2011. dec 17.

Fangio hazája 2014-ben újra csatlakozhat az F1-hez

írta: FormaNet
Fangio hazája 2014-ben újra csatlakozhat az F1-hez

A száguldó cirkusz globális terjeszkedését egyre másra támogatják a csatlakozni kívánó országok bejelentkezései. Az elmúlt években minden szezonban új pályát avatott a király-kategória, és ez a folyamat a jövőben sem áll meg, hiszen 2012-ben debütál Austin, majd 2013-ban egy másik amerikai pálya, New Jersey, és 2014-ben Szocsiban megrendezésre kerül az első Orosz Nagydíj.

A terjeszkedéssel kapcsolatosan természetesen vannak kétkedők, egyrészről a rendezvény megvalósulását illetően, hiszen addig még számtalan probléma jöhet közbe (lásd USA GP - Austin idei kálváriája), másrészt azért, mert az új belépők a 20 futamos limit miatt aktív pályákat szorítanak ki a naptárból.
 
 
Jelenleg folyamatba van Dél-Afrika és Mexikó visszatérése a cirkuszba, valamint a nyár folyamán megjelent hírnek, mely szerint Argentína is visszatérne az F1-be, úgy tűnik, mára komoly realitása van.
Pénteken ugyanis egy kisebb ünnepség keretében már hivatalosan is bejelentették, hogy a főváros, Buenos Aires közelében 2014-re Formula-1-es futamok rendezésére is alkalmas pályát építenek.
A Velociudad Speedcity Circuit in Zarate egy 4,7 km hosszú versenypálya lesz, és nagyjából 100 millió dolláros költségvetésből két ütemben épül fel, és a létesítménnyel együtt megvalósul Dél-Amerika első pilótaképző akadémiája is.
 
Argentína 1953. január 18-án rendezte első F1-es futamát, és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1998-ig összesen húsz alkalommal fogadta a király-kategória mezőnyét.
Az első Argentin Nagydíjat a Ferrariban versenyző Alberto Ascari nyerte, a szintén ferraris Luigi Villoresi, és a Maseratiban ülő José Froilan Gonzalez előtt.
 
Az utolsó, 1998-as Argentin Nagydíj dobogósai Michael Schumacher, Mika Häkkinen és Eddie Irvine voltak.
 
Argentína nem csak futamokkal írta be nevét a száguldó cirkusz történelmébe, az ország szülötte volt a legendás Juan Manuel Fangio, aki 1950-től 1958-ig versenyzett a szériában, és aki egyetlen ötszörös világbajnokként, minden idők második legeredményesebb F1-es pilótája.
 
A pálya építtetői és a szervezők úgy tervezik, konkrét tárgyalásokat csak akkor kezdeményeznek a Formula-1 vezetőivel, ha a kivitelezés már előrehaladott állapotban van, addig nem szeretnék elkötelezni magukat, ami gazdasági szempontból kellő körültekintésre vall.
 
A beruházás első részében egy 3,1 kilométer hosszú szakasz épül meg a boxokkal, és egy hozzá tartozó off-road pályával. A tervek szerint ennek 14 hónap alatt kell elkészülnie, a második ütemben egészül ki az aszfalt és a hozzá tartozó területek, melyek az FIA szabványainak is minden tekintetben megfelelnek majd.
 
"Igazán büszkék vagyunk arra, hogy a terveinkkel hozzájárulhatunk egy új F1-es célállomáshoz, ami mindig egyet jelent az adott terület gazdaságának fellendülésével is, és segíti a térség globális megjelenését” – nyilatkozta John Rhodes a beruházó Associate Principal of  Populous vezetője.
 
 
"Az elmúlt öt évben az általunk kifejlesztett technológiák, szoftverek, és tervezési technikák segítségével fizikai teszteket is szimulálva tervezzük meg a pályát. Ezek az úttörő technikák lehetővé teszik, hogy létrehozzunk egy topográfiailag is izgalmas, és kihívást jelentő közepes sebességű pályát, amely egy szögletes, és viszonylag lapos, 63 hektáros területen helyezkedik majd el.”
 
a Populus cég igen komoly tervezői referenciákkal rendelkezik, hiszen a nevükhöz fűződik a Dél-Afrikai foci vb döntöjének helyet adó Soccer City stadion, a 2012-es londoni olimpia stadionja, és részt vesznek a Mumbaiban épülő új F1-es pálya tervezésében is.
 
Az új létesítmény tehát akár már három év múlva visszahozhatja a száguldó cirkuszba a legendás Juan Manuel Fangio hazáját, ami tovább fokozza a Formula-1 nagy ütemű globális terjeszkedést, melynek iránya jelenleg már nem Ázsia felé vezet. A dolog érdekessége még - az eddigi modernkori pályákhoz képest-, hogy Argentínában lehet az első olyan új helyszínen rendezett verseny, ahol a pályát nem Hermann Tilke tervezte.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
  
Szólj hozzá

f1 juan manuel fangio forma1 formula1 argentin nagydíj