2011. okt 29.

Az időmérő előtt Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az indiai pályán

írta: FormaNet
Az időmérő előtt Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az indiai pályán

Sebastian Vettel az utolsó szabadedzés utolsó perceiben csapott a lovak (bikák) közé, és a mezőnyből egyedüliként 1:24-es idővel készülhet a kvalifikációra. Mögötte Jenson Button több mint három tizedmásodperccel lemaradva a második lett, utánuk szintén egy Red Bull és egy McLaren folytatta a sort, a két Ferrari pedig az ötödik-hatodik legjobb időket autózta. 
 
 
Az installlációs körök után jó tíz percre kiürült a pálya, a versenyzők visszatértek boxba, Lewis Hamilton például Rowan Atkinsonnal (Mr. Bean) , Felipe Massa pedig öccsével múlatta az időt. A két nagy csapat nem kapkodta el a további ismerkedést, hiszen legutoljára a McLaren és a Ferrari látott munkához.
 
Michael Schumacher volt az, aki megtörte a csendet és kemény Pirelliken 1:31-es körével nyitotta meg az utolsó szabadedzést.
A német tegnap panaszkodott a poros pályára, és véleménye szerint ez megnehezíti majd az előzéseket. "Nagyon nehéz lesz előzni. Sok autó kénytelen áthajtani a poros részeken, így visszahordják az ideális ívre a port, ezért az újra csúszni fog. Trükkös helyzet"- vélekedett Schumacher, és például a Red Bull versenyzői is előhozták a problémát, Sebastian Vettel valamint Mark Webber is úgy gondolja, hiába a széles kanyar, a fent említett okok miatt nem lesz könnyű az előzés.
 
Az első piruettet hazai közönsége előtt Narain Karthikeyan mutatta be az utolsó kanyarban, de a bukóteret használva az indiai korrigálni tudott, és szerencsésen megúszta a pörgést. Karthikeyan mutatványát követte még néhány kicsúszás, de ezúttal senki nem törte össze az autóját. 
 
Félidőnél a kemény gumikon a két Red Bull bérelte ki a top helyeket, Sebastian Vettel 1.26.311 másodperces idővel állt az élen, és már csak a két Ferrari hiányzott a köridőket jegyző tábláról.
 
A hétvégén elsődleges opcióként működő lágy abroncsokat az élmezőnyből a Mercedes vette elő elsőként, és ezzel rövid időre Rosberg és Schumi is besorakozott Vettel mögé, de csak öt tizedre tudták megközelíteni az 1-es számú Red Bullt. Webber még a kemény Pirelliken is hamar visszavette helyét az ezüstnyilaktól, és a három top csapat az utolsó 10 percre tette fel a lágy gumikat.
 
A pénteki nap legjobb idejét (1:25.706 – Felipe Massa) elsőként Jenson Button szárnyalta túl 1:25.191 másodperces körével. Az utolsó percekben Button mögött folyamatosan változott a sorrend, végül csak Vettelnek sikerült átugrania a mclarenest.

A legifjabb bajnok volt az egyetlen, aki 1.25 alá szorította a legjobb köridőt, és több mint három tizedet vert az addig élen álló Buttonra. A duó mögött Webber és Hamilton jegyezte a legjobb időket, majd őket követte a két Ferrari, Alonso és Massa sorrendben. 

A Force India továbbra is jól szerepel hazai versenyén, Paul di Resta a hetedik, míg csapattársa, Adrian Sutil a kilencedik helyen zárt. 

Az egy órás tréning legszorgalmasabb tagja a mezőny egyetlen indiai versenyzője volt, míg a legkevesebb kört a két McLaren tette meg. 

Harmadik szabadedzés eredménye:

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 formula 1 szabadedzés sebastian vettel indiai nagydíj