kanyarokkal együtt ez egy komoly kihívás lesz számunkra, és jó előzési lehetőségeket is kínál. Szóval ez egy jó egyvelege mindazoknak, amiket kedvelünk, és már várom, hogy az autóban ülve is megtapasztaljam.”

 
Schumacher az előzési lehetőségekről is beszélt, és megdicsérte Herman Tilke új szerzeményét.
 
"Az előzésekkel kapcsolatban egy új filozófiát képvisel a pálya, hiszen nagyon széles kanyarbejáratokat tapasztalhatunk, így van elég helye a védekezőnek és a támadónak is. Szóval ha valaki a külső ívet választja az előzésre, akkor is marad elég hely, és az egyenesben sikeres támadást indíthat. Ez jó taktikára ad lehetőséget, és minden bizonnyal egy jó show lesz. Remélem, hogy az indiai szurkolók élvezni fogják a versenyt.”

  

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes f1 formula 1 michael schumacher indiai nagydíj