2012. jan 14.

Az olimpiai mozgalom és az autósport közeledése - a NOB elismerte az FIA-t

írta: FormaNet
Az olimpiai mozgalom és az autósport közeledése - a NOB elismerte az FIA-t

A téli szünet nem bővelkedik hírekkel - már ami a Formula-1 csapatait, versenyzőit vagy éppen a vezetését illeti -, ám a napokban egy brit F1-es blogger, Negativ Camber egy igen érdekes sportdiplomáciai eseményre hívta fel a figyelmet. Az ügy még december első felében történt, amikor is a Formula-1 és egyéb motorsport szériák irányító testületét, a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) hivatalos levélben ismerte el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A dolog igen érdekes, háttérben egyféle jó szándékot és sportszerűséget ugyan lehet feltételezni, ám az Olimpiai Charta határozottan tagadja a motorsportokat, és ahogy nemrégiben még Jacques Rogge a NOB belga származású elnöke fogalmazott, az semmiképpen sem azt jelezte, hogy a két szervezet a közeljövőben egymásra találna.
 
Rogge erről így vélekedett:  "A legfontosabb dolog az ember kell, hogy legyen, nem pedig a gép. Nem látok arra esélyt, hogy Sebastian Vettel egy versenyünkön aranyérmet nyerjen."
 
2011. december 9-én kelt hivatalos levélben azonban a Rogge elnöke bejelentette, hogy a NOB elismeri az FIA-t. Ez a bejelentés jelentős sportdiplomáciai lépés, ám a valódi okok nem teljesen világosak, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a két szervezet (illetve az FIA-n keresztül Ecclestone cége, a FOM, és a NOB) jelenleg is meglévő érdekellentétét, a 2014-es első Orosz Nagydíj, és a 2014-es Téli Olimpia kapcsán.
 
Az ellentét lényege: a NOB aggódik azért, hogy az orosz gazdaság nem lesz képes egy éven belül a két nagy nemzetközi sportesemény finanszírozására és megrendezésére. Ezért vizsgálódik az ügyben, és bár még hivatalosan nem kérte fel a FIA-t a futam egy évvel történő elhalasztására, de (ha a tanulmányok azt indokolják) van esély arra, hogy az olimpia megrendezésének biztosítása érdekében ezt kérvényezze.
 
A bejelentés sajtóközleményének szövege:
 
2011. december 09.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Jacques Rogge bejelentette, hogy a NOB elismeri a Nemzetközi Automobil Szövetséget.
 
Az FIA határozottan osztja az olimpiai sportok értékeit - amelyeket a NOB képvisel –, és célja azok fejlesztése, és jobb megértetése a világ közösségei között. Ebben a szellemben az FIA megerősíti kötelezettségvállalását az Olimpiai Charta tiszteletben tartására minden részletére kiterjedően.
 
Megállapít, és végre hajt az olimpiai szellem alapján olyan, a szabályokra vonatkozó előírásokat melyek alkalmazása igazodik a sporthoz, és biztosítja azok alkalmazását
biztosítja a sport fejlődést az egész világon. Hozzájárul az Olimpiai Charta által meghatározott célok eléréséhez, különösen az olimpiai értékek, és az olimpiai nevelés fejlesztéséhez
 
A NOB elismerése ideiglenesen, két évig tart. A NOB felkéri az FIA-t, hogy amilyen hamar csak lehetséges, küldjön delegáltat a sportbizottságba, hogy az elismerés állandóvá válhasson.
 
Az FIA üdvözli az elismerést, és hogy csatlakozhat az olimpiai családhoz, és megerősíti elkötelezettségét arra vonatkozóan, hogy tevékenyen részt vesz a NOB munkájában.
 
Jean Todt, az FIA elnöke levélben fordul majd 129 ország nemzeti sportszervezetéhez, és felkéri az érintetteket, hogy osztozzanak, és tartsák tiszteletben az olimpiai mozgalom értékeit.
 
„Nagyon örülök annak, hogy mára az FIA is része az olimpiai családnak, mert ez megerősíti sportunk szilárdságát, és ékes bizonyítéka, értékeink elismerésének, és tiszteletben tartásának. Kiváló barátság, amelyben mi aktívan osztozunk az olimpiai mozgalommal.”
 
A sajtóközlemény tehát egyértelművé teszi, hogy az FIA által irányított motorsportok beintegrálódása az olimpiai mozgalomba elkezdődött, az első apró lépés már megtörtént.
 
 
Érdekes adalék, néhány pont a NOB sportági elismerésének programjából :
 
A NOB hivatalos elismerést adhat az olimpiai mozgalom résztvevői számára.
A NOB elismerhet nemzeti sportszervezeteket, melyek tevékenysége kapcsolatban van a NOB eredeti küldetésével és feladatával. A NOB ezeket a szervezeteket elismerheti kontinentális vagy globális szinten. A nemzeti szervezetek jogi személyek kell, hogy legyenek, és meg kell felelniük az Olimpiai Chartának. Az alapszabályokat a NOB hagyja jóvá.
A NOB elismerhet sportszervezeteket, és sportszövetségeket.
Az állandó elismerés - akár szervezet, akár szövetség – a szervezetek, és szövetségek egymáshoz fűződő jogát, viszonyát a NOB tagságon belül.
A NOB elismerhet olyan nemzeti, nemzetközi sportszervezeteket, melyek nincsenek kapcsolatban kormányzati szervekkel, amennyiben azok alapszabálya és tevékenysége összhangban van az Olimpiai Chartával.
Az elismerések következményeit minden esetben a NOB végrehajtó bizottsága határozza meg.
A NOB elismerése lehet ideiglenes, vagy végleges. Az ideiglenes elismerésről, vagy annak visszavonásáról a NOB végrehajtó bizottsága dönt, adható egy konkrét időpontig, vagy határozatlan ideig. A NOB végrehajtó bizottsága határozza meg a feltételeket, melyek szerint az ideiglenes elismerés hatályát veszti. Végleges, teljes elismerésről, vagy annak visszavonásáról a közgyűlés dönt. Az elismerések eljárásának részleteit a végrehajtó bizottság határozza meg.
 
Hogy erre a meglepő sportdiplomáciai lépésre valójában miért is került sor, igen nehéz lenne megmondani.
Egy azonban bizonyos. Az FIA, és maga a FOM vezére, Bernie Ecclestone nem nagyon szokott olyan lépéseket tenni, melyek ne lennének részei egy későbbi elképzelésnek, vagy tervnek.
Előfordulhat az is, hogy csupán az F1 nemzetközi megítélésének javítása volt a cél, bár Ecclestone-nak mindig is volt olyan elképzelése, hogy egy versenyautó program bekerüljön az olimpiai sportkoktélba, mint egy általa riválisnak értékelt sportrendezvény részeként. A lépés talán egyféle legitimizációja a világ sportjai között az autósportnak, és az abban versenyző pilótáknak, a világ sportolói között.  
 
A Formula-1 jelenlegi rendszere okán igen kicsi az esélye annak, hogy a közeljövőben olimpiai sporttá váljon, de a közeledés, az eddigi viszonylag rideg kapcsokat után mindenképpen figyelemreméltó.
Azok a vélemények, melyek szerint a száguldó cirkusz nem sport, egy ilyen elismeréssel talán némiképpen megváltozhatnak, hiszen az F1-es pilóták teljesítménye csak olimpikonok teljesítményéhez mérhető.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 jean todt jacques rogge olimpiai charta